SHEENARD MONDJA…

Minden, ami fennakad a rostán

Tűzvonalban harmadszor

  • május
  • 28

4:28 pm Filmek

Tűzvonalban 3.Már megint ott vagyok a Tűzvonalban, kicsit előbb, mint mások, a gyártás és a nézők… naná, hiszen a kollégákkal együtt toljuk a harmadik évadot: születnek a következő húsz rész forgatókönyvei. A tempó megint feszített, és közben beütött a meleg is, tehát duplán gyöngyözik a homlokom.

Nem hadititok, ígymegosztom mindenkivel: munka előtt az első, hogy a stáb tagjainak arcképe kikerül a monitoromra. Egy hónapig most úgyis együtt kelünk és fekszünk: Bordás, Móricz, Pircsi, Alter… és a többiek. Jót tesz, ha a szemükbe tudok nézni, mielőtt a szájukba adom a szavakat. A régi szereplők megszólaltatása már nem gond, az eddigi részekben eléggé erősen körvonalazódott a karakterük, szinte hallom amit mondanak. Az új karaktereknél érdekes a dolog, láthatatlanban kell a személyiséget vezetni.

Felrakom az új monitorképemet, a harmadik évad főbb szereplőivel, rá lehet kattintani. Pár kép kimaradt, leginkább a rosszfiúké / rosszlányoké. Azok legyenek meglepetések…



36 comments

Na most az a kérdés, hogy beleírsz-e végre valamelyik epizódba körberajzolt hullának? (A szerepálmom!) És ha igen, rákerülök a tablóra?

Figyelem, a két kérdés közül az első komoly!

Posted by kamper, on május 28th, 2008, at 8:35 pm. #.

Még az a jó, hogy kicsivel is beéred :)

Posted by sheenard, on május 29th, 2008, at 12:56 am. #.

Na most kibaszásból írok egy hozzászólást, mert egész egyszerűen nem akarom elhinni, hogy épp Sándor blogjában lenne olyan kurva fontos az e-mail cím mező kitöltése.

(Pedig de.)

Posted by Kollárik, on május 29th, 2008, at 12:58 am. #.

Én kapitány szeretnék lenni hercegnővel de az gondolom most nem játszik. :)

Posted by Zed Zero, on május 29th, 2008, at 9:40 am. #.

Most, hogy bezárták a lipótot, elég sok elmebeteg szaladgál az utcákon… :) bármi játszhat…

illetve mehetsz a disneyhez is ezzel az igénnyel :)

Posted by sheenard, on május 29th, 2008, at 11:52 am. #.

Jó, hát én meg szívem mélyén ufó szeretnék lenni, csak első lépésnek tényleg kicsivel is beérem.

Posted by kamper, on május 29th, 2008, at 9:47 pm. #.

Én, a többnyire csendes szemlélődő szeretnék kampányolni kamper mellett. Nem ismerem, de amennyit pofoztad már idén szegényt, szerintem ennyit simán megérdemelne. :-)

Posted by sayed, on május 30th, 2008, at 9:38 am. #.

Így ismeretlenül is köszönöm az együttérző szavakat, sayed.

(Amúgy nem hagyo magam, visszapofozok, ha arról van szó. Már bekészítettem a záptojásokat meg a rohadt paradicsomokat a kaposvári könyvhétmegnyitóra pölö.)

Posted by kamper, on május 30th, 2008, at 9:49 am. #.

no-no-no… sayed… gergő legalább annyira alávaló, mint én… és személyesen a legalávalóbb… lazán visszaél azzal, hogy 17 éve ismerjük egymást… :)

Posted by sheenard, on május 30th, 2008, at 10:01 am. #.

Persze, hogy visszaélek. Különben esélyem se lenne ellened. :)

Posted by kamper, on május 30th, 2008, at 10:42 am. #.

Most jött a hír, hogy Kálid Artúr kiesett a harmadik évadból. Sajnálom… :(

Posted by sheenard, on május 31st, 2008, at 11:50 pm. #.

Lehet tudni, hogy Kálid Artúr miért nem fog szerepelni :(
Szerintem jó karakter lett volna belőle…

Posted by Morgiana, on június 5th, 2008, at 12:24 pm. #.

Szerintem is… Bele lett írva az első 9 részbe, sajnos most ki kell húzni a szerepét… :(

Posted by sheenard, on június 5th, 2008, at 8:33 pm. #.

szia, egy kérdés, szoktad nézegetni a hogyvolt.blog.hu-n a sorozat kommentjeit? Ott van egy-két megszívlelendő észrevétel, szerinte :) sőt, még az összefoglalókban i :P
Csak mint javasla :D

Posted by Morgiana, on június 6th, 2008, at 10:16 am. #.

