Az elmúlt pár hónapban - ugye - kevesebbet blogoltam a tavalyi átlagosnál, és ennek egyik oka az volt, hogy gőzerővel dolgoztam egy sorozat forgatókönyvén: céloztam is rá párszor. Ennek a sorozatnak a múlt héten megkezdődött a forgatása, és ki-kijárok, mert néha persze igazítani kell a szöveget a helyszín adottságaihoz. Mindeközben sok tapasztalatot is szerzek…
A sorozat a Diplomatavadász címet viseli, és tíz epizódból fog állni. A forgatókönyveket Szkurka Szilviával és Fekete Fruzsival írtuk, a főbb állandó szerepeket Gubík Ági (Nóra), Szűcs Kinga (Eszter), Sallai Nóra (Rebeka), Labancz Lilla (Dia), Miller Zoltán (Ákos), Mesterházy Gyula (Dávid) és Csonka András (Bálint) játsszák és N. Forgács Gábor rendezi (az első képen éppen a nyújtásos jelenetnél térdelve mutatja, merről nézzen a kamera).
A film három harmincas éveiket taposó barátnőről szól. Egyikük Nóra, jól szituált, elegáns nő, egy óriási céget vezet. A munkában céltudatos, kreatív, pontos, ám a magánéletében nem mennek jól a dolgok, nem találta még meg élete párját, és úgy néz ki, nem is fogja egykönnyen fellelni. Bizonytalanul fogadja az udvarlásokat. Talán a gyerekkorára vezethető vissza mindez: haragszik az apjára, mert elhagyta anyját egy másik nőért. Van egy féltestvére is, Dia, akivel nem igazán találja meg a hangot… Dia teljesen más karakter, mint ő: egy tizenhat évesek mentalitásával rendelkező felelőtlen fruska - huszonegy évesen.
Barátnője, Eszter viszont tizenhárom év házasságból lép ki egy tizenegy éves, talpraesett kislánnyal. Elhidegültek férjével - Bálinttal - egymástól, mivel az többet dolgozott, mint amennyit el bír viselni egy kapcsolat. Eszter a válási procedúra közepében van, és úgy érzi, mintha elvesztené lába alól a talajt, ami - valljuk be - egy ilyen hosszú monogám kapcsolatnál tökéletesen érthető. Ő egyébként egy rendezvényszervező céget vezet, rengeteg stresszel (tehát ő sem dolgozik kevesebbet), és próbálja megtalálni a helyét a világban. Most éppen feng-shuival kísérletezik.
A kis társaság harmadik tagja Rebeka, aki rendre megkeveri mindannyiuk életét. A kétdiplomás, három nyelvet beszélő szőke, cserfes, szőke restaurátorlány mindig rosszul választ férfit, és sorra csalódnia kell. A sorozat attól a ponttól indul, amikor megelégeli ezt, és kijelenti: “harminchárom vagyok és nem leszek fiatalabb.” Rebeka édesen lökött, és egy hirtelen ötletből úgy dönt, diplomataférjet fog magának. És belerángatja az akcióba barátnőit, akik ennek sokszor nem örülnek, de mindig segítenek neki.
Miközben Rebeka rámenős és vicces diplomatavadászatait nézzük, addig Nóra és Eszter életének alakulását is követjük: útválasztásukat karrier és család, illetve család és szerelem között. A sorozat néha komoly, néha komolytalan, néha csendes, néha hangos. Igyekeztem egyensúlyt tartani a humoros jelenetek és a komolyabb sztoriszál között.
Hát körülbelül ennyi röviden az alap. A színésznők csodásak, és remekül eltalálták a szerepeket - azokat, amik a fejemben éltek. A jelenetekbe apró kis poénokat visznek bele, imádom őket. A helyszínek gyönyörűek: a filmsorozat igazán szép és elegáns helyeken forog, nem is akármilyen munkatempóban. Menet közben megkezdődött a vágás is.
A Duna tv fogja vetíteni nyártól, remélem pár felhőtlen percet sikerül elérni vele. Sokunk szíve van benne…
Olvasom a fiam olvasófüzetében, hogy a tehénke tejet adott a gazdasszonynak, és mindjárt bevillan két gondolat. Az egyik az olvasmányra vonatkozik: a 21 század elején a városi gyerekek olvasókönyvében miért olyan mese van, amelyben a gazdasszony vajat köpül, amiről egyrészt halovány fogalmuk sincs a lurkónak, másrészt a mese egésze olyan távol áll az érdeklődési világuktól, mint a bálna a repüléstől. Olyan olvasmányokon akarják megtanítani őket olvasni, aminek elolvasásához a legkevesebb belső motivációjuk sem lesz. Bravo.
