Tűzvonalból nyugdíjba

orias-stabfoto.JPGA Magyar Televízió elkezdte a Tűzvonalban sugárzását elölről, s ahogy nézem, mindennapos lesz a dolog, illetve minden estés. Három évad, ennyit ért meg a sorozat, ötvenhét epizódot, amelynek során a Mosoly utcai rendőrörs élére odapottyantott Bordás őrnagy és csapata az egyszerű rendőri munkától eljutott a kiemelt ügyekig. Igyekeztek (igyekeztünk) bemutatni a mindennapos eseteket, feladatokat is, de hát kell az izgalom, a bűnügy, ezért aztán nyomozati jogot is kapott a csapat. Volt némi rendőri magánélet, na jó, néha kicsit filmes átiratban, hogy legyen személyes érintettség is. A rosszfiúk elhulltak, és néha (minket, forgatókönyvírókat is meglepve) a rendőrök is.

De most vége. A comment.com-on és egyéb helyeken is közzétették pár napja, hogy ennyi volt. Hát, ezt már hetekkel ezelőtt lehetett tudni, amikor a filmesek kicuccoltak a Mosoly örsről, leszerelték a lámpákat, feltekerték a kábeleket, a hátsó udvarból elvitték a konténereket, s a büfés kocsi sem gördült tovább arrafelé. A sorozat alapvetően nagyon kevés pénzből forgott, de talán még sem a pénzhiány tett be neki, hanem azok az áldatlan állapotok, amik a Magyar Televízió kuratóriumában történnek: hogy hosszú-hosszú ideje már képtelen a t. társaság elnököt választani.

Itthon megesik, hogy politikai nem-döntések miatt áll le egy sorozat. Persze a szakmaiság is hibázott, amikor valamelyik nagyfejű vasárnapról péntekre pakolta a sugárzást. De hát amíg nincs fej, addig ne várjunk sokat az egyéb testrészektől, ugye?

Talán lesz feltámadás, ha végre lesz a Magyar Televíziónak elnöke, aki dönthet, rendelhet, aláírhat. Talán még jó is tesz a színészeknek egy kis pihenés, a sorozatnak meg egy kis szünet. Tulajdonképpen ebben is követnénk a “nagy előd”, a 24 példáját. Ott is kimaradt egy évad. De persze én általában optimista vagyok…

Mindenesetre ha lesz, majd jól kipoénkodjuk a helyzetet benne. Szőrmentén, ahogy eddig is…



45 Comments

  1. Hm, én most láttam belőle 3 részt (vagy csak kettőt?). Amikor Bordás az örs élére került.

  2. a döntés nem kizárólag az MTV kezében van, a folytatás legalább annyira múlik a rendőrségen is, ti. az általa biztosított állóeszközök (Mosoly utcai állandó forgatási helyszín, járőrkocsik, ruhák, egyéb infrastruktúra) hiányában a Tűzvonalban gyártása elképzelhetetlen. jelen állás szerint (2009 június) legnagyobb esély a sorozat spin-offjára van (egy bevezetett szériából leágazó új sorozat), melynek középpontjában az NBH fedett (fiktív) akcióinak története áll, követendő minta az MI5 című sorozat. az elképzelt spinn-offban természetesen felbukkannak azok az emblematikus karakterek, melyeket jól ismerünk az eredeti sorozatból, példának okáért a Pindroch alakította Norbert vagy a Bede Fazekas által megformált Alter, illetve olyan felütés is elképzelhető, hogy a rendőrség Különleges Műveleti Csoportja idővel “kinőtte magát”, tagjai mindenestül NBH állományba kerültek, ezáltal a teljes eredeti szereplőgárda használható. valamennyi a Tűzvonalbannal kapcsolatos kérdésekre, idén ősszel születnek meg az első értékelhető válaszok. időközben kigondoltam egy olyan megoldást, hogy Bordásék elmennek vízirendőrnek, így az új sorozatnak Vízvonalban lehetne a címe:)

  3. Nekem a Légvonalban szimpatikusabb lenne. Rendőrök helikopteren. Alcím: “Repül a gárda”.

    :)

  4. nekem mindegy mi lesz a címe a folytatásnak, csak a Színvonal maradjon…

  5. Színvonalban-t akartam írni…

  6. szóval legyen a cím Színvonalban? OK:)

  7. Kár, hogy vége. Megszerettem.
    Várom a feltámadását…

  8. Az klassz, hogy elkezdték újra leadni, mert az első részek után nem tudtam nézni egy ideig, de most majd végignézem az egészet az elejétől. Nekem tetszett amennyit láttam, bár az utolsó négy-öt részt megint csak elszalasztottam.

    A Színvonalban jó cím, megszavazom én is! :)

    Egyébként ne tudjátok meg, mennyit vacakoltam az időrendemmel, hogy tudjam vasárnap nézni, és akkor áttették péntekre. Nehéz a szegedi diákság élete, én mondom.