Szoktam nézegetni, nem csak azt, hanem az Indexet is :) Sajnos a forgatókönyvtől a képernyőre kerülésig sok minden változhat. A gyártásnak is meg van kötve néha a keze, és nagyon erős a tempó… Ezért csúszhatnak be hibák… Meg persze mi is négyen vagyunk, összefésülni az anyagokat sem könnyű… De igyekszünk minden problémát kiküszöbölni, amit csak lehet.

Igyekszem a kommentelők kedvére is tenni :) Például a házibulis részbe a második évad vége felé beleírtam a felbukkanó Szivarnak egy barátot, akit az Indexes fórumban Szivart leginkább hiányoló kommentelő után neveztem el… Sajnos a “barát” nem forgott be az epizódba…

Posted by sheenard, on június 6th, 2008, at 10:36 am. #.

Kedves sheenard!

Bár néhány apróbb bukfencet találtam a történet szövésében, összességében nagyon tetszik és örülök, hogy van egy magyar színészekkel forgatott, igényes, izgalmas sorozat a magyar tv-n.

További sok sikert, kitartást kívánok hozzá! (Ha kell néhány ötlet, titkok előre történő kitalálása, állok szívesen rendelkezésre :)

Posted by Bátortalan, on június 6th, 2008, at 8:55 pm. #.

Szia! Nekem az lenne a kérdésem várható-e Zsuzsa, Denise, esetleg Szivar aktív részvétele a 3. évadban? Szerintem a maguk módján mind a 3-an még az eddigieknél is kibonthatóbb karaktert képviseltek a történetben.

Posted by Norbi, on június 8th, 2008, at 4:51 pm. #.

Egyelőre - és ezt kihangsúlyozom, mert csak az a biztos, amit leadnak a tévében, szóval most pillanatnyilag - Szivar és Denise nem játszik a harmadik évadban. Egyrészt a sztori teljesen elszakad a Demsa-vonulattól, másrészt az örs története is más irányt vesz.

Jó hír, hogy Zsuzsa viszont nagyobb szerepet kap már a kezdetektől, de kiváltképpen az utolsó 10 epizódban.

Posted by sheenard, on június 8th, 2008, at 8:25 pm. #.

tyű végre, lesz Zsuzsa… :)
De ezt az Erika-Bordás vonalat ugye nem fogjátok erőltetni?:O
Azt lehet tudni, hogy hány részből fog állni a 3. évad (az biztos, hogy több mint 10-ből ugye… :)

Posted by Morgiana, on június 9th, 2008, at 2:20 pm. #.

A tervek szerint húsz részes lesz… Legalábbis most éppen húsz könyv íródik :)

Posted by sheenard, on június 9th, 2008, at 3:21 pm. #.

Gratulálok a sorozathoz, és nagyon örülök, hogy lesz folytatása..

Kisgyerek koromban voltam ilyen állapotban, a Tenkes kapitánya idején, amikor ilyen izgalommal vártam minden vasárnap estét (jó, akkoriban a vasárnap délelőttöt :) ) , hogy láthassam a következő részt. Gratulálok az egész stábnak, jó hogy vagytok.

A sorozatban számomra a legkellemesebb csalódás Stohl András. Eddig csak ripacskodni láttam, most bebizonyította, hogy jó színész is.

De talán nincs is gyenge pontja a “csapatnak”…

Jó munkát a folytatáshoz és remélem a 3. rész után is kívánni fogom a következőket!

Posted by vesszentrianon, on június 9th, 2008, at 4:48 pm. #.

20 könyv?? Akkor az tuti lesz, legalábbis lesz jó időre Tűzvonalban… :D :D
Okés, a 20 rész kitűnő, ennél már csak a 20+ lenne még jobb, de ne legyünk telhetetlenek, nem igaz :)

Posted by Morgiana, on június 9th, 2008, at 5:39 pm. #.

Én örülnék, ha lenne majd negyedik évad is… Mindenesetre a hírek szerint a harmadik évadot júliusban kezdik forgatni, és csak januártól kerül adásba. Tehát egy évad fog lemenni a következő egy évben, nem úgy, mint most, amikor szeptembertől májusig két évad, 17+20 rész került adásba.

Posted by sheenard, on június 9th, 2008, at 7:49 pm. #.

“csak” januárban???
Hááááát, megpróbálom addig kibírn :D
Remélem ez ez az idő elég lesz a részek összecsiszolgatásához és a sorozat néminemű promotálására is, ami fájdalmasan hiányzik szerintem… :(

Posted by Morgiana, on június 10th, 2008, at 8:17 am. #.