A másik gondolatom az, hogy a gazdaasszonyt a kölyök rosszul írta le, mondom hát, hogy két a-val van az a „gazdasszony”. Állítja, hogy a tanárnéni így írta föl a táblára, mire meglepő segítsége érkezik a gyereknek: Kamper Gergő esőerdőket megrázó orgánumával beüvölt, hogy ez nem helyesírási kérdés.
Felhorgad bennem a vitakedv, mert ugye mikor kellene a gyerekeket helyesen megtanulni írni, ha nem elsőben, másodikban, harmadikban, ezért aztán ha nem helyesírási kérdés, akkor is minek a szerencsétlen kisiskolásokat kivételekkel meg egyebekkel megkavarni. Egyébként sem vagyok még meggyőzve, hogy nem helyesírási kérdés.
Nosza, lássuk A magyar helyesírás szabályai (regiszteres változat – a legújabb, 1997-es kiadás) kötet szócikkeit. Hm. Sem gazdaasszony, sem gazdasszony nincs benne, az 1997-es szabályzat sem tartja fontosnak a szót, bizony, kikoptak a köpüllel együtt a városi szócikkből – sztem. Szegény kölykök.
Google. A modern (nem a köpülő) ember külső agyi nyúlványa. Keresőbe beleírom, az eredmény számomra meglepő. Gazdasszony: 66 100 találat. Gazdaasszony 11 500 találat. A levesek gazdasszonyosan, a kisgidák gazdaasszonyosan jók - ez a gyors áttekintés konklúziója. Gergő egyébként azt mondja, ami van a google-ben hatvanezer találat, az a szó létezik. Gondolom, az is létezik, amiből 11 500 van. A kollega bólogat: ez már elütésnek is sok. Különben is, bizonyos tájakon kieshetett a beszédből és írásból az az „a”, tehát a gazdasszony egy változata a gazdaasszonynak. Egy elterjedt változata… (Binges eredmények: gazdaasszonyra 4610, gazdasszonyra 5070… komolyan, már a neten sem használjuk ezeket a szavakat… )
Gergő meggyőzött. Szóval elfogadom, hogy két különböző (!) szóról van szó, azonos jelentéssel. Tényleg nem helyesírási kérdés. Ha a hajót „halyó”-nak írjuk, az helyesírás, ez is oké, ez a másik oldal… de… de mi van az elemmel?
A fél ország úgy ejti: ellem. Intervokális gemináció – a magánhangzók közötti mássalhangzó megnyúlik, sok példa van rá. Ez is lehet akkor nem helyesírási kérdés, hanem egy szó két változata. Ám ki dönti el, amikor az iskolában az ellem, jappán, pappír… stb. leírása sorra kerül, hogy melyik-melyik? A gazdasszonyos logika szerint létezik a szó: „ellem”. Tehát le is lehet így írni. A magyartanárok helyben meghülyülnek.
Akár így, akár úgy, valami megint nem stimmel.
Kezdjük azzal, hogy kicseréljük a meséket.
Sándor egy, József három és egy ál-Benedek - megvolt az ok a pénteki sörözésre a Trombitásban. Régen látott emberek tűntek fel és bár most elfértünk egy L-alakú asztalnál, sokan megfordultak közöttünk. Pár kézfogás, sok puszi, és máris itt a tavasz.Boldog névnapot mindenkinek…
Ahogy néztem: többeken kitört a tavaszi fáradtság, ennyi sok táskás szemet egy társaságban nem láttam. Természetesen ez valahogy csak a férfiakat érintette, a nők kivirultak az idő múlásával is… bár a Sangria vagy a Martini minden bizonnyal sokat hozzátett a csillogáshoz…
: )
Az este a cég zárása után (persze, hogy utoljára maradtunk) átment verselősbe. Valahogy szóba került József Attila, és Benedek szavalni kezdett (bakker, három hónapja munkanélküli, aztán máris proletárverseket mond), amire Magdi (Artúr-díjas) is rátett egy lapáttal, és persze nem volt megállás, eljutottunk a Sicc! könyv kínrímeiig, Romhányiig és sírfeliratokig. Csoda, hogy kidobtak bennünket a végén?
