A hvg.hu oldalán ma rábukkantam egy képre, ami nem a szokásos Mars-felszínt mutatta, szóval nem vörös sivatag, kő és porfelhő a sápatag napfényben fürödve. Körülnéztem a NASA archívumában, vajon vannak-e még ilyen különös fotók, és ráakadtam pár darabra. Nézzétek és gyönyörködjetek, micsoda mesevilág található a szomszédunkban…
(A képre kattinva a részletek is megfigyelhetőek)

“Az alábbi képet a Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) műhold rendkívüli felbontású HiRISE nevű kamerája készítette. A fotón a vörös bolygó egyébként szürkés színű dűnéi látszanak, amelyeket rózsaszínű por borít (amely vasoxidból, vagyis rozsdából áll). Még bizarrabb a kép a fákra emlékeztető sötét színű nyúlványok miatt, amelyről a Discovery Channel szakértői azt gyanítják, hogy a felszín alatt megbúvó szárazjég nyári felmelegedése okozza. A tágulás ilyenkor szétnyomja a felszínt borító, bazaltszerű talajréteget, amelynek darabkái legurulnak a dűnéken, így hozva létre a különös látványt. A kép közepétől valamivel balra hatalmas, rózsaszín porfelhő is megfigyelhető.”
(forrás: hvg.hu)

És a többi találat:

Nem nagyon tudják, mi okozza ezeket a sötét foltokat a Marson. Egy elmélet szerint a finom szemcsézettségű homok, mint a víz folyik le a Acheron Fossae lejtőin, a sziklák oldalán leperegve, és valamilyen oknál fogva kivilágosodik. A képet szintén a HiRISE kamera készítette.

A Mars déli sarkán a nyárvégi idő felmelegíti a jégsapkákat, így szén-dioxid szabadul fel. Ennek nyomán hatalmas jéggödrök keletkeznek. Ezek a magasból olyannak tűnnek, mintha arany szegélyük lenne. Bár a falat színező por összetételét nem ismerjük, gyönyörködni azért lehet bennük. A marsi tél közeledtével ismét eltűnnek. A kép július végén készült a Mars Reconnaissance Orbiter műhold HiRISE kamerájával.

A Proctor-kráter óriási homokdűnéi láthatók a képen. A futballpályányi dombokat a marsi szél alakítja: szeszélyes fordulataival betakarja vagy éppen felfedi a világos sziklafoltokat. Először 35 évvel ezelőtt fotózott hasonló alakzatokat a Mariner 9 a közelben. Ezt természetesen szintén a HiRISE kapta lencsevégre.

Senki nem tudja, hogyan jöttek létre a vörös szikláknak e párhuzamos rétegei a Mars északi területein, ám a Chasma Borealis e furcsa vidéke feltehetően csak felülről tűnik ilyen drámaian élénk színűnek. A fényes, fehér területek valószínűleg vízjégből állnak. Egy feltevés szerint ezen különleges felszíni formák a közeli vulkáni tevékenység eredményeképpen születtek meg hajdanán.

read more

Amikor a filmet láttam, már tudtuk, hogy két Golden Globe-ja van: megkapta a drámai kategória legjobbjának járó díjat, és George Clooney a legjobb színésznek járó elismerést. Clooney díja nem meglepő, számos filmben bizonyított már, és nem besorolható karakterszínész, mindent el tud játszani.

Az Utódok című filmben egy családapát alakít, Matt King néven, akinek temérdek a dolga és kemény elvek alapján neveli gyermekeit – már amikor otthon lehet -, két lányt. Miközben egy félmilliárdos föld-adásvételt akar összehozni, amiből az összes unokatestvérével meggazdagszik (bár eleddig sem volt szegény), a felesége egy motorcsónak-balesetben eszméletét veszti és kómába süllyed. King kénytelen átszervezni az életét, kiváltképp, miután kiderül, hogy nincs kiút a kómából, és az asszonyt, annak végrendelete szerint, le fogják kapcsolni a gépekről.

