SHEENARD MONDJA…

Minden, ami fennakad a rostán

Jézus elvágja a torkod

  • március
  • 12

8:31 am Valóság, A hülyeség öl

Már megint egy hír, ami az irracionalitás füstszerű világába emel át, és jelzi, hogy nincs menekvés erről a földről, akárhova is akarnék menni el innen, a Kárpátok ölelte kis magyar valóságból, mindenütt betegekre és hülyékre találnék: szóval egy svéd lap karikatúrát közölt Jézusról, amiben az ördög fekáliával keni be a megváltót.

A hírnek két durva vonatkozása van, mindkettő zokogógörcsöt kell kiváltson a jóérzésű emberekből, már ha léteznek még egyáltalán ilyenek a Földön. Az egyik az, hogy a Mohamed-karikatúrákhoz hasonlóan itt is életveszélyes fenyegetést váltott ki a karikatúra publikálása. A főszerkesztőnek levélben ígérték meg, hogy Jézus elvágja a torkát. Nos nem tudom, milyen hívő az ilyen, de azt hiszem, valami menthetetlenül félresiklott az agyában… Jézus ugyanis nem borotvapengével hódította meg kétezer éve a megváltásra vágyó világot, és leszámítva ilyen-olyan öngyilkos szektákat, az emberek nem vagdalkozni mennek be a templomba.

Az eset másik vonatkozása legalább ennyire beteges. A karikatúra egy plakát része volt, de leszedték a plakátról, és ezt a főszerkesztő cenzúraként értékelte, ezért tette közzé a lapban a képet. Nos valaki mintha összetévesztené a jó ízlést, egészséges morált a cenzúrával. Megint azt hiszi egy emberi és főszerkesztői gúnyába bújt marha, hogy a sajtószabadság azt jelenti, hogy szabadon belegázolhatunk emberekbe, mert ezt ugye a jog nem tiltja. Mondjuk, a jog nem tiltja, de hogy lelke vagy agya nincs, az bizonyos. Reméljük, hogy csak agya…



41 comments

Jó, de ízlések és pofonok, úccse lehet megmondani, hol a határ. Ha főszerkesztő lennék, nemtom, mit tennék, de nekem egy Jézusos cucc pl simán belefér. Jézus közszereplő (Mohamed dettó), legalább annyit el kéne tudnia viselni, mint Torgyán Józsi bácsinak.

Posted by kamper, on március 12th, 2008, at 7:54 pm. #.

Akarom mondani:

nekem EZ A Jézsusos cucc simán belefér.

Posted by kamper, on március 12th, 2008, at 7:55 pm. #.

Ez a “közszereplő” címke jó dolog az élőkkel szemben. De a karikatúra közlése nem is a célszemélyt sérti, hanem akik benne hisznek.

És akik között - mindt fentebb bebizonyosodott - azért szintén vannak elmebetegek.

Posted by Sheenard, on március 12th, 2008, at 8:55 pm. #.

Oké, de hát hadd sértse. A Krisztus utolsó megkísértése és sérti a hívőket állítólag. Na most akkor mondd meg, mi az a megfogható különbség a kettő között.

A hívőknek meg kell (kéne) tanulni, hogy az ő bálványuk igenis a tömegkultúra része egyben, ami azt jelenti, hogy ilyenek elkerülhetetlenül történnek vele. A megoldás pedig az, hogy nem veszik meg azt az újságot, nem kapcsolnak arra a csatornára stb. Ennyi.

Posted by kamper, on március 12th, 2008, at 10:00 pm. #.

Hát elég gáz, ha nem látsz különbséget a Scorsese-film és a punkfesztiválra készített ízléstelen karikatúra között.

Posted by sheenard, on március 12th, 2008, at 10:05 pm. #.

Nem azt mondtam, hogy nem látok különbséget, csak azt, hogy ez a különbség megfoghatatlan, és a rosseb a megmondhatója, hol a határ, ahol valami még frankó, valami meg nem.

