10:13 am Gondolatok, Science fiction
“Magyar sci-fi: értelmetlen nyelvi szerkezet, nincs jelentése az olvasók és nézők nagy tömege számára.” Miért is? Egy ilyen ex cathedra állítással indítja az 1 című filmről cikkét Valuska László. Aztán közli: “Pedig már a reformkor környékén próbálkoztak vele az irodalomban. Elsősorban látásmód, másodsorban pénz kérdése, hogy tud-e a rendező egységes és hihető világot teremteni.”
Nos, akkor tisztázzuk: már Leonardo da Vinci foglalkozott a repülés gondolatával, ám ez nem azt jelenti, hogy ma nincs repülőgép. Illetve semmit nem tesz hozzá a mai repüléstechnikához az, hogy da Vinci négyszáz éve lerajzolta, hogyan lehetne repülni: a kettő között nincs oksági viszony! Mert legalább ekkora logikai baromságot tartalmaz a cikk második mondata, de csak azért, hogy Valuska a magyar sci-fit illető, summás megállapításait valamilyen félcsavarral mindjárt átemelje a filmvilágra – amihez persze semmi köze semminek a felütésből: sem a mai magyar sci-fi íróknak, sem a reformkoriaknak.
Értem én, hogy a Sparrow-filmet akarja a magyar sci-fi terén elhelyezni, de minek is próbálkozik vele, ha semmit nem tud a magyar tudományos fantasztikumról. Ez volt a lead eleje, és én olyan vagyok, hogy miután egy cikk első mondata, amely nyilvánvaló hülyeség, axiómaként van beállítva, a többi kettő-három meg csupán logikátlan és egyaránt árulkodik a szerző inkompetenciájáról, akkor minek olvassak tovább?
Be is zártam az Index-ablakot, ám nem sokkal később kaptam egy mailt a következő szöveggel: “[Valuska László] egy újabb scifinek kikiáltott hígfos magyar művészfilmről írt, melyben kifejti, hogy a magyar scifi értelmetlen szöveghalmaz és a műfaj egyáltalán nem látható, s hogy megtudjuk mi a magyar scifi belinkeli egy ‘94-es (!) Sárdi Margit előadás szövegét, mindezt olyan felütés után, melyből megtudjuk, hogy a film alapanyaga Lem egyik novelláján alapul. De ha Lem, akkor mi köze a magyar SF-hez?” Értsd: mármint a magyar sci-fi irodalomhoz.
Hm. Van benne valami. Aztán persze Brod sem bírta ki, mert mindig kap az ilyen alkalmakon, ha behányásról van szó, és megvillantotta szokásos önmagát a blogján (bár mintha kicsit visszafogottan tette volna), és én mégis elolvastam az anyagot végig. Kiderült, hogy Valuska egy misztikus filmet, ontológiai krimit, filozófiai példabeszédet próbál meg eladni azon a címen, hogy “a magyar sci-fi hirtelen megszüli önmagát”. Legyen, adja el, dicsérje a filmet, de hagyja ki belőle az irodalmat. A magyar sci-fi film felőlem megszülheti önmagát, ideje lenne… bár attól félek az 1 sem sci-fisebb, mint a Kontroll vagy a Delta.
Egyébként a Magyar Scifitörténeti Társaság honlapja is erősen foghíjas (mondom ezt minden tiszteletem mellett, mert hogy erőfeszítéseiket tisztelni kell), sajnos a projekt félúton megmaradt… izé… például a nevem még a sci-fi írók közötti felsorolásban sincs ott, nem hogy az életrajzom. Bár hiányzik a felsorolásból László Zoltán, Markovics Botond, Fonyódi Tibor is… és ne is folytassam, hogy még mennyi mindenki a jelen kortársak közül. Egyébként szerintem Valuska a beollózott 1994-es cikknek is csak az elejét olvasta el, de a mellékelt ábra mutatja, hogy továbbiakra hiába lett volna kíváncsi (mellesleg tuti nem volt az).