Látható, hogy nem akciófilm, politikai krimi vagy filmvígjáték az Utódok. Ahogy kezdődik, az rögtön nyilvánvalóvá teszi, hogy drámát látunk: King hangján a narrátor elűzi az előképeinket, amiket Hawaiiról őrzünk, s eszerint nem csak a hazai Magnum nézők hiszik azt, hogy a csendes-óceáni szigeten minden fenékig tejföl, és Hawaii a Paradicsom szinonimája. Itt is “csak” emberek élnek – halljuk -, és a gondjaik sem mások: kábszeres gyerek, iskolai problémák, tragédiák, haragos rokonok, pénzügyi nehézségek… szerelem és csalás.

A film minderről szól: a munkamániás Matt King hogyan találja meg a hangot a lányaival, hogyan oldja meg az ellentéteket a bennszülött ősökkel dicsekvő családtagokkal, és hogyan dolgozza fel fájdalmát és csalódottságát. Közben ott húzódik a háttérben a szigetek világa, a csodás, virágokat bontogató bokrok, a zúgó óceán és a horizont végtelenje. Az Utódok szeretetteljes hangon szól egy csonkává vált családról, ahol szörnyű dolgok derülnek ki, amiket a baleset hozott elő. Szeretetteljesen és visszafogottan, lágy humorral, nagyon is az emberi esendőségre koncentrálva.

Semmi harsányság vagy durva jelenet. De hát nagyrészt ilyen az életünk: szeretet és fájdalom épp úgy bezáródik a szívünkbe, mint a boldogság és a keserűség. Néha a hozzánk legközelebb állókat sem értjük meg, mert mi magunk sem engedjük közel hozzánk őket. Arra gondoltam, de szeretnék egy ilyen magyar filmet látni, mert látszólag semmit nem igényel, nagyjeleneteket vagy speciális technikát. Egyszerűen csak az emberről szól, halkan, de őszintén. És ez elég. Elég, hogy szeressük, és elég két Golden Globe-hoz…

Utódok (The Descendants)
amerikai vígjáték, 115 perc, 2011

rendező: Alexander Payne
író: Kaui Hart Hemmings
forgatókönyvíró: Alexander Payne, Nat Faxon, Jim Rash
operatőr: Phedon Papamichael
producer: Jim Burke, Alexander Payne, Jim Taylor

szereplők: George Clooney, Shailene Woodley, Amara Miller, Nick Krause, Beau Bridges, Matthew Lillard

Mindig is szerettem a politikai krimiket (utóbb politikai thrillereket), mert adnak valami pluszt a nyomozati szálhoz, a szereplők belső, személyes motivációjához. A hidegháború éveinek mai aggyal sokszor érthetetlen játszmái, átláthatatlan cselszövései, rejtett motivációi annyira szürreálisak, kétségbeejtőek – és mégis évtizedekig lefoglalták az erőforrásokat és a legremekebb elméket. Meghatározták a mindennapokat, titkos jelentések, személyes árulások, családi tragédiák szálai tapadtak fojtó kötélként az emberek torkára. Mint a beton, kötőanyagai voltak egy rémisztően hosszúra nyúlt korszaknak, a legsötétebb évszázadnak, amikor is brutálisan reális rémkép volt a végpusztulás, a totális atomháború. Ezeken a gyerekesen férfias játszmákon múlt a világ sorsa. A jó politikai thrillerek nem csupán remek krimik, hanem történelmi kórképek is.

A Suszter, szabó, baka, kém 1973-ba visz vissza minket. A John le Carré magyarul is olvasható regényéből készült alkotás tökéletesen visszaidézi azt a szürke, paranoiás kort, amikor még a kémelhárítás legbelsőbb köreiben is dúl a pozícióharc és ellenséget keresnek önmaguk között – jelen esetben jogosan. A történetben a brit kémelhárítás, a Körönd vezetői között vakond van, azaz valaki a szovjeteknek dolgozik. Ezért visszahívják a nyugdíjazott Smiley-t (Gary Oldman), hogy immár mint külsős, próbálja meg felfejteni azokat a szálakat, amelyek az áruló kilétére utalhatnak. Smiley nem egy akcióhős típus, gondolkodó-kiváró alkat, így aztán a nyomozása sem egy Burne-rejtély… csendes, rejtőző, aprólékosan kutakodó.