Ez ráadásul nyilván két véglet szerinted meg szerintem, de annak a hívőnek, aki berág, ezt nehéz megmagyarázni, szerinte a két dolog egyremegy: mindegyik belegázol Jézusba, a kedvenc celebrityjébe. Szóval ha nekiállunk rájuk mindenáron tekintettel lenni, akkor úgy kell csinálnunk, mint a közszolgálati tévé, amikor inkább levette a műsorról Scorsesét. Az meg milyen vérciki húzás volt már.

Posted by kamper, on március 12th, 2008, at 10:48 pm. #.

Szerintem éles vonal húzható a művészi gondolatok és egy mocskolódó poén között. Amikor Scorsese filmet készített egy emberi Jézusról, az egy szubjektív Jézus-felfogás volt, ami a hit személyességét figyelembe véve egyszerre volt merész, provokatív és elgondolkodtató.

A Jézust fekáliával bekenő ördögnek semmi köze nincs sem a művészethet, sem a sajtószabadsághoz.

A határ igenis meghúzható.

Fentebbi gondolatmeneted olybá tűnik, mintha nem mernéd felvállalni a döntés, a megméretés ódiumát, mintha félnél véleményt nyílvánítani, hogy ez művészet, ez meg nem… Ennyire ne legyünk már hülyék, igenis tudjuk és mondjuk ki, hogy ez fekália…

Egyébként ha párhuzamot akarnék vonni, ezzel az erővel a szimpla séta Olaszliszka központjában és a bakancsos-karszalagos séta Olaszliszka központjában  közöttsincs különbség. De tudom, Gergő, benned nem a “nem merem megmondani” munkál, hanem a korrektség. De itt semmi helye. Sem itt, sem ott.

Posted by sheenard, on március 12th, 2008, at 11:10 pm. #.

Én meg nem érzem magam elég okosnak, hogy eldöntsem, mi művészet meg mi nem. Főleg így posztmodernileg. Ha ugyanezt a képet nem egy plakátra biggyesztik, hanem kiakasztják egy kortárs művészeti galériában, akkor mi a pöcs van? Onnantól művészetnek számít? Vagy ott sem? Min múlik ez? Én nem tudok válaszolni. Lehet, hgoy te igen, de a te válaszod egy a marha sok lehetséges válasz közül akkor is. (Istenem, de jó, hogy csak papíron vagyok bölcsész.)

A karszalagos párhuzam marha rossz, mert a karszalaggal masírozók nyilvánvalóan egészen konkrét fizikai fenyegetést jelentenek, amit a karikatúra speciel nem tesz.

Posted by kamper, on március 12th, 2008, at 11:36 pm. #.

Már megbocsáss, de ha valaki egy karszalaggal a karján sétál Olaszliszkán, mondjuk öt barátja társaságában, abban mi a rossz?

Persze, provokálok, mert egyik oldalon rögtön állást foglalsz, a másik oldalon meg kisnyúl vagy. Tipikus bölcsész (valódi, nem csak papír), aki csak bizonyos dolgokban okos, másutt meg a seggét védi.

Szerintem is rossz a karszalagos felvonulás, de szerintem rossz az is, hogy valaki összetéveszti a cenzúrát a jóízléssel.

(És így a karikatúra-dolgot sem vallási alapról kezelem - nem tudom, észleled-e.)

Posted by Sheenard, on március 13th, 2008, at 12:30 am. #.

Randán csúsztatsz (mert a karszalagos hasonlat nagyon randa csúsztatás, aztán kisnyulazol). Ejnye.

Faszt vagyok kisnyúl. Csak nem akarom, hogy te dönthesd el (vagy bárki más, ami azt illeti), mi a jó ízlés, és mi nem az. Merugyanis említett közszereplő státusz miatt ez valóban nem vallási kérdés.

