Két sorsfordító pillanat

• március
• 9

1:00 pm Megtörtént

Érettségi tablót állítunk össze 20 év elmúltával, mert az eredeti eltűnt, elveszett, és a hajdani gimink évkönyvben emlékezik valamikori tanulóira. Ezért aztán felkutattam otthon a fotósdobozt, és keresgélni kezdtem a régi fényképek között, vajon ráakadok-e az eredeti tablóképemre. Ráakadtam, de mellette száz és száz másik csodálatos, múltat idéző fényképre is, amelyből kiemelek kettőt, melyek hűen mutatják az évtizedek mélységeiből a mába vezető út kezdetét.

Akik ismernek, tudják, hogy elkötelezett Pepsi-rajongó vagyok, aminek több oka is van. Egyrészt a cocával szemben a Pepsi iható, kiváltképp a cukormentes változatok, másrészt pedig jó kezdőlökést kaptam. A kép 1971 július 23-án készült, és a két gyertyás szülinapi tortám mellett már ekkor is pepsis üveg áll. Nos az ízlésem, úgy tűnik, már a kezdetekkor kialakult, s ma sincs ez másképp. Always Pepsi cola.

A második kép szintén egy út elejét villantja fel. A minap Székesfehérváron a Vörösmarty rádió riportere megkérdezte (adás 11-én 20.30-kor - neten is), mikor kezdtem el írni. Ekkor. Minden írás ugyanis a betűk rajzolásával és összeolvasásával kezdődik, s ezt örökíti meg a kép, melyen kék egyenköpenyben feszítek az ábécésköny felett.

Erről eszembe jut egy Neruda-kétsoros:
Ábécéskönyv, tudnál-e szeretni?
S adnál-e főnévül egy csókot?

Hát valahogy így indultam el az íróvá válás rögös útján, ujjammal a szöveg elején, tekintetemmel a jövőbe nézve… Valamikor 1976 tájékán.

És egy évvel később megszületett az első versem - “Amikor az első csillag az égre lép” címmel. Most mondja valaki, hogy nincsen az embernek sorsa, amit végig kell járnia, és végzete, amit be kell teljesítenie.