(H-Hollywoodi módra) Mikrorezgések rázzák meg Magyarország déli határainak Duna-menti városait, kezdve Bajával. A bajai Bográcsfesztiválon kiborulnak a bográcsok, a vérre hajazó pirospaprikás hallé a betonra folyik, amelynek frissen támadt repedései - a magyar anyaföldön - beisszák a levest. Időpont: 2010 március.
A következő képben már a fővárost látjuk, ahol szintén érzékelik a rezgéseket, amelyek a geológusok körében értetlenséget váltanak ki. A Tudományos Akadémia vízfejei tárgyalják a különleges eseményt, de nem jutnak megoldásra, pedig a büfében össze is verekednek. Egyetlen ember van a városban, egy fiatal gyakornok- nevezzük Kőszegi Bencének -, akit éppen elhagyott a barátnője és aki megsejti, hogy a Duna medrében történik valami elképzelhetetlen, és azt híreszteli, hogy arra kellene koncentrálni.
Mindenki kiröhögi, egyedül a Blikk közöl cikket az elméletről (a Blikk kiadója támogatja a filmet).
Aztán egy éjszaka/hajnalban, amikor már a város alszik, a Lágymányosi híd megcsavarodik és elszakad, mint elhasznált cipőfűző egy katonai bakancsban. Szemtanú nincs, akik a hídon autóztak, eltűnnek. Kivonul a rendőrség és mindenki, aki érintett lehet az ügyben, de csak a fejüket vakargatják. Főhősünk, Bence, tovább elemzi az adatokat, és rájön, hogy a rezgések valami hatalmas élőlényre utalnak, annak lépteire a Duna medrében. És ez a valami elérte Budapestet.
Bence bejelentkezik a polgármesteri hivatalnál, és kap is egy időpontot két hónappal későbbre. Nem tud várni, behatol oda, mire letartóztatják és előzetesbe kerül. Aznap este egy hatalmas árnyék vetül a Petőfi-hídra. A budai oldalon szórakozó egyetemisták sikoltva menekülnek, amikor a hidat az árnyék lerombolja.
Másnap összeül a parlament, a kormányfő bizottság felállítását javasolja, de a Fidesz és a KDNP kivonul a teremből. A kormány felsorakoztatja a rendőrséget, az ellenzék belpolitikai terror előkészítéséről beszél, a Magyar Hírlap szerint Gyurcsány-Bajnai kormány keltette életre a szörnyeteget, Morvai Krisztina az EU-parlamentben a 2006-os rendőri brutalitásokat idézi fel.
A szörnyeteg - immár nappal - felbukkan a Szabadság-hídnál, és elsodorja a hidat. Több ezer szemtanú állítja, hogy Godzilla megérkezett Budapestre. Bence a cellában pasziánszozik, amikor is érte jön egy nyomozó, akinek szemet szúrtak a jóslatai. Bence exbarátnője szerencsére biológus, és szakterülete a hüllők, így nyomban felkeresik, és segítséget kérnek tőle. A lány - a neve legyen Anita -, tiltakozik, mert úgy érzi, Bence csak azért csinálja ezt, mert vissza akarja szerezni őt. Aztán amikor Godzilla lekapja fölüle a háztetőt, akkor hirtelen meggyőzve érzi magát.
Godzilla átgázol az Erzsébet-hídon.
Pörzse Sándor Barikád című újságjának címlapján a sárga csillagos Godzilla látható. A felirat: “Ez kell nektek?” A cikkben az olvasható, hogy a koponya jellegzetességei alapján Godzilla nyilván Izraelből jött.
