SHEENARD MONDJA…

Minden, ami fennakad a rostán

Különös tehetség szerencsét hozó négylevelű lóhere megtalálására

  • június
  • 30

7:52 pm Megtörtént

Persze Ági mondta már, de nehéz volt elhinni: Tamás fiam különleges képességgel rendelkezik, ugyanis négylevelű lóheréket húz ki a lóheremező közepéből első pillantásra. Ági azt is említette, hogy az óvodában már külön préselőblokk áll a gyerek rendelkezésére, és ha ezen képességét előbb elkezdi használni, az egész csoport kaphatott volna évzáróig a szerencsét hozó négylevelű lóherékből.

Ma ezt a saját szememmel is láttam. Az uszodából hazafelé, a felüljáróig vezető út szélén a gazos lóheretömegből Tamás két négylevelűt is kikapott, úgy, hogy egy pillanatig sem álltunk meg, ballagtunk hazafelé. Most mindkettő ott préselődik a Hungary Card kis blokkjában, s ezzel együtt már három van, amit a gyerek talált… túlszárnyalva ezzel az általam hosszú évtizedek alatt összeszedett négylevelű lóhere-mennyiséget.



13 comments

Már meg ne haragudjál, de legutóbb ilyent a Sastin Hofmantól láttunk az Esőemberben! :-D

Posted by baggermann, on július 1st, 2008, at 1:19 am. #.

Ezt Kamper Lóci is simán tudja. A csúcsteljesítménye az volt, amikor teljes gázzal tepert a biciklin, aztán egyszerre satufék, leugrott, és a lóheremező közepéről kiemelt egy négylevelűt, amit állítólag menet közben vett észre.

És egyszer talált ötlevelűt is.

Én életemben asszem egyszer találtam egy háromlevelűt, de lehet, hgoy azt is csak álmodtam.

Posted by kamper, on július 1st, 2008, at 9:26 am. #.

Valami lehet a kaposvári levegőben :)

Posted by sheenard, on július 1st, 2008, at 9:36 am. #.

Párom is ugyanezt műveli!
én ha megszakadok sem találok, pedig keresve keresem, de ő, mintha egy kilométerkő állna ki a fűtenger közepéből, hirtelen lehajol, és letépi a négylevelű lórehét… néha kettőt!
ötlevelő sem ritkaság;
Tamáskának pedig tanítsd meg, hogy az elejtett húszezresek milyen ritkák :)

Most hogy mondod… Lili is somogyi… :)

abban a megyében valami nem stimmel :)

Posted by Howard, on július 1st, 2008, at 10:23 am. #.

en asse tom, hogy nez ki a lohere…ellenben a felnott verziojabol egy rahedlit gyujtottem mar be :(

Posted by Brod, on július 1st, 2008, at 10:27 am. #.

Én találtam már egyszer négylevelűt, de én BAZ megyei vagyok :D

Posted by Zaphira, on július 1st, 2008, at 12:27 pm. #.

Jahm, Apám meg ezreseket kapdos ki a levegőből. A kétszázasokat meg a földről… ÉN annó mesteri voltam a százas-találásban. Az öcsémék nem különben. Ez BAZ megye :D

Posted by Zaphira, on július 1st, 2008, at 12:32 pm. #.

Egyszer én is találtam egy lóherét, csak amikor lehajoltam hogy letépjem, pofánrúgott a ló, amihez tartozott. :D Azóta sem tudták kioperálni a patkószegeket a fejemből, de nem is baj, mert emiatt kértek fel a Hellraiser legújabb folytatásának főszerepére. Viszont mágnese viharban elájulok és tisztán hallom a jereváni rádió adását. :D

Posted by Norris, on július 1st, 2008, at 3:42 pm. #.

Norris (vagy szólíthatlak csak Chucknak? ;-)

…és Te is lááátod a halottakat, vagy ne is vegyen komolyan a hallottakat? :-D

Posted by Haley Joel Osment, on július 1st, 2008, at 10:30 pm. #.

H.J.Osment!

Előfordult régebben. Főleg amikor még tini koromban pecázni jártam. (ha nem fogtam semmit és éppen esett, akkor csak ázni) Kimentem a tóra (ez egy másik Tóra), körülnézetem, és látom, hogy hal itt, hal ott. Ejj..mondom…médium lettem? Aztán rájöttem, hogy ha már hal, akkor jobb teljesen átsütve.

Posted by Norris, on július 2nd, 2008, at 10:53 am. #.

Azt mondják a régi öregek, hogy a négylevelű lóhere szerencsét hoz. Aki nagyon sokat talál az a szerencse fia. Most akkor, hogy is van ez?

Posted by rik31, on július 2nd, 2008, at 7:07 pm. #.

De nyugtass meg, hogy jól esett Chuck… Mint egy kis abszurba hajló, de mindenképp kreatívan sziporkázó off topic komolytalankodás!

Apropó, a kedvenc forrásmegjelölés-hiányos (részint saját tunningolatú) szösszeneteim, amik a klasszikussal élve annyira jók, hogy már-már én mondtam őket:

A pesszimista a sötétséget látja az alagútban, az optimista a fényt a végén, míg a realista közellgő vonat lámpáit – A mozdonyvezető pedig 3 idiótát a sineken…

és

Az életem egy film, de nem túl jó a szereposztása és a storyját se nagyon tudom már követni – de nem is veszem túl komolyan, hisz’ úgysem kerülök ki belőle élve…

valamint

A természet igazságos: aki vak, az jobban hall; aki süket az jobban lát; akinek pedig rövidebb az egyik lába… annak hosszabb a másik!

;-)))

Posted by Haley Joel Osment, on július 2nd, 2008, at 10:09 pm. #.

En eddig eletembe legalabb 15 negylevelu loheret talaltam….harmassaval talalok rajuk.Es ez nem vicc, tenyleg igy van.Mindenki csodalkozik ezen a kornyezetembe, en is.DE nem erzem ugy hogy szerencset hozna.Semmi sem mas tole.

Posted by hehe, on augusztus 1st, 2008, at 10:06 am. #.

Leave a comment!


e-mail (required, but will not be published)


Message

 

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image

© 2007 SHEENARD MONDJA…. Blog theme by blogstheme.com, debt consolidation.