SHEENARD MONDJA…

Minden, ami fennakad a rostán

Könyvbemutató: Bólébál

  • június
  • 17

7:47 am Könyvek

BólébálA munka miatt kimaradt, hogy elmeséljem, de most már itt az ideje: 11-én egy könyvbemutatón voltam a nyugati téri Alexandrában. Paulinyi Tamás hívott első szépirodalmi könyvének bemutatójára, amely a Bólébál címet viseli. Tamásnak két verseskötete látott eddig napvilágot, illetve a Szintézis Szabadegyetemben történő munkája során egy szakmai könyve Utak az Ismeretlenhez címmel.

A Bólébál viszont teljesen más. Önéletrajzi ihletésű mű, meglepő őszinteséggel és stílusban. A bemutatón Popper Péter szólt pár szót, majd Lőrincz Gabriella moderálásával felváltva vallott magáról és a regényről Tamás, illetve hallhattunk részleteket a könyvből Siménfalvy Ágotától. Tamásnak teljességgel ellenétes gyermekkora volt, mint nekem, így aztán döbbenettel hallgattam tragédiák és megaláztatások sorát, amit regényében hihetetlen oldottsággal és humorral tálalt.

Egyébiránt Tamással az Írisz bálon találkoztunk pár hete, és nagyon örülök annak a találkozásnak. Már akkor nagyon megörültem, mert hasonló gondolkodású emberre leltem benne. Invitáltam már Trombitásos sörözésekre, és mondta, ne adjam fel, egyszer csak szabad lesz, és eljön. Remélem megismerhetitek, a könyvét pedig vegyétek meg… Nekem bár csak beleolvasni volt időm, elolvasni még nem tudtam, ajánlani máris biztosan ajánlom.



8 comments

Köszi, Paulinyitől inkább semmit. Rám nem tett jó benyomást. Sem a cikkei, sem a versei nem hatottak meg. Ő maga sem, amint magyarázza a bizonyítványát.

Posted by Cornelius, on június 21st, 2008, at 8:56 pm. #.

mondom, sajnálom Cornelius, szívből sajnálom: Tamás

Posted by Paulinyi Tamás, on június 24th, 2008, at 2:55 am. #.

Kedves Tamás!
elolvastam a könyvet, egyszuszra. jó lenne megismerni annak a bizonyos “tíz évnek” a lelki hátterét, ami nem fért bele a könyvbe. életünk sok hasonlóságot mutat, csak nálam még nincs lezárva. lehet az a ‘tíz év” most kezdődik. lelkileg a poklok pokla… próbálkoztam én is az írással, hátha megváltást hoz. fizikailag rosszul lettem a sorok közben… még nem megy. a felülemelkedés sem..
gratulálok, hogy neked sikerült és mindent jót kívánok az életedben!
Üdvözlettel
“lelkitárs”

Posted by lelkitárs, on augusztus 4th, 2008, at 6:15 pm. #.

A Bólébál egyszerűen remek könyv!
Paulinyi rendkívül szemléletesen, gazdag kifejezőkészséggel és kesernyés öniróniával ír. Minden sora kitűnő, egyetlen percig sem unalmas a sztori az ismétlődő szituációk ellenére.
Cornelius: Vesztes vagy, ha nem olvasod el!
A Legjobb Könyv, amit az idén olvastam! Csillagos ötös nálam, a téma, a tartalom, a stílus, a humorérzék. Óriási és őszinte gratulációm a szerzőnek! Paulinyi Úr, én már az Ön még meg sem írt könyveinek a feltétlen híve lettem!

Posted by kovács jános, on augusztus 22nd, 2008, at 4:14 pm. #.

A Bólébál kitűnő könyv! A legjobb, amit idén olvastam. Remek stílus, választékosság. Az írótól várom a folytatást, egyúttal gratulálok neki!

Posted by davi eugen, on augusztus 23rd, 2008, at 11:43 am. #.

Közben elolvastam én is a könyvet, és megszületett a “méltatása”…

http://zona.hu/article/876/hallgatott-hazudott-most-mesel-a-multrol.html

Ezúton is gratulálok Tamásnak…

Posted by sheenard, on augusztus 23rd, 2008, at 8:11 pm. #.

Igazán remek könyv, őszintén gratulálok a szerzőnek. Istennek hála személyesen az író problémáinak többsége nem érint, mégis úgy érzem, a könyv őszinte és szeretnivaló. Verseit nem ismerem, de ígérem ezután azoknak is utánakeresek !
Ezévben jobb könyvet magyar szerzőtől még nem olvastam.

Posted by szeszi, on október 2nd, 2008, at 5:15 pm. #.

Kedves Méltatók, hosszú hónapok után bukkantam újra erre a lapra, bevallom jól esett az elismerés(ha már kikerültem diliházat, börtönt és temetőt). Amúgy szerintem sem gyenge mű ez, a “folytatás” Ördögbiciklista címmel már készülődik, 2009-ben jelenik meg. ha valakit izgat, januárban (2009) konkrétan 24-én szombaton lesz egy előadásom az IBS színpadon, ami a könyv (mármint a BÓLÉBÁL) és a hozzáfőződő gondolatok alapján a “Karma és szabadság, megpróbáltatások és újjászületések” címet viseli.
Kedves Szélesi Sándor barátom! Hívj fel, mert korábbi telefonommal egyetemben a számod is elkallódott!
Köszönöm: Tamás

Posted by Paulinyi Tamás, on december 4th, 2008, at 8:30 pm. #.

Leave a comment!


e-mail (required, but will not be published)


Message

 

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image

© 2007 Anthony Sheenard blogja, powered by SFportal Sci Fi Magazin.