  9. Akármit is csináltok, elég komoly rajongói gárda van mögöttetek, tehát nagy szeretettel várjuk a folytatást!! :) )

  10. szerintem a sorozatra jellemzobb lenne a minosegere utalo Elvonalban cim…

  11. Aztán amikor begolyóznak, akkor már Csigavonalban. Amikor meg elszaporodnak a fegyveres őrültek, akkor Harcvonalban. És amikor már alig vannak maguknál a nap végére, akkor már csak Körvonalban.
    Én kérek elnézést.

  12. :-( Kár, hogy vége….
    Az egyik kedvenc sorozatom… láttam az összes részt – pedig ez nálam ritka :-)
    És ezt még itt Németországban is tudtam nézni – hála az mtv online-nak…

  13. Milyen sorozat lenne a Szexvonalban?

    ;)

  14. Csatlakozom, hogy tényleg kár ezért a sorozatért :(
    Az elmúlt évek egyik legnívósabb magyar sorozata volt szerintem!
    Persze tisztelet a többi sorozatnak is és itt nem a “…” térire, vagy a kórházas-mázasra gondoltam ám!

    Azonban öröm az ürömben, hogy valóban nagy a rajongótábora :P

    Abból adódóan, hogy még nem tudni lesz-e folytatás, ajánlanám címnek a Szaggatott-vonalban-t :D

    sheenard: Szexvonalban? Talán telefonos diszpécserek? Hehe ;)

    ennyi, na pááá…

  15. S ha Bordást megválasztanák 2010-ben parlamenti képviselőnek, s a saját finom módján harcolna a korrupció ellen? :) Pénzvonalban

    Norberték spin-offját a commenten is felvetette valaki. De ez tragikus így belegondolva. Már egy sorozat is a rendőröktől függ! S Sándor még cáfolta, hogy rendőrállamban élünk!

  16. Tollvonal? (A cenzúrára gondolva.:))

  17. Én nem ott élek. Nem tudom, te hol laksz. :)

    De jövőre valószínűleg lakhelyet cserélünk :P

  18. Sajnos a kedvenc poénjaim egyikét nem forgatták be. Valamikor az első évad tizenegyedik része tájékán lett volna. A forgatókönyv szerint a szerb rosszfiúnak mondják, hogy Magyarországon demokrácia van, mire ő rezignáltan így felel: “Demokráciában a tévét nézni szokták, nem felgyújtani.”

  19. Azért nem fogadták be, mert pont fordítva igaz – kis túlzással. Demokráciában kifejtheted a véleményed a nélkül, hogy elvinnének a rendőrök. Ha ez egy összeesküvés elméleti blog lenne, mélyebben kifejteném gondolataimat, de nem óhajtom megint elvinni a témát abba az irányba, hogy politizálni kezdjünk. Azt tudjuk, hogy másként gondolkodó vagy – mint én.:)

  20. Ogre: a tévé felgyújtása nem (!!!) tartozik a vélemény-nyilvánítás szabadságába.

    Aki azt mondja, hogy ez megengedhető, az egyszerűen hülye. Bocs.

    Egyébiránt meg nem hiszek az összeesküvés-elméletekben. Az összeesküvés-elméletek kigondolása az érzelmileg ingatag emberek végső menedéke. Amikor mindenki más a hibás, és a csúnya világ csúnya arcai tönkre akarnak tenni minket… Ááá…

  21. Ez a sorozat jó volt. Kár, hogy vége. A spinoff meg szóljon arról, hogy jön a Vágási Feri és kiderül, hogy nem nyomdász többé, hanem beállt rendőrnek… remek

  22. Nem mondtam, hogy a TV felgyújtása bele tartozna! Megint nem tudod értelmezni, amit leírtam. Vagy nem akarod.:)

    “Az összeesküvés-elméletek kigondolása az érzelmileg ingatag emberek végső menedéke. Amikor mindenki más a hibás, és a csúnya világ csúnya arcai tönkre akarnak tenni minket… Ááá… ”

    Ezt sem igaz. Jobban élek, mint 4 évvel ezelőtt.:) És nem vagyok érzelmileg ingatag. Stabilan neurotikus vagyok.:)))

    Emlékszel az Összeesküvés elmélet című M. Gibson. filmre?

    Különben is, azért, mert paranoiás vagyok, még nem biztos, hogy nem üldöznek.

  23. Csak halkan jegyzem meg, hogy a szerb rosszfiú véleménye ellenére is demokráciában élünk. Nem épp a legegészségesebben működik, de demokrácia.

  24. adeptus: nem kell halkan megjegyezned, én is így vélem :)

    ogre: cö-cö-cö… te sosem úgy fogalmazol, hogy az egyértelmű legyen… :)

  25. “Nem épp a legegészségesebben működik, de demokrácia. ”
    Mért, van olyan demokrácia ami egészségesen működik?…

  26. Mért, szerinted a demokrácia alapból kizárja az egészséges közéletet?

  27. Tényleg kár, hogy nem volt benne a tévé-égetéses szöveg.
    De azért az nagy duma volt amikor Bordás megkérdezte Jordán Tamástól. hogy mit keres Szombathelyen.

    A legjobb , hogy Katrina nem fog problémát okozni. Mire a válasz: New-Orleansban is azt hitték!

