11:39 am Gondolatok, Megtörtént
Veszprém. Pár napja itt vagyok, és persze, hogy beleütköztem valami olyasmibe, amit megint csak nehéz megérteni. A történet nem mai, már pár napos is megvan, de én most szembesültem vele a tegnapi Naplót olvasva.
Történt pedig, hogy óriásplakát pályázatot írt ki a város, Veszprémbe csalni a turistákat. A pályázatra huszonnégyen neveztek, összesen ötvenöt plakáttal. A zsűri elnöke Geszti Péter; a tagjai: Péterné Rózsa Mária, a kulturális, turisztikai és vallásügyi bizottsági elnöke (érdekes párosítás), Jokesz Antal fotóművész, Mészáros Zoltán, a turisztikai egyesület elnöke, és Hegyeshalmi László képzőművész.
Szó se róla: kellemes plakátok születtek, nem volt könnyű dolga a zsűrinek. A nyertes Ujhelyi-Kovács Sándor lett, ám az út szélén nem az ő plakátjait lehet majd látni (az első képre kattintva megtekinthető), hanem Baukó Krisztina pályázatának (második képre kattintva előjön) egy átdolgozott változatát. Ezzel sem lenne nagy gond, mert hiszen a szakemberek-művészek döntése nem kell feltétlen egybeessen egy városvezetés döntésével, lassan ez is megszokott kis hazánkban, mármint hogy a szakmai grénumok javaslatát a politika lazán felülírja. Miért? Mert megteheti, hiszen a politikusnak hatalma van, a művésznek csak tehetsége, a szakembernek meg csak tudása.
Szóval, mint mondom, ez megszokott nálunk, ám most az indoklás az, ami zavar, illetve az indoklás mögött álló emberi hülyeség megint. A győztes plakáttal kimondottan az a gond, hogy tiszteletlen államalapító királyunkkal és királynéjével szemben. (Egy tiszteletteljes plakátterv a harmadik képre kattinva nézhető meg.) A Napló szerint a polgármesteri hivatal konzultált ez ügyben a veszprémi érsekkel is, na ez tetszett a legjobban az ügyben.
Nem vagyok híve a vallási (vagy történelmi) ikonok szentségtörő vagy sértő felhasználásának, bárki, aki olvassa blogomat, az megtalálhatja az ilyen irányú megjegyzéseket mint Mohamed, mint Jézus kapcsán. De a fenti eset nevetséges, sőt röhejes. A plakáttal semmi gond nincs, a művész hitelesen meg is indokolta elképzelését, és külföldi párhuzamokat is felsorolt hozzá. Szerintem nem sérti sem államalapítónkat, sem az emlékét, sőt bevonja a mindennapokba, érdekessé teszi - és elgondolkodtat. Emellett a zsűri szerint tökéletesen el is látná a figyelemfelkeltés és az üzenetátadás utcaszéli feladatát.
A szűklátókörűség, a populista megfelelni vágyás és a szimpla emberi hülyeség áldozatául esett Ujhelyi-Kovács Sándor. Maximum csak annyiban vigasztalható, hogy az ilyen politikusok neve szépen elsüllyed a történelem során, míg a művészeké fennmarad.
Megint egy városi elöljáró, aki lemaradt az állam és vallás különválasztásáról szóló hírekről… biztos éppen a püspökkel konzultált éppen… ;-/
Még jó, hogy a művész, Ujhelyi-Kovács Sándor megúszta a máglyahalált vagy az inkvizíciót!
…Jó, persze sarkítok – de remélem elgondolkodtat… na minden illetékest, ha vennék a fáradtságot és megtekintenék az ostoba döntéseik online visszhangját!
Posted by tXf, on július 13th, 2008, at 10:31 pm. #.
Mint mindig, ennek a döntésnek is megvannak a helyeslői. Épp az imént olvastam egy blogot, amely elég durva hangnemben mocskolta Gesztit és a régis szdsz-es városvezetést és a veszprémi utcazene fesztivált a plakátverseny kapcsán, és helyeselte a mostani városvezetés döntését, hogy nem azt teszik ki az utcaszélre, amit a zsűri első helyre kihozott.
Ilyen is van…
Nem hiszem, hogy egy egyházi személy szükségszerűen szűk látókörű. Hogy a veszprémi érsek a jelek szerint az, az sajnálatos, de nem kellene ebből az egész egyházra általánosítani.
Félreértés ne essék, tényleg nem az érsekről (oké) van szó, hanem azokról a politikusokról, akik egy plakátpályázat kapcsán a kezüket mosták az érsek szenteltvizében…
Sheenard:
Világos, csak tXf igyekezett megint az egyház nyakába varrni az egészet.
[…] Find more videos like this on SF WIWVisszatérve a húsz évvel ezelőtti emlékekhez: ez a város egy kicsit jobban tetszik. Persze a lakók egy része most is nyűgös (öt nap a fesztivál az év 365 napjából), de a magyar ember frusztrált, és nem bírja, ha mások jól érzik magukat. Pedig még ennél is több ilyen program kellene, kicsit kevesebb sznobizmussal a mindennapokban, és több mozgással, fiatalos hangulattal. Írtam, ugye , a plakátpályázatról - na, ezeket a hülyeségeket el kellene hagyni… […]
Posted by SHEENARD MONDJA… » Zenei fesztivál Veszprémben, on július 17th, 2008, at 11:41 pm. #.
Én csak azt nem értem, minek a zsűri, ha nem fogadjuk el a döntését. Kissé tényleg provokatív a győztes mű, de garantáltan odafigyelnek rá, és valahol ez a cél. Meg aztán megette a fene, ha már játszani sem szabad a jelképekkel.
Posted by adeptus, on július 13th, 2008, at 10:03 am. #.