Eurocon 2009 – a megérkezés

alpok1024.jpgKorán kezdődött a nap, alig két és fél órával azután, hogy véget ért az előző: négy órakor már talpon voltam, s pakoltam be az utazótáskámba, várt Olaszország. Persze, hogy mindent az utolsó pillanatra hagytam, de azért mindenre volt idő, még egy gyors reggelire is. Ez fontos, mert ha álmos vagyok, akkor egy egész konyhát fel tudnék falni. Taxi, reptér, Fokker, légtér, egy pillantás a Balatonra, sok pillantás az Alpokra majd a tengerre, és röpke 75 percnyi repülés után megérkeztem Rómába – Kasza Magdi, Németh Attila és Jun társaságában.

Eurocon 2009 táblácskával vártak minket a helyi szervezők, s mivel a rendezvény helyszíne, Fiuggi másfél órányi buszútra van Rómától, hát összevártunk még pár külföldi vendéget. Bulgárok, oroszok, amerikaiak, s mi ültünk végül is a buszra – konkrétan pedig többek között ott volt Szergej Lukjanyenko, Geoffrey Landis és Mary Turzillo. A buszablakból pedig valami teljesen más tárult elénk, mint Magyarország. Olaszhon zöldült, dimbes-dombos tájain alacsony délies téglaházak vagy hatalmas erkélyes társasházak kerültek elénk. Ligetek és szolok, és birkák minden mennyiségben. Olajfák és pálmák, s a háttérben hósipkás hegycsúcsok.

etteremben1024.jpgFiuggi is hasonló helyen volt: dombocskák között, azok oldalára felkúszó házakkal, meredek utcákkal. Tucatnyi hotel és étterem, melyek azt jelzik, elég nagy errefelé a pezsgés – nyáron. Merthogy most percenként egy autó és ötpercenként egy ember, ha feltűnik az utcákon. Lepakoltunk, s máris mentünk ebédelni valamit.

Egyetlen aprócska pizzéria volt nyitva, ahol az étlapról mindent rendelhettünk, csak pizzát nem, azt ebédre nem készítenek. Én a ravioli mellett döntöttem, amelyet sült koktélparadicsom és rukolahegyek borítottak, illetve mozarella sajt, s a ház borát rendeltem mellé. Tökéletesen kielégítő volt, s míg Jun csuklott, Magdi fényképezett, Attila meg szóviccekkel szórakoztatott minket, én el is tüntettem a tálról.

flora_megnyit1024.jpgAz ismerősök ezek után jöttek: Ian Watson, Max Morando, Roberto Quaglia – Roberto tar koponyáját azonban most haj és szakállerdők borították, félelmetes látványt nyújtva az amúgy békés hallban. Nem sokkal ezután Flora Staglianó megnyitotta a rendezvényt, s 16.30-kor már Lolita Fatjo állt a színpad előtt, s felvezette az elso vetített képes előadást, mely a hollywoodi forgatókönyvíró sztrájkról szólt.

Kicsit belehallgattam, majd körbenéztünk a szállóban Attilával. Megtaláltuk a sporteszközöket, s a fürdűt, illetve a könyves standokat. Aztán szereztünk netet, s most itt tartunk: én ezt a blogbejegyzést írom, és várjuk a vacsorát. Amiből kettő is lesz. Hurrá.



8 Comments

  1. Képet kérünk a hajas Robertóról!

  2. jó szórakozást, aktív részvételt! és fényképes-videós beszámolót!!! :)

  3. Have fun! Folyamatos update-eket kérünk!!!

  4. Képet! Képet! (Természetesen Robertóról!) Eloynak meg aláírást Vernier-től.

  5. Köszönöm az élménybeszámolót, és jó szórakozást. ( ez itt a tündibündin mosolygó, de irigységtől is! sárga szmájli helye.) :)

  6. Kérésetek számomra parancs, a következő anyagban ott lesz Roberto szakállasan és hajasan :)

    Elisabetta nem tudom, ad-e autogramot, lévén a múltkori kritikámra való tekintettel :)

  7. Gabriella Ascari (DS1)

    Hi guys, since we were all there in Fiuggi it would be great to be able to read your report — would any of you care to translate it into English? Attila, come on, you’re a translator and must surely have lots of time on your hands! :-) Looking forward to reading it!
    And by the way: thanks for being with us, it was great to meet you!

    – Gaby

Trackbacks/Pingbacks

  1. Eurocon 2009 beszámolók és díjazottak @ SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin - [...] Az SFportal oldaláról Sheenard követte nyomon az eseményeket, kellő alapossággal beszámolva a napokról. A megérkezésről itt ír, a pénteki ...

Leave a Reply