A film erénye a nosztalgikus hangulat, az ezt alátámasztó képek, a remek vágás és zene, illetve a kiváló színészi játék. Jót tesz neki, hogy a történetet visszatekintések szakítják meg, emlékképek, amik árnyalják a szereplők amúgy rettenetesen visszafogott jellegét. Hátránya, hogy néha rettenetesen hosszúnak tűnik: 127 percnyi nyomozás, melynek felénél a rutinos néző – a hajdani Mattyasovszky regényeken felnőtt elme mindenképpen – már tudja a kimenetelét, mivel a forgatókönyvbe nem fértek bele félrevezető szálak. Gyanítom, hogy nem a fiataloknak fog tetszeni, hanem azoknak, akik átélték a hidegháború éveit, de legalább is éltek az adott korban. A Suszter, szabó baka, kém egyébként 16 jelölést tudhat magáénak a BAFTA (British Academy Film Awards) listáján.

A filmben érdekes felfedezni magyar színészeket is, mint például Kálloy Molnár Péter és Mucsi Zoltán, de ugyanakkor furcsa is. A Magyarországon forgatott rész kicsit kilógott a filmből, de lehet, hogy csak mert rólunk van szó. Ezzel együtt jó látni, hogy egy mozifilm eredeti helyszíneken forog – enélkül nem is lett volna hiteles a sztori. Mindenesetre nehéz ma már elhinni a sehova nem vezető hidegháborús kegyetlenségnek a meglétét. Pedig biztosan voltak ennél szörnyűbb dolgok is a felszín alatt – a legvidámabb barakkban… és persze mindenütt másutt.

Tinker, Taylor, Soldier, Spy (2011)
Írta: John le Carré Árulás című világhírű regénye alapján Peter Straughan és Bridget O’Connor
Rendezte: Tomas Alfredson
Fényképezte: Hoyte Van Hoytema
Zene: Alberto Iglesias
Szereplők: Gary Oldman, Colin Firth, Tom Hardy, John Hurt, Toby Jones, Toby Jones, Mark Strong, Benedict Cumberbatch, Ciarán Hinds, David Dencik és Kathy Burke

Alpok-Adria Szépségverseny. Megyei döntő a Balaton Plázában. A verseny délelőttjén a lányok még utoljára próbálnak, aztán csak a kifutó marad, a molinók és lufik, kiürül a tér. Kint hideg, csípős szél fúj, emberek alig járnak az utcán, a pláza melegében azért akadnak páran, a mozi pénztára előtt például ácsorognak emberek, de az éttermeknél nem kell sokat sorban állni. Aztán kettő előtt megindul a tömeg, megtelnek az asztalok, megállnak az első bámészkodók a kordonnál, és a zsűrinek is szólnak, hogy ideje leülni.

Kittivel és Gulyás Péterrel, az MKB kézilabdázójával kerülök egy asztalhoz. Örülök, hogy leülhetek, mert Péternek a melléig, ha felérek, kicsavarodik a nyakam, amikor állva beszélünk. Kitti szája a füléig ér (mikor nem), pedig a szépségversenyekben neki van rutinja, különdíjas lett a Miss Európa Vietnam versenyén. A szomszéd asztalnál a szervezők és Vastag Csabi, a díszvendég és hangulatfelelős.

A lányoknak szűkre szabott idejük volt felkészülni, de persze nem csak ezért izgulnak. A színpadra lép Halas Adelaida és Bauer Róbert. Először vannak együtt műsorvezetői szerepben, de nagyon összeszokott párosnak tűnnek. Felvezetik a délutánt, aztán feljönnek a lányok Adele Rolling in the Deep számára. A koreográfia működik, bár látszik, hogy van, aki nehezen jön bele, másoknak viszont olyan természetes a színpad, mint a levegő. Az első felvonulásban apróságokat is megtudhatunk róluk, majd Adelaida jön fel, és amíg a versenyzők öltöznek, elénekel három számot. A Memorynál és a Elisabeth-nél futkározik a hátamon a hideg a gyönyörűségtől.