Szijjártó Péter szerint Gyurcsány az öszödi beszédben elismerte, hogy a nemzetrontó kormány szörnyeket nevelt a pincében. A politikai elemzők egy része felhívja a figyelmet arra, hogy Godzilla már csak egy hídra van a parlamenttől. Más elemzők szerint a Fidesz kétharmaddal fog győzni. Vona Gábor úgy véli, ideje lenne a korrupt képviselőket kivonni a forgalomból, nem baj, ha Godzilla beteljesíti ezt a feladatot, legalább nem kell pereket kreálni. Húsz rágás a húsz évért. Pataki Attila a Frizbiben kijelenti, hogy a spirituális átalakulásnak 2012-ben kellene eljönnie, ez nyilván csak előjáték…
Godzilla áttöri a Lánchidat, pár lépés csak a parlament. Felvonul vele szemben a magyar hadsereg, mire Godzilla röhögni kezd és egészen addig röhög, míg a légszomjtól ki nem múlik. Gábor a kihűlt hüllő teste felett összejön Anitával, a képviselők fellélegeznek, az ügyészség előveszi a politikus-aktákat. Budapest ismét szabad, Demszky beszédet mond, kifütyülik. Tarlós késlekedik, mert a beszédírója pár napja eltűnt a Lágymányosi hídon, és Tarlósnak fogalma sincs, mit is kéne magától mondania…
A Duna medrében tucatnyi hüllőtojás várja az áprilist.
* sztereotípia gör. el. 1. nyomd magasnyomó nyomóforma másolatok előállítása matricába öntött fémből v. besajtolt műanyagból 2. merev egyformaság, gépiesség, változatlan ismétlődés *
A nőnap miatt tegnap kis híján az idegbajba sodort pár muffin (amikor muffint írok, arra is gondolok). A fiammal készítettük lány osztálytársainak (leginkább ő, én csak asszisztáltam), és persze, hogy a sütő előtt pofára esett az első adag, takaríthattuk a csokoládét, a második alól meg kicsúszott a sütőrács, és végül naná, hogy ma reggel otthon hagytuk - a szibériai hidegben vonszoltam magam vissza a suliba a muffinokkal.
Ugyan nem ezért, de aztán vitába is keveredtünk Gergő barátommal, hogy tudniillik a kormány az óvodai nevelés országos alapprogramjában kiemelte, hogy az óvodai pedagógusok kötelesek a nemi sztereotípiák erősítését meggátolni, és persze, hogy nem egyformán látjuk a dolgokat. Persze, jó dolog kialakítani egy egészséges egyenrangúságot a társadalomban (azonos munkáért azonos fizetés, meg hogy az a nő sem kevésbé nőbb, aki karriert épít, annál, aki gyereket nevel, meg hogy a nők is legyenek body builderek… opsz, ez utóbbi már megvalósult…), ám ezt így nem az óvodában kellene elkezdeni. A kulcsszavak az “így” és az “óvodában”.
Szerintem kétmilliárd évnyi evolúciót nem nagyon lehet egy alapprogrammal kifordítani, már csak azért sem, mert a gyermeki agy kifejlődése az anyaméhben a fiúknál és a lányoknál teljesen más ütemben zajlik, így más-más agyi területek fejlődnek: lányoknál például a verbális készség erősebb, fiúknál a manuális, és ez csak egy példa arra, hogy nem lehet nyomóformával egyenformásítani nőt és férfit. Másrészt pedig ebben az életkorban a nemi szerepek ébredésénél elsősorban a test felfedezése, és az evolúciós ösztönök erősödése zajlik. A társadalmi szocializációt elsősorban a beilleszkedésre neveléssel, a közösségbe tartozás érzésének kialakításával tudja a pedagógus segíteni, ez viszont nem jelenti a különbözőség rögtöni elmosását vagy erőszakos megszüntetését - ahogy pár politikus mondja, ellentétben a természetes fejlődéssel (egyébként nem kell rögtön a gender ideológiát berángatni ide, ahogy pár hülye média tette). Szóval szükség van a nemi sztereotípiák egy részére.
