SHEENARD MONDJA…

Minden, ami fennakad a rostán

Véleményvákum

  • június
  • 8

11:08 am Gondolatok

Azt hittem, hogy vannak vélemények a könyvpiac magyarországi helyzetével kapcsolatosan, kiváltképp, hogy az ünnepi könyvhét éppen most folyik (vagy ázik el). Nekem elég markáns véleményem van, lévén, hogy nem csak írok, szerkesztek, de voltam egy kiadó művészeti vezetője is, illetve egy másik tulajdonosa, és adtunk ki hajdanán újságot is, nem csak könyvet. Birkóztam a terjesztővel (lapkerrel és könyvnagykerrel), láttam alternatív terjesztési utak elérésére tett próbálkozásokat, illetve hallom a különböző kiadók híreit és az olvasók elérésére tett kísérleteit. Ezek miatt is úgy gondoltam, megszólalok, és kiírom a meglátásaimat magamból annak apropóján, hogy az MKKE rögzített könyvárban gondolkodik, és a neten csúsztatások sora jelent meg ezzel kapcsolatosan. (Elolvasható az SFportal.hu oldalán itt.)

Ám aztán semmi. Úgy véltem, hogy majd valaki megpróbál meggyőzni arról, hogy nincs igazam, és hogy nem ilyen végzetes a helyzet. Vagy rácsodálkoznak, hogy ennyire végzetes lenne a helyzet? A honlap látogatói között sok a könyvbarát olvasó. De semmi. Véleményvákumba estem.

A fenébe. Lehet, hogy mégis érdektelen a téma?



15 comments

Húú, nagyon vegyesek az érzéseim.
Egyrészt tény és való, hogy a kisebb boltok nem tudják tartani az íramot a nagyobb terjesztőkkel szemben, nem képesek akkora kedvezményeket garantálni. Másrészt viszont a könyvek egyre drágulnak, sokakanak jelent könnyítést, ha kedvezményesebben vehetik meg a könyveket.
Azt én is érzékelem, hogy a nagyobb könyvterjesztők egyre inkább válogatnak, mit adnak el boltjaikban, inkább a gatyibb, de jobban eladható könyveket sztárolják, az igényes könyvek meg valahol a raktárban (de inkább ott sem) porosodnak…

Posted by Nita, on június 8th, 2008, at 8:24 pm. #.

Azért ennyire ne roskadj a kardodba, az sfportalos cikkhez négyszer próbáltam hozzászólni, de nem ment.

Miért nem mindegy, hogy a nagyker mennyit enged a hasznából? Mondjuk egy kétezres könyvből ezret kap a kiadó, azt így is úgy is megkapja. Ha kevés, akkor szvsz vagy a könyv árát kell emelni/vagy kialkudni kisebb árrést/ vagy létrehozni a kis kiadók között egy erős érdekvédelmi szövetséget és alternatív úton terjeszteni. Ez utóbbi talán hosszútávon a legjárhatóbb út.

Posted by onsai, on június 9th, 2008, at 8:54 am. #.

Onsai: eppen az a baj, hogy a konyvarak emelkedesenek ez az egyik legfobb oka. Ha egy 2000 forintos konyvert a kiado csak 900 ft-tot kap - ez messze nem all azzal aranyban, hogy ebbol meg kellene a kurva magas nyomdakoltsegeket, a szerkesztot, a lektort, a grafikust - es legvegen (igy szokas) az irot fizetni. Egyszeruen a konyvert kapott penz nem eleg - mit tehet? Arat emel. 2000 helyett 2500 Ft a konyv ara - igy akar 1200 ft ot is “kaszalhat” a kiado. Jo, mi? Kozben a hasznot azok folozik le akik egy buznyakot nem tettek bele a konyv letrehozasaba.

Tudod mennyit kap ugy atlagban az iro egy regeny utan? Most telleg csak az sf es az altalam ismert sf irok honorariumairol beszeljunk, mert nem hiszem hogy fel ev munkat amibe egy tisztesseges regeny kerul (melo mellett), tulfizetnenek 300-500E ft-tal. Tudod mit mondtam en ezekre a honorariumokra? Hogy inkabb nem irok. Ennyiert nem, inkabb eljarok iszogatni, tevezek, stb - de nem fogok azert fel evet dolgozni (2.5 oraval, 60 nappal szamolva kb 1300 ft-os “oradij” jon ki, ha az alomi 500E ft tal kalkulalok). Kozben a foallasomban 10-20E ft-os oradijam van (mernok oradij, termeszetesen nem ezt keresem) szal akkor inkabb nem irok es kesz. Ez nem a kiadok hibaja, egyszeruen nem tudnak tobbet fizetni.

Posted by Brod, on június 9th, 2008, at 11:45 am. #.

