7:51 pm Megtörtént
Megbolondult az időjárás manapság, a május tiszta április volt, sőt, még a június eleje is, mostanság meg annyi jéggel szór meg bennünket az ég, hogy a sarkokon nincs annyi. Mondhatnánk, hogy mennyire nincs jó időnk, de ez csupán nézőpont kérdése: az eső még jó is lehet (persze jég nélkül), illetve én örülök, hogy nem negyven fok meleg van, amibe Budapesten bele lehet őrülni. Tavaly például mértek hatvanfokos betont is.
Ma alkonyattájt is jött egy vihar, amit érezni lehetett már a délutáni fülledtségben. Már az érkezése is gyönyörű volt, le is fényképeztem, íme:

Nem sokkal később, körülbelül hat-nyolc perc elteltével az ég már így nézett ki (színazonos a kép, nem buheráltam meg):

És ami lett belőle, amikor tisztult az ég, a vihar viszont még nem ment el. Viszont beköszöntött az éjszaka:

És a vihar hogy átrendezte a tájat. Az első kép és a harmadik között elrejtettünk öt apró hasonlóságot
![]()
Az időjárásról annyit, hogy amikor ideköltöztünk, mindig nyugatról kaptuk a szelet. A kukát még mindig kelet felé nyílósan rakom ki, hogy a szél ne tépje fel a fedelét… De az uralkodó szélirány errefelé már (szerintem) déli. Régebben nem láttam keletről érkező tömböket, mindig NY-DNY felől jött. Most már keletről is kapjuk - ha onnan jön, én dőlök, mert nem bírok ébren maradni. Gyakorlatilag pislogás közben alszom el. Viszont tavaly-tavalyelőtthöz képest már nem fáj a fejem!
ricu: S a kukákat hová teszed? Ez a szál elhalt. Rövidke novelládban az időtényező is csak az utolsó mondatban üti fel a fejét. Így nem tudni, hogy az utóbbi két évben fordult meg a széljárás, vagy fejfájásod a szemkiszáradáshoz vezethető vissza. A tömbök alatt mit értesz? Keletről érkező kőtömbök, lakótelepek, tömbházak, ahogy vándorlásukat a fenti képsorozaton is megfigyelhetjük. Bocsi
Nagyon szépek a képek… na ilyenkor lesz honvágyam…
Posted by Nóri, on június 26th, 2009, at 10:14 am. #.
Hű, micsoda esőillatú képek, jól elkaptad a hangulatát. Ha egyszer felhagysz az írással, menj természetfotósnak
Amúgy, mire ma hazaértem a gyógytornáról, kétszer kaptam a nyakamba az égi áldásból. Muris volt nézni, ahogy az emberek hangyamód rohannak a fedezékbe, ki szatyrot, ki pulcsit kanyarított a frizkójára, én meg sétálgattam a zuhiban, mint akinek nincs jobb dolga. ( Az én frizurámon nics mit elrontani ). Pacallá áztam, a hajam még mindig csöpög, de jólesett a zuhi.
Ja, lehet délután benézek az író-olvasó találkozóra. Viszek esernyőt, hogy szalonképes maradjak
Esernyővel az angolok is szalonképesen verekednek
Egyébként lassan egy normális fényképezőgépet is vennem kellene.
Posted by sheenard, on június 26th, 2009, at 1:07 pm. #.
Kis Paul Almássy…
Posted by digitalisbuaképulovag, on június 25th, 2009, at 8:33 pm. #.