12:57 pm Beszélgetések, Megtörtént, Science fiction
Amikor megérkeztem tegnap az Írószövetségbe, kicsit szét voltam csúszva. Úgy éreztem, hogy túl hosszúra nyúlt már eddig is a nap, most kiülünk, beszélünk egy órát (A Katedrális Őrzői és Isten gépei könyvbemutató - beszélgetőtársak: Brod, Stansky, F. Tóth, Hackett), aztán átvándorlunk a Trombitásba, ott kólázom, és aztán irány haza - pihenni kellene. Pár szót váltottam a menetről Csordás Attilával is: ő is hasonlóképpen gondolta, egy óra beszéd és oszlás (a Trombitás nála nem szerepelt a tervben). Két tényezővel nem számoltam: I. M. Brod anarcho-nihilista írókollégámmal és a narancssárga pulóverhez kék sálat magára öltő Antal Józsefre.
Nos, a hatvan percből száznegyven perc lett, és több síkon zajló parázs vita. Kitértünk Csubakka nemi életére, a kiadásra, az űroperett és science-fiction különbségére, a terjesztésre (mindig örökzöld téma), és egy újságíró kolléga kérdésére a sci-fi és a magasirodalom kapcsolatára. Kevesen voltak, akik a kábé tizanhat-tizennyolc fős hallgatóságból nem szóltak bele, de pont így volt jó - nem hiszem, hogy bárki is unatkozott volna. Ezen felül nem tudom, milyen az Írószövetségi könyvbemutatók hangulata, de itt aztán senki nem fogta vissza magát.
Persze a Trombitásban sem, ahova már letöredezetten jutottunk el, s csak nyolcan ültük körbe az asztalt. A téma folytatódott, majd átment anekdotázásba, és újfent meg kellett állapítanom, nem is rossz fejek az SF-olvasók… na meg az írók sem (bár Brod kapcsán mindig vannak fenntartásaim).
[…] A héten két író-olvasó találkozóra is sor került. Az elsőre az Írószövetség keretein belül, ahol is a Katedrális őrzőit és az Isten gépeit mutatták be. Az eseményről olvashatunk beszámolót Brodnál, Sheenardnál, Sangelnél, és képeket is kapunk Hackettől. […]
Posted by SFblogs ajánló #48 @ SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, on december 1st, 2008, at 6:02 am. #.
Nos, pár képet feltöltöttem:
http://www.sfport.net/photo/photo/slideshow?albumId=637924:Album:22348
Sheenard, halatlan vagy….
Posted by brod, on november 28th, 2008, at 1:29 pm. #.