SHEENARD MONDJA…

Minden, ami fennakad a rostán

H. G. Wells meséi

  • március
  • 17

6:11 pm Filmek

Hadiösvény hívta fel a figyelmemet a Hallmarkon vetített Wells-sorozatra, és éppen volt lehetőségem a tévé elé ülni, amikor vetítették. (Mielőtt bárki is a leadási határidőmre figyelmeztetne, közlöm, hogy egy kis lazítás sosem árt.) A minisorozat főszereplője maga H. G. Wells, aki idős korában felidézi életének egy-két kalandját, illetve olyan furcsa eseményeket, melyek az ismerőseivel estek meg.

Nem nagyon szeretem az ilyen visszatekintős mesélést, már az Ifjú Indiana Jonesnál is borsózott a hátam a félvak, szenilis Inditől (szerencsére Lucasék is rájöttek, mennyire melléfogtak vele, és kivágták később a sorozatból), és itt sem igazán volt az első pillanatban szimpatikus a májfoltos öreg Wells megjelenítése. Ám ugyanakkor szeretem a 19. század végi milliőben játszódó sztorikat, és nem kitartottam a tévé előtt.

Amint kiderült, a Hallmark sorozata nem csak a hangulatot hozza, hanem kedves, kellemes feldolgozásai a nagy író történeteinek. Üdítő a megaszuper látványvilág mellett ezeket a lassú sodrású, barátságos, korai tudományos-fantasztikus sztorikat nézni. Elsősorban a szereplőkön és a jó történeten van a hangsúly, de nem hiányzik az erkölcsi mondanivaló sem, melyből olyannyira kevés példát látunk a mai sorozatokban.

Ajánlom mindenkinek. A Hallmark három egymást követő napon adja le a minisorozat három részét. Március 17-19 között reggel nyolc órakor és délután háromkor.



3 comments

Óóó. Azt hittem, hogy meggondoltad magad, és törölted ezt a bejegyzést. Mert nem látszódott. Ezért töröltem a trackback-et, vagy miacsodát. Ne haragudj! Vissza lehet csinálni?

Kicsit gondolkodtam, hogy írjak-e a sorozatról. De akkor volt értelme. ;)

Posted by hadiosveny, on március 17th, 2008, at 7:32 pm. #.

Két órával későbbre időzítettem a megjelenését :) mert már a film nézése alatt egy reklámszünetben kedvet kaptam, hogy megírjam.

Nem tudom, vissza lehet-e csinálni… Ollózd be te magad :)

Posted by sheenard, on március 17th, 2008, at 8:03 pm. #.

Oké! Jobb lett, mint az igazi! :)

Posted by hadiosveny, on március 17th, 2008, at 8:26 pm. #.

Leave a comment!


e-mail (required, but will not be published)


Message

 

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image

© 2007 Anthony Sheenard blogja, powered by SFportal Sci Fi Magazin.