Nita: a könyvek azért drágulnak, mert a kiadót terhelő költségek nem hozhatók ki a kiadó 50 százalékából, sőt, vannak terjesztők, akik még ezt -azt kitalálnak a kiadók megsarcolására (lásd: Alexandra). Ebből kellene a kiadónak kifizetni az írót, fordítót, tördelőt, címlapot, szerkesztőt, lektort, korrektort, nyomdaköltséget, és egyéb rezsiköltségeket, és mindezen felül a reklámot, ha erre van pénze még. Aztán elviszi a könyvet a nagykerbe, ahol a nagyker átveszi, és nem fizet, mert a terjesztés bizományosi. Leteszi a raktárba, újraosztja (jól vagy rosszul), havonta bevallja, hogy mennyi fogyott tőle (jól vagy rosszul), és fizet harminc, hatvan vagy kilencven napra átutalással. Ergo a tejesztő semmilyen felelősséget nem visel, nincs benne rizikója. A kisebb példányszámú könyveket nem menedzseli, mert minek, a várható sikereket tolja előtérbe, mert az a legkényelmesebb és a nagyobb profit abból jön.

Mit tehet a kiadó? Ha kalkulál, hogy neki nem jön ki egy könyv 1000 forintból, és felemeli az árát 300 forinttal, az a terjesztőn át rögtön 600 forintos emelés lesz. És mit sem ér el vele, ha a könyvet rosszul osztja szét a terjesztője. Ha véletlenül odafigyelnek a terjesztésre, akkor a kiadó a pénzéhez 60-90-120-150 nap után kezd majd (!) részletekben hozzájutni.

Onsai: a kis kiadók mindegyike az öngyilkossággal szemez, ha elkezd egy ilyen érdekvédelmet. Aztán: a terjesztők nem tárgyalnak a kis és közepes kiadókkal a szerződésről. Leteszik eléjük a maguk szerződését, és ha aláírod, akkor jó, ha nem, próbálkozz máshol. Kivételt csak a nagyobb kiadók képeznek. Ergo, marad a könyv ár emelése, ami visszahat az eladhatóságra.

Az ötven százalékos átvétellel, a bizományosi átvétellel és a megnemlévő könyvmenedzseléssel a terjesztő lazán felelős a mai könyvárak emelkedéséért. És akkor még szót sem ejtettem arról, mi van, ha a kiadás, a nagykereskedelem és a kiskereskedelem egy kézben összpontosul.

Posted by sheenard, on június 9th, 2008, at 11:46 am. #.

Ja es persze lehet azzal jonni, hogy hat az iras, az mas, az nem munka es az iro azert van hogy szorakoztasson, gondolataival mas gondolatokat ebresszen, nem koll elvarni a nagy penzeket. Na ezeknek azt uzenem, hogy legyenek kedvesek egy reggel 9-este 20,21 oraig tarto atlagos munkanap(om) utan hazamenni es irni.

Osszesen ket embert ismerek akiknek ez megy, az Hackett es Sezlony. Oket kurvara tisztelem ezert, de ha jol tudom azert ez nekik se mindig jon ossze, de javitsanak ki ha tevedek.

Es igen is allitom, hogy az altalam ismert irok (akik amugy is kurva jok) szazszor jobbakat tudnanak alkotni, ha az alkoto energiaikat nem szivna el a rendes munkanap, vagy ha tenyleg megelnenek abbol, hogy csak irnak. De nem. Ez viszont igy nem professzionalizmus. Ez amatorizmus, attol fuggetlenul, hogy nagyra becsulom oket es kivalo ironak tartom oket.

Posted by Brod, on június 9th, 2008, at 11:50 am. #.

Nos, amíg a terjesztő az eladás után 50%-ot kap, nem fog változni a helyzet. Amennyiben ez az összeg 25% lenne, mindjárt rá lenne szorulva arra, hogy ne dugdossa el a könyveket, ne álmatag eladókat alkalmazzon, és tegyen nagyjából mindenre… Mikor volt az, amikor egy eladó ajánlott neked, rád akart tukmálni egy könyvet? Látszik, hogy nem autószalonban dolgoznak, nem jutalékért, teljesítménypénzért. Egyszerűen tök jól elvannak, ami ezek szerint pl, az Alexandrának megfelel… melós nem dolgozik, kevés a bevétel, akkor máshonnan szerezzünk pént… ah, a kiadók, remek fejősállatok, alig kell etetni őket :)

nekem meg alig van pénzem könyvekre… oki, most vettem egyet, de vettem volna legalább ötöt!

Posted by Howard, on június 9th, 2008, at 5:41 pm. #.

A raktárból nem kerülnek ki a könyvek a polcokra… :( nem hogy az eladó ajánljon… Csak az a gáz, hogy a terjesztő diktál, erősebb a piacnál, a kiadóknál és az MKKE iszonyatosan rossz hatékonysággal védi a kiadók érdekeit. Mondhatni sehogy…

De hát ezért is írtam a cikket.