Egy részére - mondom. Az egészségesebb részére, amik például elvezethetnek az egészséges családmodellhez, hogy azt ne mondjam, a jó értelemben vett konzervatív családmodellhez (ahol az anyuka azért még karatézhat, az apuka meg főzőcskézhet otthon). Mert hogy nem csupán kétmilliárd év és az egész mögöttünk hagyott evolúciós vonal miatt hülyeség az alapprogram inkriminált mondata. Más miatt is. Hogy példánál maradjunk: ma, a nőnapon az oviban a fiúk virágot adnak a lányoknak. Az alapprogram szellemisége ezt a nemi sztereotípiák erősítése közé sorolná, mégis, a nőnap segít a pedagógusnak kialakítani a fiúgyermekben a lányok (nő) tiszteletét…
Kellenek a nemi sztereotípiák, de ezzel együtt párat közülük tényleg el kellene törölni. A szüfrazsettek óta folyamatosan dőlnek le tabuk (pl. előbb-utóbb Amerikában és nálunk is lesz női miniszterelnök), mégis a családban azért tartja magát pár rossz nemi sztereotípia, amit a férfiak és nők közösen tartanak fent. Ezeket azonban az óvodás, ha a szülei ilyenek, úgyis ellesi és sajnos megtanulja otthon, az óvodában éppen a jókat kellene elsajátítania. Mit tehet a pedagógus? Hagyja figyelmen kívül az alapprogram ide vonatkozó részét, és neveljen minden gyereket egyéniségének megfelelően a helyesre és a jóra - ha kell, a nemiségének felismerésére.
Egyébként a fejekben sok előítélet és sértődés van - ezt törvényileg nem lehet kimosni. Pár hónapja a sci-fi találkozók egyik rendszeres témája a férfi és női sci-fi közötti különbség. Beszéljünk-e “írónők”-ről. Vagy az írónő is író. A véleményem itt is elég sarkos: ha van takarító és takarítónő, ha van tanár és tanárnő, király és királynő, akkor van író és írónő is. Nem hogy tagadni, de vállalni kellene.
Ezek nem rossz “kategóriák” vagy “sztereotípiák”. Az Üvöltő szeleket nem tudta volna megírni így egy férfi, a Harmonia Caelestist pedig nem így írta volna meg egy nő. Inkább büszkének kéne lenni erre a kettősségre, amely olyan mint a hideg-meleg, tavasz és ősz vagy a jin és jang. Nem pejoratív az “írónő” kifejezés, és ha valaki így érzi, mélyebbre kellene ásnia önmagában.
Egyébként lesz értelme húsz év múlva a jin-jangnak, ha az óvodában kiveszik a lány kezéből a babát, a fiú kezéből pedig a kocsikat?
Lassan március közepe, és blogbejegyzés egy szál se - volt pár nap, amikor már nem volt erőm, kedvem, ingerem írni arról, amiről szerettem volna, írtam azon a napon éppen eleget. Most heti csokorban nyújtom át pár gondolatomat és élményemet, mert azokból volt aztán elég.
Élményből a múlt hét szombati jelmezes farsangot emelném ki először. Tavaly tartottunk először Trombitásos farsangot, ami Zsoltéknak is megtetszett, olyannyira, hogy idén már nem is mi vetettük fel, hogy mi lenne, ha február egy szombatján jelmezekbe bújva buliznánk. A pincérlányok is elhatározták, hogy beöltöznek, elsősorban nővérkének szerettek volna, de amint elpanaszolták: a ruha vagy nagyon drága volt vagy nagyon drága volt. De azért Zsuzsi megoldotta.
Find more photos like this on SFport.net
Társaságunkban volt pár kalóz (Brod és barátai), három ördög (ó, egy ördöglány is), egy japán animelány saját beduin kísérővel (ó, globalizáció), egy pankrátor (Metatron jelmeze pókembertől emberpókon át minden lehetett volna, de amikor felrakta a maszkot, minden tévedés kizárt), MIB (Ági és Krisztián is egymáshoz öltöztek), pap és marhapásztorlány és műtős… Szóval, ha valaki golyót kap és nem éli túl az operációt, akkor megkaphatja az utolsó kenetet… az ördög azonban így is elviszi… Jó volt a buli, már hasadt a hajnal (Jean, hallja ezt a recsegést?), mikor hazamentünk.
A hét másik eseménye csütörtökön a belga vacsora volt a Lucullus Baráti Társaság és persze Turóczi Gábor barátunk jóvoltából. Philippe del Mestre Hollán Ernő utcai étterme volt a cél, amire Gergő is feljött, s vele Enikő, egy kolléganője. Hogy Kaposvárról érdemes feljönni Budapestre egy vacsoráért, az bebizonyosodott este. Tavaly márciusban már átéltünk egy ilyen gasztronómiai csodát, s most újráztunk.

A vendégváró falatkák alatt csirkepástétom-golyócskát és répalevest kaptunk, helyben sütött bucikkal és vajjal első fotó). A hideg előétel füstöltpisztráng terrine póréhagymásan és tormaszósszal volt, enyhén nyelvcsiklandó, visszafogott ízek - megalapozva a hangulatot és arra késztetve, hogy egy barrikolt chardonnayt kibontassunk, a Tűzkő-birtok ajánlatából.
