SHEENARD MONDJA…

Minden, ami fennakad a rostán

Látnokok és asztológusok kerestetnek

  • június
  • 27

8:40 am A hülyeség öl

Látnokokat, asztrológusokat és távgyógyítókat keres csapatába a Telemedia InteracTV. Nézem a hirdetést, amely szerint a cég, “a világ első, élő, telefonos tévéműsorokat Budapestről több, mint 40 országba gyártó TV produkciós társaság”, és eszembe jut, hogy egy ilyen tévét csak nálunk lehet megcsinálni, hiszen annyi itt a beteg ember, hogy az igazi orvosok se bírják, tehát van piaca a távgyógyításnak és a kézrátételnek. Aztán pedig, mivel Magyarország fénylő aranypiercing a Világ Köldökén, avagy gumikacsa a szakrális energiák örvényének közepén, itt, ezen a helyen minden harmadik ember rendelkezik valamilyen természetfeletti erővel, de legalábbis az igazlátás isteni adományával, tehát közöttünk érdemes keresni, érdemes erre a medencényi magyarra egy világhálózatot rátelepíteni.

No, olvasom tovább, mik is az elvárt feladatok. “Televíziós képernyőn keresztül való sorselemzés (kártyavetés, számmisztika, asztrológia). Telefonon keresztüli lelki segítségnyújtás vagy tanácsadás.” Nem hiszem, hogy a visszajelzések gyakoriak lennének, így eléggé könnyűnek tűnik a munka. Kis gyakorlattal minden tudás megszerezhető. Ezért persze vannak elvárások: “hasonló területen szerzett több éves tapasztalat”. Ez is megoldható, majd azt mondom, a lakás magányában kártyáztam a sorssal. Na tessék, már azon gondolkodom, nekem menne-e…

Hát ez gáz.

Ha számlaképes vagyok, akkor mit is kínál a cég: “otthonról is végezhető”. Remek, ez kell nekem, csak itthon vetem a kártyalapokat továbbra is. Mondjuk, francia kártyából könnyebb… és menni is fog, senki nem látja. “Nemzetközi környezet”. Tökéletes. Majd bekapcsolom a CNN-t magam mellett és import bort iszom, mondjuk chilei cabernet sauvignont és egy kubai szivart fogok szívni. “Fiatalos, dinamikus csapat”, na, ez érdekes, mert azt hittem a jósnők mind öregek, az asztrológusok mind szakállasak csúcsos sipkában, a távgyógyítók meg hasonlítanak (vagy akarnak) Gyurcsokra. “Versenyképes jövedelem.” Ez meg a szívem vágya, ilyen kemény munkáért el is lehet vállalni.

A gond csak az, hogy ha én jelentkeznék, és felvennének, a többiek mennyire lennének hitelesek?



5 comments

Hihihi….ez félelmetes. A sztori mindenképp (néha kapcsolagatok és megállok rötyögni az ilyen elező műsorokon, ahol a világ legnagyobb közhelyeit puffogtatják el a sorselemzők, pl: “Önnek valamilyen komoly problémája van, talán az élet több területén is, de úgy gondolom, ha elég erősen koncentrál, akkor egyesével, lépésről-lépésre megoldható lesz mindegyik.” Puff…ehhez nem kellett volna 390+Áfá/percért betelefonálnia senkinek. :)”
Viszont az egyik mondatod is ütős: a “Magyarország fénylő aranypiercing a Világ Köldökén, avagy gumikacsa a szakrális energiák örvényének közepén..” Ezt igen csak képszerűen tálaltad…látom is szegény gumikacsát, ahogy kétségbeesetten sípolva hányodik az örvényben, és Danny Blue meg a több parafa(e)noménért kiállt!

Posted by Norris, on június 27th, 2008, at 11:18 am. #.

Egy időben napi rendszerességgel figyeltem az efféle műsorokat. Mivel arra gyanakodtam, hogy az aktuális lányka, akivel találkozgatok, ügynöki tapasztalatára alapozva szelíd hegyi csermelyként tereli a csevelyt a heisenbergi ingoványra, elhatároztam, hogy igyekszem megszerezni a képességet, hogy észrevegyem, ha hazudnak nekem. Öt hónapon át minden nap egy fél órán keresztül figyeltem - többek között - a telefonos játékok bemondóit, eleinte hang nélkül, később hanggal. A jósműsoros játékokat különösen szerettem. Ők igazán rosszul hazudnak. Érdekes tapasztalat volt.

Kétféle “jósra” bukkantam, az egyikük járatos volt az okkult irodalomban, a másik az emberi pszichológia alapján próbált felelgetni, sajnálatos módon ahhoz se értett. Az arcjátékából gyönyörű dolgokat lehetett leolvasni. Amikor jött egy nehéz kérdés, volt, amelyik látványosan szenvedve szívta a fogát, vagy elkezdett dadogni, félrepillantgatott, vagy egyszerűan azt mondta, hirtelen félbeszakítva saját kinlódását, hogy “… és úgy hallom, ismét van a vonalban valaki…” A jósműsorok egy része nem ad reagálási lehetőséget, csak a kérdést teheti fel a néző, így visszacsatolásra nincs mód, ezeknél a műsoroknál voltak a “kontárabb jósok”. A csajszi mást se tett, csak alig megkeverve kiöntött maga elé némi magyarkártyát, még annyi fáradtságot se vett, hogy Tarot kártyát hozzon. Aztán akadozva, izzadva, kikövetkeztetésekre alapozva mondott valami baromságot, és persze a “tanácsot”. A hozzáértőbb jósok - ez a ritkább fajta - egy bizonyos Tarot mintát raktak ki, és valóban értelmezték a lapokat. Ők nyugodtabbak voltak, ám szintén a pszichológiai érzékükkel segítették az értelmezést. Hozzáértőbb “pszichológusoknak” találtam őket. Szóval érdekes kis játék ez, van aki hisz is benne.

Posted by sanawad, on június 27th, 2008, at 12:26 pm. #.

Hmmm…

Én is a napokban küldtem körbe egy pár barátnak/ismerősnek ezt az állás (ülés?) ajánlatot, azzal, hogy ezt azért talán már mégsem kellene… nem elég Nekünk, hogy ugyanezen bagázs mérgezi a közép-kelet-Európai országokat a há’-mér’-nem-telefonál-ha-tudja-a-választ-a-4-lába-van-mégis-megbotlik-első-betűje-L-az-utolsó-Ó-kérdésre…
típusú agymenésekkel…

Ha a kismillió hasonló jóstevékenységből csak egynek van bármilyen bizonyítandó „képessége” azt is ezek alapján ítélik meg és jó esetben felajánlanak neki egy muszály-dzsekit és egy koszt-kvartélyos bentlakást a puha falú apartmanban…

Mindenesetre a médiacégnek tudnék ajánlani egy tisztán nevelő célzatú megkövezést (akár a’la Monty Python’s The Life of Brian ;-) de szigorúan a fogadó fél részéről!

Név és cím a szerkesztőségben… ;-)

Posted by Baggermann, on június 28th, 2008, at 12:01 am. #.

Akkor én jelentkezhetnék is, minden opció megvan… csak egy hiányzik: rohadt rosszul tudok hazudni… :P

Posted by Cornelius, on június 29th, 2008, at 1:07 pm. #.

De neked legalább már volt transzcendens élményed… :)

Posted by Howard, on június 30th, 2008, at 8:20 pm. #.

Leave a comment!


e-mail (required, but will not be published)


Message

 

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image

© 2007 SHEENARD MONDJA…. Blog theme by blogstheme.com, debt consolidation.