    Off: Figyeljétek meg milyen rendőrállam lesz itt ha jövőre visszatér az istenkirály!

  28. Nem akarok semmi rosszat mondani a sorozatra, de vannak még elvarratlan szálak az Erdőholdon, kiosztatlan pofonok maradtak még Brett kezében és ideje lenne azt is publikálni, mi volt az a Szenoi által sem érzékelhető álcázó berendezés ott Kervinékkel és az is érdekelne, honnan volt két Stokija Ketchikan lányának…

    Bocs, ha önző voltam :)

  29. Adeptus: az én világnézetemben a demokrácia és az egészséges közélet nem fér össze. A demokrácia lényege, hogy mindenki foglalkozhat a politikával, és hát emberek vagyunk, mit szépítsük. A többséget alapvető kicsinyesség élteti. És erre a “hivatásos politizálók” rá is játszanak, mikor milyen mértékkel.
    De ez nem tartozik Bordás kalandjaihoz, amiből megvallom becsülettel, én egy részt sem láttam.

  30. Bambano: valamit nagyon keversz :)

  31. Sheenard: ja, a blogot, ahol panaszkodnom kellene:)

  32. Hát, Erdőhold témakörben biztosan :) Azt sorozatot Hackett kolléga írta…

    A Mysterious Universe kapcsán pedig kérésed – remélem – nemsokára valóra válik. :)

  33. Kedves mester, alkotók!

    Soha semmilyen sorozatot nem nézek, meg egyáltalán tévét se nagyon, de a Tűzvonalban odaszögezett a tévé elé minden vasárnap (péntek) este. Remélem, hogy lesz még alkalmatok akár ezt a produkciót folytatni, vagy más hasonlót elindítani. Ilyen remek dolgot nem láttam a 70-es évek gyerekfilmjei óta (pl. Öreg bánya titka, Utánam srácok), remélem nem sértő az összehasonlítás.

    Az biztos, hogy beleírtátok magatokat a magyar kultúra történelmébe. Sok szeretettel gratulálok, és további szép sikereket kívánok!

  34. A “Blikk-akták”-ból is elolvastam két Tűzvonalban-kötetet. Filmhű, de az eseménysorhoz kiegészítő információkat is tartalmaz. Az folytatódik?

  35. 1rem1: köszönjük a kedves szavakat :) Én is remélem, hogy lesz folytatás, márt csak azért is, mert nem illik úgy befejezni egy sorozatot, ahogy az utosó rész lezárult ;)

    javori: ez természetesen a Blikk döntése, kérdés, mennyire hozta a várt profitot az ediggi két-három kiadvány. Sajnos erről nekem nincsenek információim.

  36. Ha egyértelmű lennék, még megértenének.:) Bár, szerintem az vagyok, csak mindig sarkítod a mondataimat. A kódolás és a dekódolás között fellépő külső zavarok miatt.

  37. Azok a fránya betűűűk! :)

  38. A külső zavar az a különböző világnézetünk. Ja, s az én kötözködő természetem. Tudom, mit mondasz, de más szempontból mást jelent. S én (direkt) máshogy értelmezem. :)

  39. Sheenard, ugye minden évad kapható lesz dvd-n?

  40. Bambano: Ne próbáld visszaterelni a beszélgetést! Az ilyen reklámszagú kérdéseket a http://www.tuzvonalban.com oldalon tedd fel. Sheen elmondta, amit el akart, s utána mi jövünk. :)

  41. Egy példa a kódolás – dekódolásra. Csak, hogy politizáljak, s amire a Trombi után már nem válaszolhatsz kampánycsend miatt.:)))))

    “Halmai Gábor elnökhelyettes érvelése szerint a “Magyarország a magyaroké” szlogen kirekesztő – szemben a közismert “Amerika az amerikaiaké” – jelszóval, amely szerinte befogadó.”

    “Az Országos Választási Bizottság jogértelmezése szerint alkotmánysértést követ el, aki a Himnusz „Isten, áldd meg a magyart” sorát énekli, hiszen az ugyanúgy „kirekeszti” a kisebbségeket, mint a „Magyarország a magyaroké!” jobbikos jelszó, melynek használatától az OVB eltiltotta a pártot.”

  42. Miért hagytatok ekkora cliffhenger-t a végére? Most tiszta ideg vagyok, hogy nem tudom mi lett bordással meg a krisztával, mi volt az a lövöldözés és otyó miért vágott olyan ijedt fejet….Legalább valaki irja meg a végét és tegye fel a netre had nyugodjunk már meg mi rajongók.

  43. A tizenvalahányadik résznél kezdtem nézni, kb. véletlenül, és ottragadtam, de nagyon. Megfertőztem még néhány családtagot és barátot is.
    Azóta teljesen leszoktam a tévénézésről, de a Tűzvonalban maradt. Vagy nem :(

  44. Remélem mindenki aláírja a petíciót illetce minden ismerőssel aláíratja.
    Remélhetőleg az mtv ezt figyelelmbe veszi.
    http://www.petitionspot.com/petitions/tuzvonalban/

Leave a Reply