Meleg előételnek tengeri “choucroute” mint “pot au feu” került elénk (második kép). Szerencsére nem kimondani akartuk, hanem megenni. Mind a hal, mind a kagyló a kedvenceim közé tartozik, és a párolt káposzta remekül kiegészítette őket. Ez a fogás (hm, megint az előételek) ízlett a legjobban: csak az ízét érezte az ember, mert a hús mintha elpárolgott volna a nyelvén.

A meleg előételt szorbettel küldtük még mélyebbre, majd következett a főétel, flamand marha “carbonnades” és stoemp a szezon zöldségeiből. Itt én kicsit meginogtam, mert az édes marha bármennyire is ízlett, még sem az én világom, de ez már az én különbejáratú ízlésem, semmi köze a tökéletes ételhez. A desszert körte charlotte spéculoos krémmel volt, s a tálon mellett rozmaringfagylalt kis ostyatálban. Nem is részletezem tovább: aki ilyet akar enni, a Belgába kell annak menni.
Nem mellékesen a héten hallottam egy hírt, amely szerint egy ausztrál sivatagi kisvárosban, Lamajanuban (a jobboldali képen látszik, hogy kisváros, valóban), halak hullottak az égből, hullámokban. A halak némelyike élt még földet éréskor. A hír kiemelte, hogy a városka messze van a tengertől, meg minden folyótól, tavaktól - legalább ötszáz kilométerre…
Kíváncsi lettem, tényleg van-e ilyen kisváros Ausztráliában, így rákerestem a googlemap-on. Először is: van. Másodszor pedig: alig pár házból áll. Nagy bánatomra a legfontosabbat nem közölte az MTI - tudniillik, hogy milyen halak is potyogtak a felhők közül… Kattintsatok a képecskére baloldalt is, én tengeriekre tippelek (hacsak nem földönkívüliek). Ezután végignéztem Ausztráliát felülről, hát így is fantasztikus.
Aztán pedig egyre több és több hír jön a paleontológusok világából. A héten legalább három volt. Gyerekkoromban a Burian-féle kötetek mellett aludtam el éjszakánként (ez még jóval a Jurassic Park előtt volt). A rajongásom kicsit csillapodott, ám a félelmetes időtáv és a tény, hogy ilyen állatok tényleg éltek valamikor, és mozgatták tagjaikat, ettek, tojásokat tojtak, üvöltöttek és rettegtek az éjszakában - az mindig meg tud borzongatni. Olvasom a híreket, például hogy kígyót találtak a dínófészekben vagy hogy ráakadtak a bálnák ősére… és megint csak egy porszemnek érzem magam.
Aztán olvasom a legújabb csodálatos politikai adok-kapokot, a Magyar Nemzet oldalain Bayert, aztán válaszul a Népszabadságban Vonát és másutt Pörzse Sándort. És arra gondolok, juszt se fogom politikával múlatni csekély blogos időmet. De a tanulságot csak kimondom: aki gyűlöletet szít, abban is vész el.
Mi jutott még a hétre? Hát, akadna, de már most szűkös az időm, vissza kell térnem a romantikus vígjátékok terepére. A sorozat forgatása jövő héten kezdődik, de lassan a mozifilm is sürgetővé válik… Reméljük, nyárra az is beérik - és ahogy kinéz, a forgatás fele Veszprémben lesz…
Szerda este hatkor az Írószövetségben jórészt ismeretlen arcok gyűltek össze, hogy az elektronikus könyvkiadásról szóló kerekasztalbeszélgetést meghallgassák, illetve hozzáfűzzék véleményüket. Hárman ültünk kint az asztalnál: Nagy Lajos “bölcsész informatikus”, dr. Szesztai-Szép Eszter az Artisjustól, és jómagam. Lajos indított, moderátori felvezetője negyven percével szilárd alapot adott a témának.
A két és fél órás beszélgetés olyannyira szerteágazó volt, hogy kemény lenne most mindent összeszedni. Túllépek az elektronikus könyvkiadás kultúrtörténeti hátterén és a hazai kalózkodás (betyárkodás) pszichés hátterén, és most csak azt emelem ki, ami - szerintem - előttünk áll.
