Sorozatok sorozatban

californication_s03_300.jpgNos, itt a szeptember, ami nem csak iskolakezdést és esőt jelent, hanem valami mást is: kedvenc sorozataink folytatását a tengerentúlon. A minap néztem a feltöltött SGU trailert, és hogy október 2-ától láthatjuk (királyi többes, mi?), és eszembe jutott, hogy utánanézek, mi, mikor, melyik évaddal indul…

Kezdem a Dr. House hatodik évadával. House-t az ötödik évad végén magára hagytuk egy elvonó kapujában. Hogy mi történik kék szemű, embergyűlölő doktorunkkal, az imdb.com szerint szeptember 21-én, hétfőn fog kiderülni, és persze az azt követő hétfőkön. A huszonkét részes hatodik évad a Broken című epizóddal startol.

A Califorgia (Californication) harmadik évada, David Duchovny örömjátéka tizenkét epizódból fog állni, és szeptember 28-án indul, szintén hétfőn. Az alkoholista, szexmániás, kissé hirtelen írózseninek ugyan semmi köze a sci-fihez, de mindenképpen érdemes nézni a történetét. Nekem legalábbis tetszik.

Hétfő a nyerő a Heroes negyedik évadának szempontjából is. Az első epizód – Chapter One “Orientation” – szintén 21-én lesz látható az NBC csatornán. Remélem, hogy jobb lesz, mint a harmadik évad…

A mentalista (The Mentalist) első évada 23 epizódból állt, és semmit nem tudtunk meg Red John-ról. Talán majd a második évadból. Szeptember 24-én startol a Redemption című résszel. A második epizódra azonban október 8-ig kell várni. Simon Baker angyali mosolya csütörtökönként kerül a képernyőre.

fringe_s02_300.jpgA rejtély (Fringe) az első évad végére igazi sci-fi lett, amely az első részekben még csak sejthető volt. Spock (Leonard Nimoy) feltűnése hozta az elvárt dramaturgiát: a második évad dr. Bishop és dr. Bell összecsapásáról fog szólni, a két nagy öreg, akik közül az egyik diliházba került, a másik milliárdos lett. A New Day in the Old Town című epizód szeptember 17-én látható a Foxon, s ki tudja, mikortól az RTL klubon itthon.

Castle. Vissza a hétfőhöz! Nathan Fillion krimisorozata – a regényíró nyomozni kezd a dögös zsarulánnyal – szeptember 21-én folytatódik az ABC-n. A rész címe: Deep in Death. Tökéletes család, tökéletes bűnügyek, tökéletes megoldás…

A Lie to Me, ami itthon Hazudj ha tudsz címen futott, a The Core of It epizóddal indul, valószínűleg szeptember 28-án (az imdb csak a második epizódról tudósít október 5-ével). A mikrokifejezések tudora, Tim Roth most talán személyében is érintett lesz bizonyos ügyekben.

És végül, de nem utolsó sorban, térjünk vissza a Stargate világához. Mivel- eléggé el nem ítélhetően – az Atlantis-t lezárták, marad a Stargate Universe. A húsz részes első évad egy három részes történettel indul (amiből kettőt október 2-án láthatnak a rajongók) és majd dupla epizóddal fog zárulni. Reméljem, nem végleg…

Lapzárta után érkezett…

Supernatural! Minden idők legjobb szellem- és démonűző sorozatának ötödik évada a fenti sorozatoknál előbb kerül tévéképernyőre. A negyedik évad végén Lucifer elszabadult, ugye. Hogy mit tesz Sam és Dean Winchester, szemben a Fényhozóval, kiderül szeptember 10-én. Az epizód címe: Sympathy for the Devil.



15 Comments

  1. Nem írtál a Barátok közöttről. Az is most indult újra, ősszel. Magdi néni meghalt, Kinga terhes, Miklós összeesküvést sző, Zsolt félti a lányát Botondtól.

  2. Angela J. Benett

    Nekem a Mulder ügynökös hír keltette fel az érdeklődésemet…
    De nem Duchovny miatt! Á. :)

  3. chelloveck: Barátok közt borozni szoktam, nem sorozatokat nézni :)

    Kedves Angela! Magának gyengéi az írók… :)

  4. És a Supernatural? Van valami különösebb oka, vagy csak véletlenül kimardt?

  5. Ááááááááááááá…. el is felejtettem!!!

    Most rögtön kiegészítem!

  6. Én a Californicationt várom a legjobban, de más okból, mint Angela :)

  7. ááá
    kiírhattad volna az odaátnál h spoiler:S
    épp most tartok a 4.évad vége felé

  8. Bocsááánat, olyan régen volt már, azt hittem, minden Supernatural-rajongó látta már :)

  9. Bár nem sorozat, de magyar idő szerint ma hajnalban elindult az NFL 2009/10-es szezonja is!
    Kezdődnek a Champs-es meccsnézések! Yeah!

  10. …és elkezdődött. Fent a Supernatural s05e01 :)

  11. hát igazából csak az utóbbi napok óta vagyok odaát-fan:P
    és jaja, fenn van az ez új évad első része, már jön is le..:D

  12. odaát-fan akart az lenni:)

  13. A legfrissebb szeptember 17-én: a Bones (Dr. Csont) ötödik évadának első része. Harbingers in the Fountain.

    Közben megnéztem: a 24 nyolcadik évada 2010. január 10-én indul. És 24 részes lesz :)

  14. Nos, 18-án kint a Fringe és meglepetésemre a Californication első két epizódja is…

  15. Fringe… De szemét az 2/1 vége!!!! Pusztay mondta, nem hittem, de az…

    :) Kezdőőődik…

Trackbacks/Pingbacks

  1. Blogajánló: Mi lesz a sorozatainkkal? @ SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin - [...] Hozzászólások sheenard - 5 perc és 100 kép a Csillagkapu Univerzumból!Norris74 - A torrentezők a legnagyobb (és kizárólagos) rajongói ...

Leave a Reply