8:06 pm Gondolatok, Valóság
A magyar ember annyira buta, hogy isteni csoda, hogy van még országa és van még nyelve.
Te most a tegnapi kivagyiskodó kutyakomédiára gondolsz? Mert akkor egyetértünk.
Posted by Chelloveck, on március 10th, 2008, at 7:24 am. #.
Nem, csak most keseredtem el annyira, hogy ki is mondjam. Egy önsorsrontó, birkákból és barmokból álló nép vagyunk, amely azt hiszi, ősi spirituális gyökerei vannak, de csak azért, mert a jelenben semmit nem tud felmutatni, és a spirituális gyökerekről beszélve nagynak érzi magát, miközben csak töpremarha. Még tisztességes nagy, szürkemarha sem tud lenni. Sőt. A tízmillió magyar tekintélyes része olyan hülye, mint a mocsári béka segge. A legjobb lenne, ha befogadnánk ide 10 millió kínait, mi meg szép lassan elszivárognánk. Nem érdemeljük meg, hogy népként éljünk. Az is csoda, hogy eddig kihúztuk.
Sandor mi ez a brodos latasmod…hol a rozsaszin felhod??
Kivetelesen teljesen igazad van, mar regen ki kellett volna halnunk, es 3 sorban emlekeznenek meg rolunk a tortenelemkonyvek…. 3 millio huje orszaga…plusz a koldusok…ehhh
eskuszom, ha nem lettek volna olyan emberseges elnyomoink a habsburgok (megjegyzem minden iparosodas alattuk tortent meg) vagy a torokok (meg a nyomorult kultura es muveszet is akkor indult fejlodesnek) avagy az oroszok (az egeszsegugy es az oktatas ingyenessege ehe) akkor mar regen eltuntunk volna a picsaba. Komolyan, nem erdemeljuk emg a tisztesseges elnyomast…MERT MIT ADTAK NEKUNK A ROMAIAK????
Hol van ilyenkor Brod, hogy lelket öntsön beléd??…
Mielőtt elsétáltunk volna “keresztbetenni”, én is azt mondtam: sok-sok tizennyolcévest kéne szülnöm, hogy javítsam az esélyeket… A lányom ma a kórházban nézeti a szemét, úgyhogy folyosói híreket garmadával fog hozni…
…Figyelted már, hogy kapsz baloldali véleményt? Az illető finoman fogalmazva, végig a szemedet nézve kerekíti a mondatot, hogy időben tudjon visszakozni. Nyugtasson valamelyest a tény, hogy nem mindenkinek kéne elszivárognia: volt egy kicsiny, mondhatni a másiknak térdig érő oszlop a gondolkodóktól…
No no! Vigyázat, az ősi spirituális gyökerekkel, ebből jött itt a szomszédba a nacionalizmus. Én ott vagyok, és látom. Ősi mesékkel etették a népet,hogy régen milyen jó volt. A nép (az istenadta) meg szépen beszopta.
Ebben a szél ellen vizelésben élünk már 17 (vagy még több) éve. Ez se jó, a másik véglet.
Posted by bellamaria, on március 10th, 2008, at 9:59 am. #.
Sajnos sheenardnak teljesen igaza van. Az univerzumnak nincs ki a négy kereke, hogy egy ilyen “nép” még létezhet…
Kérdés: ha jöv évtől kiraknának egy pénzgyűjtőt, raknátok bele a most szokásos összeget, mint adományt?
ricu: Az a baj, hogy ha rakná is valaki, az csak is ebből a körből… A lényeg pont az volt, hogy eddig azok is fizettek/vagy fizettek volna-tandíj/, akik egyébként sose… és ők továbbra sem fognak. Nem gond, majd megfizetik azok, akik eddig is fizettek. Szép szolidarítás ez! És hiába harangoznak olyanokról, hogy pl.: majd fél millió embernek nem lesz nyugdíja. Alig van egy vékony réteg, aki felfogja, ha nem gondoskodsz magadról, akkor éhen is halhatsz, mert más se fog.
Seenard: Én már jó ideje érzem, hogy egy másik országban élek… és igazad van, mert az érzés megszokhatatlan!
ricu: en beletennem - felolem kitehetnenek a rendelokbe adakozo dobozt, csak az a bajom hogy most nem hiszem valoban a rendelok kapnak, hanem menne vissza “karpotlasnak” ehh. Az oktatasrul meg hagyjuk, ez az elet, iszunk bulizunk kurunk a foiskolas evek alatt, es szaporitjuk az alig kettes eredmenyeket. Csak kicsit elegem van abbol, hogy en fizessem masok kuros, ivos, bulizos 4-5 “legjobb evet”.