Szóval arról van szó egyébként (http://index.hu/politika/bulvar/karikatura12/ - informatívabb cikket így sebtibe nem találtam még angolul se), hogy a punkfesztivált rendező város elöljárói kapták le a plakátot, mert nem tetszett nekik. Kíváncsi lennék az indokaikra, de azokat sehol nem említik. Ha a keresztény érzékenységre hivatkoztak, az igenis cenzúra. Ha a jóízlésre, azt valahol megértem, mert óriásplakáton tényleg nem nézünk szívesen szart. Ha viszont az ördög csokipudinggal keni be Jézust, akkor mi van?

Különben meg: “Az volt a feladatunk, hogy elmondjuk, ami történt és ehhez be kellett mutatnunk a rajzot is, mondta Ola Sigvardsson.” És igaz, tök béna olvasni ezeket a cikkeket anélkül, hogy látnám a rajzot közben.

Posted by kamper, on március 13th, 2008, at 8:03 am. #.

Mint többé-kevésbé vallásos ember (hit igen, templom nem) én is hozzászólnék. Szerintem is gusztustalan dolog ilyen plakátot készíteni, ha én lettem volna ott, könnyen lehet, hogy magam állok neki a letépésének.

Jézus nem közszereplő, de ha az is lenne, ha valaki készít egy olyan plakátot, ahol ürüléket kennek bármely vezető politikusunk képébe, jó esélye lenne rá, hogy a bíróságon magyarázhatná meg, hogy is gondolta.

A Krisztus utolsó megkísértését csak könyvben olvastam, de nem találtam benne semmi különöset. Igaz, nem is nagyon tetszett. De a fanatikusok Robert Graves Jézus királyára is haragszanak, nekem pedig nagy kedvenceim között van. És igazán a Da Vinci-kód sem zavart, mert az egy regény. Ha valaki nem annak olvassa, az az ő baja.

A torokelvágás meredek, de hülyék minden közösségben vannak, nem kell ehhez vallás sem.

Posted by adeptus, on március 13th, 2008, at 10:51 am. #.

Ola Sigvardsson az újság eladási statisztikáit nézte szerintem, amikor a cenzúrán felháborodva a lapban közölte a képeket. Semmi egyéb nincs a háttérben, mint a bulvárosodás, mely arra készteti a szerkesztőket, hogy botrányt állítsanak elő, ahol csak tudnak.

Gergő bátyám azt látom, hogy a “közszereplő” címke nálad a Joker… :P

Még egy párhuzam (ez talán kevéssé nevezhető csúsztatásnak): ha a Cigány Önkormányzat vezetőjének arcára egy karikatúrán fekáliát ken egy kopasz gyerek, és ez megjelenik a Blikkben, akkor ez is a helyén van? Mert hogy az ÖCO vezetője közszereplő?

Vagy majd csak 2000 év múlva lesz a helyén? (Szerintem nincs helyén most sem.)

Posted by Sheenard, on március 13th, 2008, at 11:42 am. #.

Igen, a közszereplő a kulcs, mert Jézus része annyira az európai kultúrának, hogy elkerülhetetlenül történnek vele ilyenek.

Mondjuk ha az ÖCO vezetőjére, az nincs rendben, mert nyilván alkalmas faji alapon gyűlölet szítására. Ha Gyurcsánéra vagy Orbánéra, hát legyen. (Óriásplakátra azért ezeket se szívesen tenném ki.)

Vigyázz, nem azt mondom, hogy ez szerintem tök jó. Szerintem az a tök jó, hogy olyan világban élünk, ahol ezt megteheti, és nem viszi el a nagy fekete autó.

Posted by kamper, on március 13th, 2008, at 1:33 pm. #.

…és meg sem égetik a máglyán.

Posted by kamper, on március 13th, 2008, at 1:58 pm. #.

Nos, szerintem csakugyan jó, hogy olyan világban élünk, ahol bármit meg lehet tenni, de nem jó, hogy olyan világban, ahol az erkölcs és jó ízlés kiüresedett fogalmak.

