SHEENARD MONDJA…

Minden, ami fennakad a rostán

Jeti a Marson

  • január
  • 24

8:46 pm A hülyeség öl

Lény a Gusev kráterbenA Blikk című tudományos folyóirat egy névtelen kutatóra hivatkozva szenzációs felfedezést közölt ma, amely szerint a Spirit Marsjáró szonda egyik Földre küldött fotóján egy nőies élőlény látható. A kutató kemény munkával, hónapok hosszú során át elemezte a marsszondák fotóit, s bukkant rá az ominózus képre, illetve lényre. Nem tudom, hogy ekkora marhaságra érkezik-e majd hivatalos cáfolat a NASA-tól, mindenesetre a cikk közli, hogy “szakértők” már megállapították, hogy a fotó kilencven százalékos valószínűség szerint nem lehet hamisítvány. A mellékelt képet közli is a lap (lásd jobboldalt), s látván feléledt bennem egy párhuzam, és előkerestem a jetiről készült felvételek egyikét (lásd alul). Ez alapján biztosan állíthatom: megfejtettem a rejtélyt. A Himalája ritka légkörű magasságán élő bundás élőlény és a Gusev kráterben látható marslakó nyilván rokonok. Még nem tudom, hogy a marsiak tettek látogatást a Földön vagy a jetik építettek űrhajót, de ha valaki szeretné kideríteni, szívesen bevonom a munkába.

Jet a HimalájánEmlékszem, hogy a Nulladik Típusú Találkozás című magazin végső időszakában, amikor már Déri János nem volt közöttünk és lap erőteljesen elhajlott a Blikk tudományosságának irányába, akkor megjelent egy cikk, hogy a Himalája hegységben egy hegy oldalában több kilométer mély kilövőcsatornát találtak szintén meg nem nevezett tudósok. Kössük össze A-t a B-vel, és adódik a megoldás: abból a kilövőcsatornából például a jetik lazán juttathattak rakétát a Marsra.

A rejtély tehát tovább csavarodik… csak el ne feledjük közben azt, hogy a Gusev kráter jeti fotók nélkül is az egyik legérdekesebb területe a Marsnak. Cikk róla itt.



22 comments

Erről eszembe jutnak az időnkénti vitáink arról, amikor valami olyasmiket mondasz, hogy a net az afféle globálkocsma, ahol bárki, bármikor előadhatja a saját maga baromságait. Ahogy a mellékelt ábra mutatja, ehhez nem szükséges internet. :D

Posted by merras, on január 25th, 2008, at 12:02 am. #.

Hát leadta azt a fél világ sajtója, jobb helyeken azért nyilván nem vették komolyan. A Blikket persze nem olvastam, de máshol a “nem hamisítvány” arra vonatkozott, hogy nem fotósopp vagy ilyesmi, magától van ott az a cuccos, akármi is legyen. Itten egy ember
meg is mondja a frankót: http://szkeptikus.blog.hu/2008/01/24/a_jetik_a_marsrol_szarmaznak.

De van-e a Marson piros szaténágynemű?

Posted by kamper, on január 25th, 2008, at 12:06 am. #.

Az ott John Carter. Keresi Dejah Thorist.

Posted by Zed Zero, on január 25th, 2008, at 7:31 am. #.

Jó, jó, de miért nőies? Látszanak a cicijei? Vagy keresztbetette a lábát, és nőiesen ül? ccc… ezeregy kérdésem van… :) :)

Posted by bellamaria, on január 25th, 2008, at 8:46 am. #.

Én utánanéztem a Nasa honlapján, meg is találtam az említett képet. Nem hamis. Ha valakit érdekel, itt a panorámakép teljes nagyságban, amiről kivágták az említett részt:
http://www.nasa.gov/images/content/207495main_Spirit.jpg

Így már egész másképp néz ki az egész. A bal alján látható a “marslakó” képződmény. A kövek méretőből, vagy a teljes kép alapján, pl. a Spirit képbe belógó arányaiból látható, hogy mi az, és mekkora (Valós mérete arasznyi). Semmi, egy kis természetes képződmény.

Na és a végére poén: A marslakótól kicsivel jobbra egyébként egy másik csávó is található. Sőt, az egész kép a másik figurával nyeri el igazi értelmét.
Íme:
http://bulvarter.blog.hu/2008/01/23/parosodo_marslakok

Posted by Hackett, on január 25th, 2008, at 8:50 am. #.

Igen, én is valószínűtlennek tartom, hogy egy marsi jetinő kimenjen olyan kegyetlen felszíni körülmények közé, mint, ami a Gusev kráterben található, akármi is kell neki onnan. Inkább kiküldi a férjét érte…

:)

Posted by sheenard, on január 25th, 2008, at 9:28 am. #.

Igen, biztos a férjet küldte volna ki, hogy keressen még két félkilós kődarabot, mert kell neki a főzéshez. Vagy ki tudja, lehivtam azt a bazi nagy képet, amit Hackett linkelt be, és én láttam rajta egy fókát és egy kacsát is. :)

Posted by bellamaria, on január 25th, 2008, at 9:59 am. #.

En is jobban szeretek vilagos hatterrre irni. Vidamabb, es valahogy osztonzobb.

Ami az uj skint illeti, szep.
Ha innen nezem , Firefox-es IE alatt is okes. Viszont ha az otthoni gepemrol nezem, csak annyi latszik folul a nevedbol, hogy Sheena. :))) Pedig ott is Firefox-ot hasznalok… Hmm…

Posted by fairylona, on január 25th, 2008, at 10:46 am. #.

fairylona: nőiesített a számítógéped? :)

hackett: az a kráterkép óriási… lenyűgöző… :)

Posted by sheenard, on január 25th, 2008, at 12:23 pm. #.

