12:40 pm Gondolatok, Valóság
Lehet, hogy megint a naivat adom, de nem értek valamit. A csongrádi Érzőszív Alapítvány lenyúlt egy nyitott gerincű kisfiútól 800 ezer forintot, ám sem az APEH, sem a bíróság nem találta bűnösnek az alapítvány vezetőit. Összegyűjtöttek egymilliót, amiből 200 ezret adtak át, a többi az ő működési költségük volt. Nyilván ott vannak a számlák, a postabélyegek árai, a benzinelszámolás és az alapítvány fűtésdíja, az erkölcsi vétség meg nem büntetőjogi kategória, de akkor is. Nincs valami, aminek mentén meg lehet fogni őket?
Persze, lehet azt mondani, hogy a nyilvánosság. Ám a nyilvánosság sok mindenre figyel, figyel a celebekre az esőerdő mélyén, meg a banki csődre, meg a Megasztárra. Ám kevesen hallgatják meg egy beteg kisfiú szüleit. És legfőképpen: jövőre vagy azután az egy százaléknál már ki emlékszik rá?
Mellesleg jó dolog ez az alapítványosdi, volt rálátásom egyre: ott viszont nem csak százezrek csúsztak el oldalsó vizeken. Van ilyen. Szemesnek és erkölcstelennek áll a világ. Nem kéne egy kicsit megszigorítani az idevágó törvényeket?
Én is olvastam, és én se értem. Azt mondják, hogy jogilag rendben van. Én nem csodálom, hogy egyre többen köpnek a jogra meg a rendszerére…
Posted by Gladia, on október 16th, 2008, at 2:09 pm. #.
Engem is nagyon megdöbbentett. És most mi a teendő?
Posted by bellamaria, on október 16th, 2008, at 3:04 pm. #.
Erre mondják: Törvényes, de nem erkölcsös. Kérdés, hogy az erkölcsös törvényes-e. Mennyire megengedett a “jókor voltam jó helyen” kezdetű magyarázkodások. Már megint politizálok.:-/
Posted by Ogre, on október 16th, 2008, at 4:25 pm. #.
Ma azt mondják, hogy “Milyen talpraesett ez, vagy az az ember!”, mikor annak idején szimplán letolvajozták Őket!
Posted by Zephid, on október 16th, 2008, at 4:37 pm. #.
Régen tudjuk, hogy minden 500 forintból 100 jut a rászorulóknak. Nincs ebben semmi új, ha jótékonykodni akarok, odamegyek, és kézbe adok pénzt, úgy legalább tudom, hová került.
Egyébként: nincs igazság. Nincs erkölcs. A jog csalás és hazugság.
Tetszik vagy sem, ez a valódi világ. Nekem speciel nem tetszik…
Erkölcs is van, jog is van - csak nem mindig érvényesül. Se ez, se az.
azért azt egyrészről tegyük hozzá, hogy a Délmagyar, mint hiteles forrás, vetekszik a Blikkel (és ezt a hírt onnan vette át az index), másrészt nem tudjuk, milyen megállapodás volt/van az alapítvány és a gyerek szülei közt. van két ellentétes állítás, nekem ebből az jön le, hogy a miértekről nem szól a cikk, illetve mindettől függetlenül még tényleg lehetséges, hogy jogilag valami rendben van, de az nem igazságos. megoldás: változtatni kell a jogszabályon, ami viszont honi jogalkotóinkat elnézve nem egyszerű.
római jog oktatónk első évfolyamon azt mondta, aki nem tudja elfogadni, hogy a bíróságon nem igazság-, hanem jogszolgáltatás folyik, az most álljon fel és menjen másik át másik karra.
Én a tévében hallottam, mutatták a családot is. De több infót ott sem közöltek.
Posted by bellamaria, on október 17th, 2008, at 12:30 pm. #.
Én viszont itt tanulok Csongrád megyében, és mélységesen felháborít, hogy törvényesen megtehetnek ilyet gondolkodó (?) emberek. Délmagyart nem olvasok, internetes hírportálokon - ami olykor még rosszabb, mint egy napi- vagy hetilap - tájékozódom, ott is ezt közölték csak le. A jog egy ilyen undorító dolog, és hiába ismerik fel egyre többen, hogy lejárt a szavatossága, nem történik semmi. Mint ahogy mindig is.
Posted by mentolosmacska, on október 18th, 2008, at 12:55 pm. #.
“Erre mondják: Törvényes, de nem erkölcsös. Kérdés, hogy az erkölcsös törvényes-e. Mennyire megengedett a “jókor voltam jó helyen” kezdetű magyarázkodások. Már megint politizálok.:-/
Posted by Ogre, on október 16th, 2008, at 4:25 pm. #. ”
Annak idején volt egy Tocsik Márta. Meg az ő sikerdíja.
A végén ott is azt állapították meg, hogy törvényes, de nem erkölcsös, és egy rakat pénzt vissza kellett fizetnie.
Itt vajon miért nem lehet visszafizettetni? Mert jogilag bagatell az összeg? Vagy megkenték a bírót? Miért?
Posted by Hokipoki, on október 19th, 2008, at 5:11 pm. #.
Nem fontos az igazság csak a jogosság- szánalmas.
Posted by aosseter, on október 16th, 2008, at 2:05 pm. #.