És én továbbra sem tartom jónak a fenti példát, és nem is örülök neki.

Egyébként meg ugyanúgy alkalmas gyűlöletkeltésre (erről is szól a példa), mint OCÖ-s eset, úgyhogy ezzel hülyeséget mondtál, kedves Gergő. Szóval igazából nincs érved, miért is lehet itt karikatúrát csinálni, és miért nem lehetne ott. Egyszerűen csak Jézussal kapcsolatban több mindent megengedsz, mert központibb a személye.

Posted by Sheenard, on március 13th, 2008, at 4:29 pm. #.

Érved neked nincs, már bocs, csak ragaszkodsz hozzá, hogy te el tudod dönteni, hol a jó ízlés határa.

Komolyan szeretném, ha válaszolnál a kérdésekre, amik a legfontosabbak, és amik fölött elisklottál:
- Mi van, ha ez a kép nem egy óriásplakáton jelenik meg, hanem kiakasztják egy modern galériába?
- Mi van, ha az adott képen a Sátán csokipudinggal (baracklekvárral stb.) keni be Jézust?

Ha meg azt gondolod, hogy a mai Svédországban éppen olyan frankón lehet gyűlöletet kelteni a katolikusok ellen egy ilyen cuccal, mint a mai Magyarországon a cigányok ellen, hát nem is tudom, mit mondjak.

Az utolsó mondatod viszont tök igaz, éppen erről beszélek az eleitől fogva.

Posted by kamper, on március 13th, 2008, at 5:08 pm. #.

De kamper, mért jobb, ha valami vallási alapon képes gyűlöletet szítani, mint ha faji alapon tenné ugyanezt?

Lábjegyzet: az észak-európai népek általában evangélikusok.

Posted by Adeptus, on március 13th, 2008, at 8:10 pm. #.

Hát persze, hogy nem jobb. De ne játsszuk már, hogy ez a hülyeség képes lehetett gyűlöletet szítani, vagy hogy egyáltalán az lett volna a célja. Frászt. (És csak kapkodtomban írtam katolikust keresztény helyett, odafent valóban protestások, igaz.)

Meg tökéletesen megértem, ha egy keresztény embert az ilyesmi bánt, gondolom, ez természetes. Csak azt mondom, hogy meg kell tanulnia együtt élni ezzel.

Posted by kamper, on március 13th, 2008, at 9:47 pm. #.

Ja, és ami a szart illeti, Kamper Lóci mondta meg a frankót, mire való.
http://hairdryerblues.blogspot.com/2008/03/szraz-elefntrlk.html

Posted by kamper, on március 13th, 2008, at 9:48 pm. #.

Bocs, hogy megvan a véleményem a jóízlés határáról. De majd eltörlöm, és adott alkalmakkor az MTA véleményét fogom kikérni, ott mégiscsak okos emberek ülnek, ne már az én véleményem mérvadó legyen.

Aztán azt mondod, nem hiszed, hogy képes a képregény gyűlöletet szítani. Kedves Gergő, ez a legszelektívebb memóriára vall, amit az utóbbi két évben tapasztaltam. Elolvastad a cikket? Nem találtál benne semmi gyűlöletre utaló motívumot? Ennyire ne vedd semmibe a tényeket… Mert úgy tényleg nem lehet veled beszélgetni a témáról, hogy csak azt veszed észre, ami neked jó.

Kenje be csokipudinggal - az poén. Ha én rádöntök egy tál csokipudingot, mindketten röhögünk. Ha ugyanezt egy teli bilivel csinálom meg, nem biztos, hogy akárcsak egy kis mosolyt is csalnék az arcodra vele. Igen van különbség. Ha nem érted meg, hogy mi a különbség, legközelebb én főzöm a vacsorát, ha vendégségbe megyek hozzád :)

És hogy a másik kérdésedre válaszoljak: ha a karikatúra egy modern galériában jelenik meg, akkor megnézem a rajtzolót a kép alatt, és úgy gondolom, micsoda bunkó, nem művész. És a galériába se megyek be többet, mert nyílván más az ízlésünk a tulajdonossal.