A fürdőruhás felvonulás következik. Apró kis poénnal dobja fel a koreográfus. Miután a lányok kibújnak az ingeikből, egy Vastag Csaba kép kerül elő, azt adogatják kézről-kézre. A végén Csaba is megjelenik a színpadon, és megszerzi képet, a lányok összeomlanak. Futás a mozi előtt vissza az öltözőbe estélyit ölteni, csak úgy csattognak a mezítlábas talpak. Csaba közben megkezdi a közönség bevonását a műsorba, elsőként a Sexbomb-ot adja elő, de felállítja hozzá a nézőket, hogy tessék csak mozogni. Érezhetően mozdul a hangulat is (utólag tudjuk meg a vasárnapi Blikkből, hogy Csabát követte a Tour de Csab busza egy rakás rajongóval).

Az estélyiruhás felvonulás során a lányok Veszprém megye történelmi emlékeiről mondtak pár mondatot – hiszen ez a megye szépe választás is volt, nem csupán az Alpok-Adria versenye. Összesítés után a győztes Tóth Orsolya lett Pétfürdőről, udvarhölgyei: Kovács Petra és Egyed Mónika. Elérhető a Naplo online anyaga és a balaton.vehir.hu képgalériás beszámolója is az eseményről, ami után volt mit ünnepelni…

Megkövetem a Sherlock rajongókat, pár hete ugyanis azt mondtam az angol minisorozatról, hogy nem jó. Nos, amellett, hogy az első három rész néha túlírtnak, unalmasnak és feleslegesen kaotikusnak tűnt, mégiscsak felfedezni vélem benne azt, ami miatt érdemes nézni, pontosabban a harmadik epizód, de leginkább a második évad első epizódja után. Azt a véleményemet persze továbbra is fenntartom, hogy ha a megfiatalított Sherlock, azaz Benedict Cumberbatch és Robert Downey Jr. között választanom kellene, akkor ezer százalékig az utóbbi mellett tenném le a voksomat – Cumberbatch Sherlock Holmes-a egész egyszerűen úgy táncol néha az idegeimen, mint cigányprímás ujja a hegedűn.

Van persze egy olyan érzésem, hogy a fiatalítás és a jelen korba helyezés az angolok esetében a kreatív alkotás folyamatának elején inkább egyfajta meghökkentést szolgált, mint ahogy a “A Scandal in Belgravia” című epizódban az Irene Adlert megszemélyesítő Lara Pulver fél perces meztelen jelenete is (a fotózás olyan, hogy semmit nem látunk), ami után a BBC felháborodott emailek tucatjait kapta. Holmes ugyanis egy ikon, s kiemelve a korból és a karakterből, sokakat zavar, másokat meg kíváncsivá tesz – és a gyártók máris elérték, amit akartak: a figyelmet.

A Steven Moffat jegyezte epizódok azonban többé teszik a sorozatot. Nem mindig sikerült eltalálni ugyan a megfelelő ritmust, néha elszundikáltam az első évad egy-egy jelenete alatt, aztán győztem visszanézni, mert ahhoz meg túl bonyolult, hogy lankadjon a figyelmünk, ám a második évadra mintha magára talált volna a forgatókönyvíró-gyártás-színészek hármasfogata, a zene, a képek, a sztori újszerűvé teszik ezt a Sherlock feldolgozást. Nekem tetszik doktor Watson kicsit szürke, de lassú karaktere is, illetve a karaktert alakító Martin Freeman alakítása. Mivel a “sorozat” évadonként három-három epizódból áll, ezért azt is elnézem, hogy mindenütt ott van Sherlock Mycroft nevű bátyja, és persze mindenben benne van Moriarty keze, hiszen nincs idő melléktörténésekre. Ha nem lesz unalmas, akkor mehet így tovább.