Na, csak elvitt a lendület!
Az első eddig: az elmúlt kicsit több, mint egy év.
A második eddig: a kicsit több, mint egy évet megelöző idő.
És bocs Sheenard, hogy elírtam a neved!
Jaja, szal mondjuk mar ki hogy mindenki a szocilizmust szeretne vissza, telleg. En a vegletekig tisztelem es (magamban) apolom Kadar Janos emleket, nade konyorgom, ha mar kollott a kapitalizmus, akkor mennyunk arra, a nepszava isten szava. Akkor legyen kapitalizmus, de ne felebe harmadaba. Olyan ez mint a noi emancipacio, aki a tuzet akarja, az nyelje a fustjet is…
Bar tudom, Sandor nem szereti tota w.-t, de az illeto most kimondta a nagy budos igazsagot, sajnos:
A dijak eltörlése ugyanis, kedves barátaim, áldozatvállalás. Ne kerteljünk: a népszavazás nem arról szólt, hogy akarunk-e fizetni. Arról szólt, ki fizessen. Minden egyéni hozzájárulás, akár tandíj vagy vizitdíj, az adóprés szorítását enyhíti. Persze nem azonnal, hiszen a rendszert holnap is finanszírozni kell, az új forrásnak meg évek kellenek, mire stabilan működni kezd.
A döntés egyértelmű és kötelező érvényű: fizessenek az adózók, a járulékfizetők. Csakis ők, és senki más.
Akikből kábé három és fél millió van; ebből majdnem egymillió közalkalmazott, akinek nemcsak az adóját, de a fizetését is az állam fedezi. Abból, amit a maradék két és félmillió összead.
Nem lennék a helyükben, ha választhatnék. Sorsuk rabszolgasors, és nincs szabadulásuk: lám, nincsenek elegen egy népszavazáshoz.
A tota w. írás tényleg nem rossz, kap is érte hideget-meleget egyaránt, de rendesen.
Hanem, ezt a közalkalmazotti dolgot, azért kicsit tovább is gondolhatta volna, egyrészt, mert ez így támadásnak tűnhet, másrészt pedig, mert így elmúlasztott rámutatni egy, pont a témája szempontjából fontos dologra. Nevesül, ha nem csak hívatkoznának a a derék polgárok jogaikra, de megtanulnák , hogy melyek is azok, persze a kötelezettségeikkel együtt, akkor nem kéne ennyi közszolga. De gondolkodni, foglalkozni, megtanulni, azaz élni a demokrácia adta lehetőségekkel nem akarnak. Intézze az ügyeiket más, csak az érdekli őket, ami jár, de hogy ennek ára van, az már nem. Inkább eltartja és eltartatja a közszolgákat, akik sokszor tényleg ki sem látnak a fentiek miatt értelmetlenül képződő aktahegyekből.
És persze, mielőtt valaki megjegyezné: természetesen hogy ennyi közszolga van, annak azért egyéb okai is vannak, de ezek ecsetelése nem tartozik ide.
Sheenard a tota w. mű kommentjeiben ott a válasz a másik postodban fejtegettekre is… reménytelen!
Gladia: igen, magam is ezért keseredtem neki annyira. És azért is, mert ezt én innen, az asztalom mellől nem tudom megoldani
Sandor: megmarad a hit, a remeny, a szeretet
fordulj a vallas fele, ha erted a celzast
No azért nincs itt a világvége. A magyar nép története pedig szerintem sikertörténet. A félmilliós honfoglaló magyarság mára egy tízmillós nemzetet alkot, és akkor nem is beszéltünk a határon túliakról. Igenis megérdemeljük, hogy nemzetként éljünk, mert van mire büszkének lennünk, és a mindenkori poltikának ehez semmi köze.
Amíg nemzetek lesznek, addig a magyaroknak is lesz, ez biztos. Ugyanakkor úgy hiszem, a jövő az emberek története és nem a nezeteké.
Posted by devastor, on március 11th, 2008, at 11:05 am. #.
Tévedés ne essék, nem akarok nagymagyarkodni, de ennek a sikertörténetnek a kiemelkedő állomásai 1526 augusztus 29. illetve 1541 augusztus 29., 1711, 1849 augusztus 13., 1914 július 28.,1920 június 4., 1943 január, 1944 október 15. és 1948?
Kiváltképp az elmúlt száz év volt rendkívül sikeres…
es meg sorolhatnank :))))
devastor: hol van itt tizmillios nemzet?