Posted by Sheenard, on március 14th, 2008, at 12:19 pm. #.

Direkt nem érted, hogy mit akarok mondani, vagy tényleg nem érted? Mikor mondtam, hogy nincs különbség vagy nem értem, mi az?

Mindez remek, amiket mondasz, és nyilván a te senki által meg nem kérdőjelezhető döntéseid, hogy hogy viszonyulsz a szarhoz a galériában vagy a csokipudinghoz Jézuson vagy a szarhoz Jézuson. (Én mongyuk például ezzel szemben leginkább sehogy, az említett plakát valszeg egyszerűen nem érte volna el az ingerküszöbömet.)

Viszont nem, nem és nem várhatod el, hogy ezeket a dolgokat mindenki ugyanígy ítélje meg, csak mert neked határozott véleményed van. Többször már nem mondom el, mert én is unom.

A gyűlöletkeltés-szálat meg nem is értem az egészben. Hol volt itt gyűlöletkeltés? Egy ilyen rajz láttán szerintetek bárkinek is az ugrik be, hgoy mocskos keresztények?

Posted by kamper, on március 14th, 2008, at 12:40 pm. #.

Arra elég volt, hogy a keresztények némelyike gyűlöljön valakit…

Remek, legközelebb tejszínhabos szart kapsz vacsira. Én teljességgel elismerem, hogy a te álláspontod is jogos, nincs különbség a csokipudink és a fekália között. :)

Posted by Sheenard, on március 14th, 2008, at 12:44 pm. #.

Ja, hogy a rafinált rajzolók saját maguk ellen keltettek gyűlöletet. Az más! :)

Különben meg idézem a kamper nevű csávó kommentjét közvetlen a tiedé fölül:

“Direkt nem érted, hogy mit akarok mondani, vagy tényleg nem érted? Mikor mondtam, hogy nincs különbség vagy nem értem, mi az?”

Posted by kamper, on március 14th, 2008, at 1:09 pm. #.

Ja, csak arra gondoltam, hogy messzemenően respektálom a te véleményedet is :)

Egyébként én meg az nem értem, hogy ha én ízléstelennek tartok valamit, és megvédem ezen álláspontomat, miért kell mindjárt arról beszélni, hogy persze ” te el tudod dönteni, mi az ízléses”… Igen, jelen esetben nem hiszem, hogy művészi önkifejezésről lenne szó.

Posted by Sheenard, on március 14th, 2008, at 2:26 pm. #.

“[…] beteges. […] összetévesztené a jó ízlést, egészséges morált a cenzúrával. […] marha,[…] lelke vagy agya nincs, az bizonyos.”

Én csak ebből gondoltam, hogy mások véleményének respektálása ez ügyben nem erősséged. Ha tévedtem, bocs.

Jelen esetben amúgy én se hiszem, hogy művészi önkifejezésről lenne szó. Mondtam volna ilyet?

Posted by kamper, on március 14th, 2008, at 7:28 pm. #.

Értem. Bocsi, igyekszem majd finomabban fogalmazni. Fiúk, respektálom az igényeteket, mely a szabad levegő utáni vágyatokból ered, és messzemenően igazatok van, amikor ezt olyan vidéki falvakban tennétek meg, mint Olaszlisza, sétáljatok csak, és szívjátok mellre a friss tavaszi levegőt, csak szerintem nem kellene karszalagot felvennetek és ne lépjetek együtt. Különben a magyar turizmusért előre, hajrá!

Kedves Ola Sigmundsson (vagy ki), tökéletesen igaza van, amikor úgy véli, hogy a maradi városvezetés durva és vad cenzúrázási hajlama vetette le a Jézust szarral bekenő ördög képét a plakátról. Igaza van, hogy ezt a karikatúrát ön közölte lapjában. Erkölcsileg támogatom tettét: minél több szart Jézus képére! Habár szerintem az újságnak mégsem kellene közölnie a képet, mert a lapot a reggeli ruszli mellett olvasó falusi családfők emésztési tevékenységét megzavarhatja. Sok sikert, és további szarokat újságjukhoz: Szélesi Sándor.