Őszintén szólva, amikor David Fincher 20 évvel ezelőtt bejelentkezett nálam az Alien 3-mal, én bátran felvállaltam, hogy bizony, az jobban összerakott film a ketteskénél, és hatásosabb az egyesnél. A hetedik aztán annyira nem tetszett, leginkább a vége miatt, de már szokom… és követve a direktor pályafutását van, hogy némely filmjét fölöslegesen soknak ítélem, amikor is a lassú hömpölygés partvonalnélküliségbe csap át (például Zodiákus), másokat viszont hátborzongatóan egyedinek (Benjamin Button különös élete). Stieg Larsson regényének – The Girl with Dragon Tatoo – újrafilmesítése közönségbarátabb kategória, mert tulajdonképpen lineáris a sztori, vezet valahova, van bűnös és még valamilyen happy end is.

Ezzel aztán mindent elmondtam. A remek főcímklip után egy lassú sodrású, ámde jól összerakott történetet kapunk, amelyben minden a helyén van. Daniel Craig és Rooney Mara tökéletesen eljátsszák a szerepüket: Craig a bukott újságírót, aki Stockholmtól elmenekülve a milliárdos Vanger-család szigetén egy negyven évvel korábbi gyilkosság szálait kezdi bontogatni, Mara pedig a társadalomba beilleszkedni képtelen huszonhárom éves számítógépes zsenit, aki egy bulldog szívósságával veti rá magát a munkára vagy hihetetlen precizitással csinálja ki a felügyelő tisztjét, miután az megerőszakolta őt.

A filmben tulajdonképpen nem is a gyilkosság a fontos, és ez az egyetlen baja: kicsit elsikkad maga a fő szál, a tettes megtalálása. Sokkal fontosabb Mikael és Lisbeth sorsa, ahogy összekapcsolódik az életük, boldogulásuk. Nem thrillert nézünk, a régi eset felidézésének a jelenben nincs áldozata egy kisállaton kívül, üldözéses jelenet alig, és az se lényeges. A tetovált lányt nem akciófilmként kell kezelni, a hangulatát a lassan hömpölygő északi napok adják, a süvítő szél, kavargó hó, rideg tavasz és színtelen nyár: a sztori egy évet fog át, karácsonytól karácsonyig – tulajdonképpen hangulatfilm két jó szereplővel és egy remek történettel.

Miss Alpok Adria és Megye Szépe választást tartanak január 14-én, szombaton délután 15 órától Veszprémben, a Balaton Plazában. Az 1988 óta megrendezett Miss Alpok Adria Nemzetközi Szépségverseny Veszprém megyei elődöntőjének célja az országos döntőbe való bejutás, ahol eldől, hogy ki képviselheti Magyarországot a nemzetközi szépségversenyen. A versenyzőknek utcai, fürdő-, valamint koktélruhás viseletben kell meggyőzniük a zsűrit, méltóak arra, hogy megyénket képviseljék az országos döntőben.

Az elődöntőből a második és a harmadik helyezett középdöntőbe jut tovább, míg az első helyezett abban a megtiszteltetésben részesül, hogy az országos döntőben képviselheti megyénket. A döntő első három helyezettje Horvátországban, Dubrovnikban méretteti meg magát a nemzetközi szépségversenyen, ahol megválasztják Miss Alpok Adriát.

A zsűri tagjai közt a legtöbben Veszprém megyéhez kötődnek, szakmai pályájuk innen indult, vagy itt teljesedett ki:

Vastag Csaba, az X-Faktor tehetségkutató verseny győztese,
Gulyás Péter, az MKB Veszprém kézilabdázója,
Szélesi Sándor, 2007 legjobb európai SF írója, forgatókönyvíró,
Mitev Viktor filmrendező, az ISEEK Casting Agency kreatív igazgatója.

Műsorvezető: Halas Adelaida, a Veszprémi Petőfi Színház színművésze és Bauer Róbert ceremóniamester.

A szépségverseny szünetében koncertet ad: Vastag Csaba.