Ez a promó dolog valahogy elfelejtődik :( Tényleg nem értjük (mi,a rajongók),hogy miért nincs reklám?! Annyi lehetőség lenne….Így viszont csak népiesen terjed a hír.(szájról-szájra).
Kérlek,tegyetek vmit ez ügyben is!!

Posted by mircmurc, on június 11th, 2008, at 9:47 am. #.

Sajnos rossz helyen landolt a javaslatot, mert a forgatókönyvírók nincsenek hatással a promóra. :( Mi is érezzük, hogy több kellene…. Ahol lehet, én megemlítem, ennyit tudok hozzátenni…

Posted by sheenard, on június 11th, 2008, at 9:25 pm. #.

hát kár, hogy nem érzik azt, hogy a sorozatot reklámozni kéne, mert sokkal több van benne, hogy “csak” pár százezer ember nézze… :(
lehet tudni, hogy miért nem megy a promóció, vagy a producerek egyszerűen nem akarják a reklámot? (Ami nekem egy kicsit logikátlan, de ki tudja̷ ;)

Posted by Morgiana, on június 12th, 2008, at 1:05 pm. #.

Természetesen nem Neked ment a “támadás” :) Gondolom, mindenki azt szeretné, ha sokan(nagyon-nagyon sokan) néznék a sorozatot….
A törzsközönség biztosan hű marad :D

Posted by mircmurc, on június 12th, 2008, at 1:11 pm. #.

a forgatókönyv vetekszik az amerikai sorozatokkal. mindig a 24-hez hasonlítják ,pedig a Harmadik műszakkal egy kategória. nagyon színvonalas, csak így tovább, várjuk a harmadik évadot;))))))))

sz.

Posted by szofi, on június 12th, 2008, at 4:46 pm. #.

Őszintén szólva már az is jó, hogy felröppent a hír a negyedik évadról :) azaz a tévé lehet, hogy bevállalja - promóval vagy anélkül…

szofi: köszi :)

Posted by Sheenard, on június 12th, 2008, at 5:05 pm. #.

hoppá, esetleg lesz negyedik évad is?
Ez remek, természetesen csakis a kitűnő forgatőkönyv miatt, nem? ;)

Posted by Morgiana, on június 13th, 2008, at 7:48 am. #.

A forgatókönyvnél kezdődik minden :) Viszont a nézők kitartása dönti el végül a dolgokat :) Úgyhogy azt külön köszi…

Posted by sheenard, on június 13th, 2008, at 11:01 am. #.

a nézők kitartása megva :) a hogyvolt kommentekben olyan szintű teóriacsere folyik, hogy namé :D

Posted by szofi, on június 13th, 2008, at 1:39 pm. #.

Grat jó volt a sorozat, jó karakterek voltak benne. Bucinak ezerszer jobban áll ez mint bulvár szutyiban és kertévében szerepelni. Zeck Juli és Varga Gabi ugye lesz még?
Jó lenne fiatal vagy kevéssé ismert színészeket is látni.
Te ugye lázasan dolgozol és nem a focit nézed :) vagy lubickolsz a Balcsiban.
Talán felébrednek a tévében, hogy érdemes lenne ilyen filmeket még gyártatni.
Legalább akkora kult sorozat ez mint annó a Linda volt.
Ha ünneplő tömeget irsz megyek statisztálni :)

Posted by huha, on június 20th, 2008, at 9:00 pm. #.

Igen, dolgozom, bá szerintem a nyár nem munkára való, kifejezetten meg nem Budapesten :)

Egyébiránt szerintem fel fognak ébredni… én magam szívesen dolgozok rajta :)

És végül, egy rossz hír: Zeck Julinak nem tudok szerepéről a harmadik évadban… :( Sajnálom.

Posted by sheenard, on június 21st, 2008, at 5:14 pm. #.

[…] Megerősítették - Jön az Alien 5 @ Dzséjt Resident Evil - Degeneration @ Dzséjt Tűzvonalban harmadszor @ Sheenard A Battlestar Galactica mint társasjáték @ NocadLee A tíz legjobb nő a sci-fi filmekben, akivel, ha igaziak lennének, szívesen eltöltene egy hétvégét a magamfajta férfiember, ha éppen nem családos, mint én @ Chelloveck Battlestar Galactica vs. NCC-1701 Enterprise fellebbezés @ Dzséjt Terminator - Sarah Connor krónikái @ Dzséjt OKJ-s Jedi tanfolyam Nyíregyházán @ hadiösvény Star Wars - Outcast @ StarTales Egy regény jogai @ Sheenard […]

Posted by SFblogs - TOP 10 januári bejegyzés és keresés @ SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, on február 2nd, 2009, at 9:40 am. #.

Leave a comment!


e-mail (required, but will not be published)


Message

 

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image

© 2007 Anthony Sheenard blogja, powered by SFportal Sci Fi Magazin.