Az elektronikus könyvkiadás megnyugtató elterjedéséhez három dolog kell: 1.) az olcsó és jó technológiai háttér; 2.) a megfelelő jogi szabályozás; 3.) és azok a gazdasági modellek, amelyek az e-könyvek terjesztését nyereségessé teszik.
Az első ponthoz már közelítünk: a jelenlevők el is vitatkoztak azon, hogy idén és jövőre mekkora is lesz az e-book eladás robbanásszerű fejlődése. A robbanásban egyetértettek, csak a mennyiségben nem. A harmadik pontra kezdenek kialakulni különféle elképzelések (a fizetési módok, a lopás megakadályozása, a papíralapú könyvkiadással közös modellek… stb.), a második pont viszont közelében sincs semmiféle kidolgozottságnak.
Nem véletlen: az Artisjus nem igazán törődik az irodalommal, a zenei életben ezerszer nagyobb pénzek vannak, nekik a könyvkiadás jelentéktelen szelet csupán. Lajos említette a MISZJE (Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület) megalakulását, ám a Miszje eddig csak a közkönyvtári kölcsönzés díjából bírt lecsippenteni valamit. Ennyi… Láthatólag a magyar könyvkiadás még évtizedekig nem jön rá az e-bookban rejlő lehetőségekre, így marad a Posta, a mobilszolgáltatók, meg majd a textilgyárosok… A technológiai újítások régebben onnan indultak el… (Ez irónia volt.)
Szóval jogi téren van a legtöbb probléma: úgymint szerzők, műfordítók, kiadók részéről is rendezni kellene új dolgainkat (például, hogy az adathordozókból befizetett adóból nagyobb résznek kellene már visszajutnia a könyves iparágba), meg persze a kalózkodás bűntetésében a Btk-nak is változnia kellene.
Érdekes este volt, ami azon is látszódott, hogy sokan kibírták végig. Talán érdemes lenne részleteiben, több konkrétummal is megvitatni a témát megint - mondjuk könyvkiadókkal a színpadon.
Kedd este szívemhez közeli meghívót kaptam Dér Tamástól: egy nagyjátékfilm díszbemutatójára szólt. A címe: Szinglik éjszakája. A helyszín az Aréna pláza volt, az idő este nyolc óra. Így - mondjuk - kicsit katonásnak tűnik a közlés, de mindjárt személyesebbé teszem.
Valamikor tavalyelőtt ősszel Tamás egy romantikus film után kutatott. Az MFE körleveleit nem nagyon olvasgattam (a körleveleket amúgy is ritkábban - rossz szokás, tudom), így Fonyódi Tibitől hallottam róla. Nosza, megállítottam Tamást, hogy akad egy ötletem. Meg tudod most írni? - kérdezte. Persze, válaszoltam, megírhatom. Jó, mondta. Mennyi időm van rá? Két hét. Aha.
Mély levegőt vettem, mert a két hétbe beleesett egy rendezvényhétvége, olyan színészvendégekkel, mint Vaughn Armstrong, Ethan Phillips és Eric Stillwell. Ehhez tudni kell, hogy az előző nap kiesik, mert már itt vannak a vendégek, aztán kiesik a rendezvény napja és a következő is, mert mindenki boldog, búcsúzik és aztán sokat iszik a boldogságtól, hogy ez is jól ment. Szóval tizenegy napra bevállaltam egy forgatókönyvet.
Jobb híján a Szinglik éjszakája címet adtam neki. Az alapötlet egyszerű volt: öt barátnő közül az egyik kedden bejelenti, hogy szombaton férjhez megy. A csajok padlót fognak, ám az esküvő napján (nem is ismerik a vőlegényt) bevállalják, hogy elhozzák a mennyasszony gyűrűjét. A gyűrűt egy Róka becenevű gyerek elrabolja, a négy csaj megjárja érte az éjszakát habos koszorúslány-ruhában. Visszaszerzik, na és persze a végén (illetve a kalandok közben) mindenki párt talál, mert ez mégiscsak romantikus film.