Eloszoris vannak a melymagyarok, akik mindenfele zaszlokat lobogtatva magyarkodnak, es kijelentik, kik nem magyarok.
Aztan vannak a zsidok, akik jelentos mertekben a gazdasagi iranyitast atveve kifosztjak az orszagot es a kapitalistak gyarmatava teszik.
Aztan vannak az idegenszivuek, ezek olyan exmagyarok akik eladtak magukat a zsidoknak vagy a kapitalista gyarmatositoknak esetleg mindkettonek eccerre.
Ott vannak a kommunistak, akik 50 evig veres kezzel uralkodtak a Nemzet felett, es martirhalaba kuldtek aldott nagy imret.
Ott vannak a ciganyok, na ezek szaporodnak, lopnak-csalnak es termeszetesen segelyekbol elve eloskodnek.
Vannak ezek a szemet hataron tulrol atcsorodogalo egykorimagyarok, akik ugyan magyarnak valljak magukat, de a Hazaban elo Nemzet ezt momentan siman elutasitota: Nem kollenek meg ok is ide.
Ja es termeszetesen van kb 2.5m (-1m kozalkalmazott) akiknek ezt a gennyes bandat mind el kell tartania.
Na, hat nemzet az ilyen?
A sikert arra értettem, hogy egyáltalán fennmaradt a magyarság, és nem az a lényeg, hogy mekkora szerepünk van most a világ folyásában. Szerinted azok az évszámok amiket írtál azért sötétek nekünk, mert a magyarság nem érdemli meg a létezését? Vagy, mert akkor is a demagóg többség vitte a romlásba az országot? mohács, szatmár, világos, trianon, párizs… Pontosan ezek bizonyítják, hogy egy nemzet fennmaradása nem attól függ, hogy mennyi háborút veszít el.
Posted by devastor, on március 11th, 2008, at 2:27 pm. #.
devastor mondd ezt mondjuk a palesztinoknak vagy a kurdoknak
fennmaradt? ugyan ne rohogtess, ez tenyleg a sirvavigados effekt: jajj, regi magyar nep, a sors mikent szaggat es tep - de megis itt vagyunk! Lofaszt, a tortenelmunk mohacs utan nagyjabol a nagy bukas, nagyobb bukas, meg nagyobb bukas triora korlatozodott. Amit te fennmaradasnak nevezel az vegetalas volt valami elnyomo hatalom (akit mellesleg annak rendje es modja szerint szeles nyelvcsapasokkal kiszolgalt az aktualis Nemzet) tamogatasa, fenntartasa volt.
Ja es meg valami, mondj egyetlen alkalmat mohacs utan amikor nem a “sajat verunk” verte be az utolso szeget?
hát, igazán minimálelvárásaid vannak, ha már a fennmaradást győzelemnek tekinted. Ennyi erővel mondhatnánk, hogy a hajléktalanok az élet császárai…
Brod: Sztem ebbe ne menjünk bele, mert mindegyik alkalom külön elemzést érdemelne… És kétlem, hogy be tudnád bizonyítani, hogy a központi hatalmak azért veszítették el az első világháborút, mert a magyarok széthúztak.
Posted by devastor, on március 11th, 2008, at 2:54 pm. #.
devastor: eszembe sincs azt bebizonyitani, hogy a kozponti hatalmak azert vesztettek el a haborut, mert a magyarok szethuztak. Azt viszont bizonyitani se kell, hogy a magyarok azert vesztettek el a haborut (legalabbis nemigazan sikerult ebredes utan kiugrani az agybol) mert sajat verunk es nemzetvezetonk meg a vele tarto melymagyarok ugy gondoltak, hogy egy egy ver, egy nemzet egy fuhrer…
Igenis sikerként könyvelem el a fennmaradást, mert az, hogy a magyarság meg tudott ragadni a Kárpát-medencében, és azután félezer évig nagyhatalmi politikát folytathatott siker. És hogy később félperifériára vagy perifériára sodródott legkevésbé köszönhető a törököknek vagy a magyarok széthúzásának.