Posted by sheenard, on június 9th, 2008, at 7:48 pm. #.

“kis kiadók mindegyike az öngyilkossággal szemez, ha elkezd egy ilyen érdekvédelmet ”
Sheenard, tudom, hogy vergődnek a kis cégek, de ez kilátástalan, ha nem fognak össze vagy nem találnak egyénileg alternatív utat az olvasóhoz. Ilyen pl, hogy futárcéggel szerződjenek vagy legyen egy nyugdíjas a kiszállításokra, hogy az olvasónak ne 1000 feletti postaköltség terhelje a könyvet.
Az államtól felesleges elvárni, hogy megmentse a könyvkiadást.

Brod, ebben egyetértünk, az író igenis tudjon megélni a könyvéből. Mondjuk én kisebb összegekről tudok, de ez lényegtelen, gondolom, kiadóktól függ.
Egy pont után átlendülhet a dolog, ha túl magasak a könyvárak, akkor kevesebb a bevétel, ami az Alexandrára is kihat, gondolom.

Posted by onsai, on június 9th, 2008, at 8:22 pm. #.

Az Alexandra lesz az utolsó, amire kihat.

Posted by sheenard, on június 9th, 2008, at 8:32 pm. #.

onsai: ordogi kor. A kiadok ha futarcegekkel szerzodnek, kenytelenek igen kemeny penzt fizetni a kiszallitasert. Gyakorlatilag arrol van szo, hogy a bookline ingyenesen szallit ki, mivel a futarceg amivel szallit a nagy szallitasi mennyisegre tekintettel (tobbezer konyvrol van szo) alacsony koltseget allapit meg, amit a bookline abbol a kedvezmenybol fedez, amit ugye a nagyterjesztok vagnak le a kiadokrol. A terjeszto atveszi a feleert a konyvet, utolagos es elszamolasilag ellenorizhetetlen modon 50%-on, ebbol valamennyit levesz maganak, a tobbit megkapja pl. a bookline. A bookline megteheti hogy a konyvet 20 25%-al olcsobban adja, mert ha hozzakalkulalja a futarpenzeket meg mindig kurva jol jar.

Egy fuggetlen kiado ezt nem tudja megtenni, egyszeruen nem mehet le enyire, es nem tudja megfizetni a kiszallitast. A Magyar Posta lenne az alternativ megoldas, de ez nagyobb veszteseggel jar, draga is es meg altalaban nem is erkezik meg idoben a kuldemeny, megrongalodik, a postas beletordeli a postaladaba, esetleg elassa, stb. Ha megfeszulnek sem tudjak ugyanazt a kedvezmenyt es kiszolgalast biztositani mint egy lilliardos ceg. Sajnos.

Posted by Brod, on június 10th, 2008, at 5:10 am. #.

Lottózzunk, gyerekek… :(

Posted by onsai, on június 10th, 2008, at 3:26 pm. #.

Most találtam:

A magyarországi könyvpiac kiadói koncentrációja lényegesen nem változott az elmúlt évben sem.

2006-ban
13 cég produkálta az összforgalom 57,2 %-át,
25 cég alkotta az összforgalom 68,6 %-át,
47 cég állította elő a teljes forgalom 85,5 %-át,
170 kiadó pedig az összforgalom 90,0 %-át.

Posted by sheenard, on június 11th, 2008, at 8:18 am. #.

Brod, ismersz még valakit, aki meló mellett kínlódik az írással, csak ő még az író próbálkozás szintjén tart. És nem biztos, hogy lesz belőle valami, pont ezért. Aki gürizik napi 8-12 órát (jó esetben csak ennyit), annak nem biztos, hogy lesz ereje este család mellett még írogatni “egyszer talán valami kiadó megveszi” felkiáltással.

Sheen, szerintem részben azért estél vákumba, mert a mondanivalóddal senkit nem leptél meg. Nincs mit hozzáfűzni a dologhoz. Tudjuk, hogy ez megy ma, tudjuk, hogy sz*r az egész, és nem tudunk semmit változtatni rajta. Ahol milliárdok vannak, ott a döntési jog és ott az igazság. Ez van.

Posted by Cornelius, on június 11th, 2008, at 2:35 pm. #.

http://www.prospero.hu/mitol/
Ezt találtam, iratkozz fel, hátha valami értelmeset mondanak… aztán oszd meg velünk. :D

Posted by onsai, on június 11th, 2008, at 4:44 pm. #.

Onsai: köszönöm a linket. Feliratkoztam, már okosodom :)

Posted by sheenard, on június 17th, 2008, at 8:03 am. #.

Leave a comment!


e-mail (required, but will not be published)


Message

 

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image

© 2007 Anthony Sheenard blogja, powered by SFportal Sci Fi Magazin.