Egyetértek. Éles, tiszta és basszus… egy idegen bolygó felszínét ábrázolja. Én is percekig bámultam.

Posted by Hackett, on január 25th, 2008, at 1:05 pm. #.

Nekem az első, ami az eszembe jutott róla: csend…

Posted by sezlony, on január 25th, 2008, at 1:25 pm. #.

Már egy másik blog portálon olvastam erről napokkal ezelőtt, a hír azért nem ennyire friss! Ott is rengeteg hozzászólás érkezett. Na, a lényeg, hogy ilyen hülyeségeket írkálnak újságok, internetes oldalak, meg minden, és mindenki ezzel foglalkozik, mintha valami nagy ügy lenne. Meg kell állapítanom, az emberek nagy része teljesen gyagyás.

Posted by asterdroid, on január 25th, 2008, at 1:34 pm. #.

Megneztem. Jo’l… :)

Posted by fairylona, on január 25th, 2008, at 2:02 pm. #.

mini jeti a marson…. egyetlen túlélője népének, amit a marsjáró épp a felvétel közben taposott agyon. Csak nehogy értesítse a nagytestvéreket: a wukikat! Valaki lője le!

Posted by Flesy, on január 25th, 2008, at 3:25 pm. #.

A miniatürizálás ilyen környezeti feltételek mellett természetes. Mire ember lép a marsra, olyan kicsik lesznek, hogy szabad szemmel nem is vesszük észre őket…

Posted by sheenard, on január 25th, 2008, at 4:28 pm. #.

fene… épp most akartam én is irni erről… na, ma sem lesz bejegyzés :)

Posted by csag, on január 25th, 2008, at 5:06 pm. #.

Nem lehetne egy körblogzást elindítani, hogy ki mit lát a Hackett által belinkelt képen?

Én találtam egy sietős kis pockot, csak úgy porzik utána a marsi homok :)

Posted by Flesy, on január 25th, 2008, at 5:52 pm. #.

Hatmillió Spirit- és Opportunity-kép között szerintem még négyesfogatot is találhatnál…

Posted by sheenard, on január 26th, 2008, at 12:12 am. #.

Kis csalás az egész, ha valakinek van cuca hozá, de még az se kell szerintem. Csak egy képnézegető progival ha rá nagyít valaki meglátja hogy a figura körül világos a hátér. Én jobbat csináltam!

Posted by Palu77, on március 11th, 2008, at 9:28 pm. #.

Persze, hogy az, kétség sem férhetett hozzá már az első pillanattól kezdve. A gáz az, hogy a bulvársajtó lehozta hírként. Két okból is: egyrészt, hogy figyelmet szentelt neki (bizonyítva, mennyit ér a lap), másrészt, hogy úgy gondolta, ez érdekli az embereket, sőt, páran el is fogják hinni.

Ennyit meg az emberekről. :(

Posted by sheenard, on március 11th, 2008, at 9:44 pm. #.

Hehe :)
MIért mentek volna a marsra? Ott nincs kakaóstekercs, és a postás se tudja odavinni csomagban… :))))

Posted by yosha, on augusztus 6th, 2009, at 10:12 am. #.

[…] no-repeat top left; }Tedd ki a Facebookra | Oszd meg Twitteren! Tetszett a cikk? Kérj értesítőt az új bejegyzésekről! Azonnali e-mail értesítő: Youremail:  Napi e-mail értesítő: Enter your email address:Szolgáltatja a FeedBurner Iratkozz fel az RSS csatornánkra! Kapcsolódó cikkekSFblogs Top10 bejegyzés és keresés – 2009. augusztus Ahogy az SFportalos augusztusi toplistát, úgy az SFblogs legolvasottabb bejegyzéseinek és keresőszavainak toplistáját is pótoljuk most. Íme augusztus legjobbjai. Top10 olvasott bejegyzés A magyar…SFblogs TOP 25 bejegyzés és keresés Ahogy az SFportal esetében is megírtuk, úgy most az SFblogs esetében is megnéztük: mely bejegyzések voltak a legnépszerűbbek a magyar sci-fi bloghálózatban, valamint mit…SFblogs – TOP10 novemberi bejegyzések és keresések Ahogy az SFportal kapcsán is elindítottuk, szeretnénk ezentúl az SFblogsról is havi statisztikákat közölni: melyek voltak a leglátogatottabb bejegyzések, és milyen keresések alapján jutott…SFblogs – Top10 bejegyzés és keresés – 2009. júliusA hagyományoknak megfelelően közöljük az aktuális havi toplistát az SFblogs.net-ről is: mely bloggerek mely bejegyzései voltak a legolvasottabbak, és a Google.hu-ról milyen kulcsszavakkat találták meg…2009 top50 legolvasottabb sci-fi cikkeA 2010-es esztendőt kezdjük néhány áttekintéssel – a rendszeres havi toplista helyett most az év 50 legolvasottabb cikkének sora következik. A következő cikkben az SFblogs… Kategóriák : Események, Irodalom, Játék, Mozi - DVD - TV, Sci Fi & Fantasy Közösség, Sci-fi & fantasy hírek Címkék : blog, blogajánló, SFblogs, toplista […]

Posted by 2009 top50 sci-fi blogbejegyzése @ SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, on január 1st, 2010, at 7:05 pm. #.

Leave a comment!


e-mail (required, but will not be published)


Message

 

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image

© 2007 Anthony Sheenard blogja, powered by SFportal Sci Fi Magazin.