Posted by devastor, on március 11th, 2008, at 3:10 pm. #.
termeszetesen hujeseget irtam, a masodikra gondoltam, csak a nagy idezgetesben nem irtam at. De ha mar az elsonel tartuk, hat hogy hogy nem nem is ertem en igazan mi a fenet kerestunk mi azon az oldalon. Ja hogy meg voltunk szalva - boldog boldog bekeevek - oszt ugy gondoltuk, hogy attol, hogy vegre nem a tehenszarba jarunk terdig hanem van vasutunk, mar mingya vilaghatalmak vagyunk.
devastor: bocsanat a szarkazmusert, de vagy az oktatasi rendszerben van hiba, vagy a tortenelemkonyvben. Nagyhaalmi politikat Matyas utan ugyan biz nem folytattunk, es ha jol remlik nekem, akkor elotte sem mi folytattunk, hanem ippen olyan kiralyunk-kiralyaink voltak (1301 utan ugye) aki eleve fel keleteuropa tronjan uldogelt, es mi mint koronatartomany szepen mentunk amerre lokdostek bennunket. Matyas idejen volt nemi onakarat, de vele egyutt meg is halt a magyar onallosag. 3 reszre szakadva 3 politikat szolgaltunk egyszerre, aztan az egyesites utan mar csak a sogorok seggeben voltunk. Osztan a nagy magyarkodasban hirtelen elfogyott az orszag, es most itt tartunk, csupasz seggel, europaban
Nem értek a második világháborúhoz, de úgy emlékszem nem kis számú német haderő biztosította a nyilas hatalomátvételt… Kár lenne ezt a kollektív magyarság számlájára írni. Hiú ábránd azt hinni, hogy ki tudtunk volna úgy ugrani, mint a románok.
Posted by devastor, on március 11th, 2008, at 3:19 pm. #.
Hat baszki mar ki is ugrottunk, csak ugye meggondoltuk…egyebkent meg hiu abrand azt gondolni, hogy a nemet hadero a Nemzetvezeto fellepese es termeszetesen maximalis tamogatasa a nep oldalarol nelkul szamitott volna. Persze, meg lettuk volna szallva: mint ellenseg, de az mar mindjart jobb mint az uccso csatlos, nemde?
Óóó… Akkor az oktatási rendszerben lehet a hiba. Úgy gondolom Magyarország 1000 és 1490 között nem hogy nagyhatalmi de 1091 után birodalmi politikát folytatott. A koronatartomány dolgot elmagyarázhatnád mert nem értem, sőt a Habsburgok idejére vonatkozóan is problémásnak érzem.
Posted by devastor, on március 11th, 2008, at 3:35 pm. #.
És amit azu egészből ki akartam hozni az az, hogy az európai státuszunk elvesztéséhez sokkal inkább a feöldrajzi felfedezések és a világgazdaság kialakulása vezetett, mintsem az hogy megahlt Mátyás. Ezzel ő sem tudott volna szembenézni
Posted by devastor, on március 11th, 2008, at 3:40 pm. #.
Tenyleg erdekelne mit nevezel te birodalmi politikanak…
Hat ha elelt volna addig, akkor mint varazslo biztos tett volna vmit. Momentan Matyas halala utan csak a gazdasag, a hadugy, a kereskedelem hulott apro darabokra a koncon marakodo-magyarkodo uraimek miatt, pediglen ezek egeszen pofasan ossze lettek hozva. Mohacs ala mar egy szetzullott, tulajdonkepp nem is letezo, verbuvalt sereg erkezett, raadasul hadvezer nelkul. Utana meg mar minden konnyeden ment. Egyebkent nezz utana Ulaszlo hogyan es miert lett kiraly, tipikus peldaja a magyari szethuzasnak. Ja meg 1505nek is nezz utana.
Birodalmi politikának azt nevezem amit Magyarország a balkán felé folytatott. Horvátországról beszélek és Dalmáciáról, Szerbiáról Havasalföldről és a bánságokról, amelyek a Magyar Királyság részét képezték. Macsói, Sói, Barancsi, Boszniai, Jajcai, Szörényi bánság. Van több is. Aztán a dinasztikus kapcsolatokról, hogy mit jelentett a középkorban magyar királynak lenni. Nem nem egy koronartomány élén ücsörögni. Magyarország független volt és önállóan kormányzandó ország volt. Nem akarok végigmenni a királyokon, csak Zsigmondot hagy említsem meg, aki valóban sok országgal bírt, volt cseh és német király is. Sőt élete vége felé sikerült elérnie a császárságot is. Mégis még idegenként is elsősorban magyar királynak vallotta magát
Posted by devastor, on március 11th, 2008, at 3:47 pm. #.
Nem kell utánna néznem mert két hónapja vizsgáztam magyar középkorból…
Posted by devastor, on március 11th, 2008, at 3:49 pm. #.