Remélem, így nem tűnök annyira erkölccsősznek. Majd figyelek a megfogalmazásomra. Ígérem, hogy politikailag korrekt leszek minden hülyéhez.

Posted by sheenard, on március 14th, 2008, at 11:50 pm. #.

Te tényleg nem veszed észre, milyen irdatlanul durván csúsztatsz ezzel az Olaszliszkával már megint?

Zárszóként egy mondatban: nem mindenki teljesen hülye, aki máshol húzza meg a jó ízlés határát, mint te (vagy én vagy Arnold Schwarzenegger) - sőt, az sem a világ megdöntésére irányuló gonosz összeesküvő, aki ezt a határt nagyjából ugyanott húzza meg, aztán tudatosan átlépi jól. Nincsen mérce, és ez jól van így. (Na jó, két mondat volt.)

Különben meg az egészet már kurvára túltárgyaltuk.

Az biztos, hogy én nem akarok polgárpukkasztás nélküli világban élni, és csak az az érdekes, hogy tizenvalahány év baráccság után kissé meglepőnek találom, hogy te lelked mélyén ilyen konzervatív vagy.

Bajnak persze nem baj, legfeljebb ha megyünk Tóhoz, jól kiüvöltözzük magunkat, mielőtt jól belebújunk a piros selyemágyneműbe. :)

Posted by kamper, on március 15th, 2008, at 12:15 am. #.

Nem csúsztatni akarok, csak egy karakteresebb szituációt fogalmazok meg, amely arra tanít, igenis legyen meg az embernek a véleménye a világ dolgairól, és ne engedjen mindig belőlük.

Egyébként a jó ízlést és erkölcsöt tekintve sok esetben tényleg konzervatív vagyok, miközben mégsem. polgártpukkasztani meg nem így kéne. Komolyan: ezek a punkok nagy gyerekek :)

És: nem akarok selyemágyneműt… :) de az üvöltözés jöhet :)

Posted by sheenard, on március 15th, 2008, at 8:17 am. #.

Teljesen igaza van a karikatúra készítőjének. Jézus maga is egy nagy SZAR. És nem érdekel, hogy ez mennyire sérti az ilyenre érzékeny hívőket, engem meg az sért, hogy a városban midenfelé keresztek, templomok és Mária-szobrok díszelegnek, de ha én szólnék ezek ellen, akkor is ők lennének felháborodva.

Posted by antikeresztény, on március 25th, 2008, at 1:27 am. #.

Hol lehet megnézni a karikatúrát? Eddig sehol sem találtam.

Posted by Trajanus, on március 25th, 2008, at 1:30 am. #.

Miért kell ezen ennyire felháborodni? Ennyit ér Jézus, tudtuk eddig is.
Sz*r az egész kereszténység.

Posted by Trajanus, on március 25th, 2008, at 1:32 am. #.

Igazad van, Jézus csak annyit ér amivel a szóban forgó karikatúrán összekenték.

Posted by Csaba, on március 25th, 2008, at 1:41 am. #.

Miért kell ezen felháborodni? Miért ennyire elfogult mindenki ha Jézusról van szó?
Ha ugyanilyen karikatúrát csináltak volna Mohameddről, Buddháról, Mózesről valamelyik valamelyik pogány istenről, akkor is ennyire megbotránkozna mindenki?
Jézus egy senki volt, csalás az egész.
“Jézus elvágja a torkod” ezt tudtuk eddig is, több1000 ember torkát elvágta még amikor élt, több10000 ember torkát elvágták Jézus nevében a történelem során, ha nem is szó szerint.

Posted by Lord Tenebrion, on május 9th, 2008, at 10:52 pm. #.