Elkészült a könyv időre. Aztán jött a mélyütés - a gyártás kiszámolta… csináltam egy hatszáz millió forintba kerülő vígjátékot (regényírónak semmi sem drága - York Ketchikan milliárdokat összetör, azt is fejezetenként). De hatszáz millióból Magyarországon három vígjáték kijön… Tudom, tudom: a végén a helikopteres üldözés a Megyeri-hídon nem kellett volna…
Szóval elfogult vagyok: kedd este megnéztem a filmet, aminek forgatókönyvét utánam Kovács M. András, Szajki Péter és Zsigmond Nóra vette kezelésbe, aztán persze Sas Tamás. Sok minden változott, jelenetek, dialógok, karakterek… Új volt nekem is a film… Külön öröm volt látni a főszereplő lányok - Hámori Gabriella, Nagy Ilona, Szávai Viktória, Gallusz Nikolett - energikus négyese mellett Görög Lászlót a filmben: vele a Jumurdzsák gyűrűje regényem kapcsán kalandoztam Egerben majdnem három hónapig (ő az azonos című játék főszereplője). De Scherer Péter is az egyik kedvencem: akik voltak A 639. baba vetítésén pár éve az Átjáró fesztiválon, azok érthetik, hogy miért.
Persze a fogadáson a díszbemutató után a forgatókönyvíró megtalálja a forgatókönyvírót. Elborozgattunk (a Tokaji Kereskedőház száraz furmintját ittuk - elkötelezett vagyok Kántor Pisti barátom A tokaji bor kultúrhistóriája című filmje óta, amelyben papként pár vágóképben tokajit ihattam és elmorzsolgathattam egy rózsafüzért) közösen, mígnem a díszletet bontani nem kezdték. Az este a budapesti éjszakában zárult - bizonyítván, hogy az írók tudnak élni, mert csak így lehet írni…
Nem is az én blogomba való, hanem Benedek blogjába, a “Mindennapi hősök” rovatba, de leírom, mert fura volt - fura és kettő is sok egy napra a világ szürrealitásából.
A Lehel téri földhivatalban esett meg az első találkozás: egy öreg bácsi váltotta ki tulajdoni lapját. Közelebb volt már a kilencvenhez, mint a nyolcvanhoz, ott és hajlott háttal, méter per perc sebességgel mozgott. Amikor végzett, a kabátját próbálta fölvenni, amihez az ajtónálló állami alkalmazott segítséget nyújtott. Na most az ajtónálló is inkább hatvan volt, mint ötven, felsegítette az öregre a kabátot, aki a zsebébe nyúlva papucsos tárcát vett elő, hogy ezért jattot adjon. A hatvanas élénken tiltakozott és mondta, hogy örömmel segített. Az öreg eltette a tárcát, és sálja után nyúlt… Segítsége elhátrált, nehogy pénzt kapjon.
A másik történet az egyes villamoson esett meg. Az utolsó kocsiban az ülések alatt hajléktalannak kinéző vékony alak feküdt. A felszállók ránéztek, aztán gyorsan másfelé. Két tizenéves srác azt leste, lélegzik-e még és fennhangon röhögtek rajta. A ruhája alapján részegségét aludta ki, de hát ki tudja? Az egyetlen, aki felemelkedett és azt ajánlotta, hogy hívjuk a mentőket, egy értelmi fogyatékos srác volt. Körbefordult és a mentők számát tudakolta - volt aki kinevette, volt aki másfelé nézett. Ki más segítene embertársán, mint egy értelmi fogyatékos, 2010 Budapestjén???
Egy hír: leáll a 24 című sorozat nyolcadik évadának a forgatása, mert vesecisztát fedeztek fel Jack Bauer megformálójánál, Kiefer Sutherlandnél. Sutherland nem várja meg a forgatás hat hét múlva esedékes végét, gyorsan megoperáltatja magát. A tévécsatorna ezzel együtt bejelentette, hogy a sorozat sugárzásának ütemterve nem változik.
A sorozat egyébként elég megdöbbentően indult: Jack Bauer, minden idők legkeményebb terrorlehárító ügynöke (hivatásos túlélő vírus, atom, áram és egyéb fegyverekkel szemben) nyugdíjasként az unokájával játszik. A folytatás kicsit lazább szerkezetű (a hetedik részig legalábbis) mint az eddigi hét évad; a tét harcászati uráncsempészet és a közel-keleti béke. Az események lassabban pörögnek, a rosszfiúk is ritkábban hullnak el, de a hetedik évad is a felénél pörgött fel - én a nyolcadik esetében is reménykedek.