Mondok mást: ha már a rákosi országgyűlést említetted számomra az nem a széthúzás, hanem pontosan a nemzeti (igaz rendi) egység szinonímája
Posted by devastor, on március 11th, 2008, at 4:04 pm. #.
Mar bocsanat de most a bansagokat nevezed birodalmi politikanak? Ne csinald mar. Tudod mi volt birodalmi politika? Amikor Matyas beult becsbe - na az mar az volt, mas kerdes, hogy nem veletlenul gunyoltak az Aranysipka bolondjanak. Csak hogy ereztessem a kulonbseget, ha van egy telkem, es az uccafront elotti jardara kiirom hogy Brod Birodalom az nevetseges, viszont ha atmegyek,, lepofozom a szomszedokat, osszenyitok 10 telket magamnak na az birodalmi politika, meg ha kicsi is
Nem magyarorszag kiralya lett nr csaszar, hanem a nr csaszar fia elobb magyar kiraly lett (tobbek kozott) aztan nemet kiraly, majd nr csaszar. Mecsoda kulonbseg
Az mas kerdes, telleg szeretett itt lenni, de ettol meg nemigazan volt magyar
Erdekes, a gyulolt habzburgok is mijen magyarok tudnak akkor lenni ha epp jo passzban vannak
Na de akkor legalább a birodalmi politikában egyetértünk
Posted by devastor, on március 11th, 2008, at 4:10 pm. #.
nem tom mi volt akkor a rendiseg peldaja, a fourak pesten, a koznemesseg meg szapolyai 2000 katonaja a rakos mezejen
arrol nem is beszelve hogy ertelme se volt, Lajost ket eves koraban megkoronaztak, aztan a jagello-habsburg kiegyezessel lazan atjatszottak magyarorszagot a habsburg eraba. no bravo.
Csak a főurak voltak pesten, de a összes többi nemes először volt személyes jelen. a habsburgokról majd máskor.
Posted by devastor, on március 11th, 2008, at 4:13 pm. #.
Na, jó alapok után tényleg birodalomépítésbe fogtunk, amihez nem csak a hódítások, de a dinasztikus kapcsolatok kiépítése is lényeges volt. Ez Zsigmondig működött, utána nem, a Hunyadiak zseniális hadvezérek voltak (már amikor, mert pl. Mátyás nem ismerte fel az ágyúkban rejlő lehetőségeket), de dinasztiát nem tudtak építeni.
Viszont Mátyás után a széthullás nem a törökökkel kezdődött, a magyar nemesség húzott szét, megpróbálták bebetonozni nemesi előjogaikat, ott van Werbőczy hármaskönyve, Dózsa-féle ügyek, meg aztán az egész nemesség nemzetáruló gyávasága, ami Tomorihoz és Mohácshoz vezetett. Aztán vagy kiszolgáltuk az idegen dinasztiákat (Ausztria csak házasodott, és mégis fölénk nőtt), vagy befeszültünk, és semmi nem lett velünk. Évszázadok óta vegetálunk és ezt valamiféle beteges öntudattal próbáljuk palástolni, ami elvezetett a mostani népszavazásig… és ki tudja, még hová…
A gond az, hogy tényleg nincs mire büszkének lennünk, ugyanis a provincialitás jellemzi a magyart (Pató Pál?), az új elutasítása, olyan büszkeség, ami szemellenzőt jelent… És nem lehetünk büszkék arra, hogy túléltük, mert bizony ötszáz éve pusztulunk, és nem csak országban, de becsületben, lélekben, intelligenciában.
“A legjobb lenne, ha befogadnánk ide 10 millió kínait, mi meg szép lassan elszivárognánk.”
Inkább fogadjunk be 2 millió japánt.
Azok két atombomba után álltak úgy talpra, hogy top10 gazdasági hatalommá váltak. Ez a népszavazásos hercehurca felér egy fél atombombával…
Jun asszem a Magyar Garda hamarosan felkeres teged mert meg akarod gyalazni a magyari vert
telleg, te kussolj, te nem csak idegenszivu vagy de meg idegenszemu is
Posted by Brod, on március 12th, 2008, at 6:49 am. #.
Mit a Magyar Gárda? Az Orbán Osztag. A népítéletet - melyről március 15-én beszélt - végrehajtani is kell. Aztán ha a fiúk már minden politikuson végrehajtották az orbáni nép ítéletét, jöhetnek az idegenajkúak.
(Nyelve a hülyéknek is lehet, az nem észkérdés. De ez most nem fontos.)
Az országot én se értem.
Posted by kamper, on március 9th, 2008, at 9:27 pm. #.