Ah. Ugye nem gondolod komolyan? Én a Mohamed karikatúrák mindenáron való közlését sem tartom normálisnak - egyrészt. Másrészt nem vágta el senki torkát (nem szó szerint? ez vajon mit jelent?) - némi kultúrtörténeti ismeretet felszehetnél, mielőtt hülyeségeket írsz. Arról, hogy mit csináltak a nevében, de a szavai ellenében, arról pedig nem hiszem, hogy tehet.

Posted by sheenard, on május 10th, 2008, at 7:04 am. #.

Hogy mennyire divat lett újabban utálni a kereszténységet! Hát még ha az egyház csinálna is valami különösebbet!

Posted by adeptus, on május 13th, 2008, at 10:33 am. #.

sheenard
neked kéne kultúrtörténeti ismeretet felszedned. gondold végig mit is hirdetett Jézus az életről. aminek ma is isszuk a levét.
És nem lett divat utálni a kereszténységet, aki divatból utálja az hülye.
Csak vannak emberek, akiknek elegük van abból, hogy még mindig vannak politikusok, akik a Bibliára akarják kiépíteni az országot.

Posted by Lord Tenebrion, on május 14th, 2008, at 10:35 pm. #.

Hát, igazad lehet, hogy alulművelt vagyok a témában. Csak két diplomám van arról, hogy valamikor megtanultam a történelmet… ami persze nem zárja ki azt, hogy tévedhetek, mert az agyam elég szelektív… Végül is elfelejthettem, hogy Jézus tömeggyilkos volt. Simán.

Egyet azonban tudok: ha te - például - mondasz valami maradandót, és kétezer év múlva azt félreértelmezve embereket bántanak, akkor az, aki kimegy levizelni a sírodat, az ugyanolyan seggfej, mint aki a te nevedben az embertársait bántja.

De neked ahhoz semmi közöd.

Posted by sheenard, on május 14th, 2008, at 11:19 pm. #.

Nem arról van szó, hogy ma hogyan értelmezik. az ókeresztény vallástnak nézz utána. Péter és Pál apostol idejéből. Az a rossz, amit az életről, és az emberekről hirdetett.
Érdemes azt is megnézni, milyen kultuszok alakultak ki a keresztény kultúrában. Szűz Mária kultusz.
Ahol a szűzességnek ilyen kultusza alakul ki, ott valami nagy baj van.
A pogány kultúrákban az életnek és a természetnek volt kultusza.
A keresztény értékek pedig: megbocsátás, alázat, könyörületesség, önmegtartóztatás, stb.
ez azért mutat valamit nem? undorító az egész.

Posted by Lord Tenebrion, on május 19th, 2008, at 8:18 pm. #.

Véletlenül a szakdolgozatom címe az volt: Ókeresztény eretnekségek 381-ig…

Figyi, azt hiszem, ott van a baj, hogy mindent feketében és fehérben látsz. Illetve olyan méretű ellenérzéssel viseltetsz Jézus iránt, mint történelmi személyiség iránt, hogy összekevered a tevékenységét mások cselekedetaivel, melyek nem egyenesen következnek a tanításaiból… sőt…

Posted by sheenard, on május 19th, 2008, at 9:05 pm. #.

Nem keverek semmit, Jézus valódi tanításaival van bajom, függetlenül attól, hogy ezeket mire használták fel a történelem során. Nem az egyház terjeszkedése és nem Jézus tanainak félremagyarázása miatt utálom ennyire a kereszténységet és Jézust, hanem önmagáért, azért amilyen valójában.

Posted by Lord Tenebrion, on június 11th, 2008, at 4:05 pm. #.

Érte. Hát, igaz, ami igaz, ezen nem lehet segíteni…

Posted by sheenard, on június 11th, 2008, at 4:21 pm. #.

Leave a comment!


e-mail (required, but will not be published)


Message

 

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image

© 2007 Anthony Sheenard blogja, powered by SFportal Sci Fi Magazin.