Szóval a magyar sci-firől beszél megint valaki, csak úgy, mellékesen egy film kapcsán – és mellékesen megint hülyeségeket lök oda lényegtelen félmondatokként. Én például nem ismerem a mai magyar festőket (óriási hiányosságom), de nem is merem kijelenteni, hogy a magyar festészet halott. Persze apró sci-fi körünkön belül is folyik a vita, hol tart a magyar tudományos fantasztikum és ez jól van így, mert amíg vitázunk, amíg zavar bennünket jelenlegi állapota, addig van esélyünk a jobbításra is. Például Antal Józsi nem csak erősen ostorozza, de tesz is azért valamit, hogy változzon a helyzet. Dolgozunk rajta…
De néha unalmas ezeket a kívülről jött amatőr hasonlítgatásokat helyre tenni… Ha valaki egy filmről ír kritikát, tegye azt! Ahhoz talán ért. Majd megnézzük a filmet, és sok minden kiderül. Például az is, hogy van-e magyar sci-fi film végre…
Megint meg erősödött bennem az érzés nem mindenkinek kellene újságot írni anyi jó szakma van még a világo
Posted by kwindu, on november 4th, 2009, at 1:45 pm. #.
Bocsánat, nem illenék ebbe beleszólnom, merthogy kollégákat nem szokott fórumon minősíteni az ember, de hogy mégis megteszem, csak azért van, mert húsz éve írok újságot, jól vagy rosszul, ez mindegy is.
Olvastam ugyanis próbálkozásokat egy neten publikáló fiatalembertől, aki – úgy tűnik, hogy egyszer – talán újságíró akarna lenni, s akit Valuska Lászlónak hívnak, és az indexnél dolgozik, és vannak olyanok, akik már most is azt hiszik róla, hogy újságíró. Ennek a fiatalembernek azonban kellene tanulnia ahhoz, hogy újságírónak mondhassa magát. Nem akarom megmondani, hogy lesz-e belőle újságíró, még az is lehet, az lesz.
Ez a cikk viszont, amit írt a film kapcsán, nem sikerült írás. Azt bizonyítja, hogy Valuska László próbálkozik, évek óta már, és komolyan mondom, látok benne fejlődést is, de nincs szerkesztő, aki felhívná a figyelmét arra, hogy vannak szempontok egy téma megírásakor, amelyeket nem hagyhat figyelmen kívül. Valuska László példája éppen azt mutatja, hogy az indexnél sincs olyan műhely, ahol figyelnének a gyakornokokra. Ezt az anyagot nem szabadott volna kiengedni az éterbe. A cikk Valuska László újabb próbálkozása. A hibát az követte el, aki engedte ebben a formában megjelenni.
(A Sci-fi történeti életrajzokból pár nálam áll, hiánypótlást kell csinálnom, a szócikkeket megírták, de hiányzik pár adat. Na, majd csipkedem magam.)
Posted by onsai, on november 4th, 2009, at 7:34 pm. #.
Magyar sci-fi film? Ha követik a “klasszikus” magyar filmek vonalát, soha nem is lesz… Vajh miért is akartam én a filmművészetire menni egy időben? ( sőt, még kicsit most is? ) … Hogy végre normális magyar filmek legyenek. Sci-fi, fantasy…
Posted by Zaphira Saige, on november 5th, 2009, at 6:22 am. #.
Nekem elsőre az jött le, hogy a magyar sci-fi FILMekrők beszél. Az irodalomra minek óriási pénz?
A szerkesztője volt hülye, ki kellett volna húzni ezeket a részeket.
Lem cifi szerző. Az 1 nem is cifi. Miért kéne cifi szerzőnek cifit írni. Én is cifi szerző vagyo, de csak bevásárlólistákat írok. A film nem cifi. Ontológiai problémák vannak a cikkel.
Posted by reve, on november 5th, 2009, at 7:32 am. #.
Persze, hogy a filmről beszél, csakhogy annak általánosító megjegyzéseit kiterjeszti az első két mondatban az irodalomra, csak úgy - odacsapva egy határozott megállapítást, ami egyébként hülyeség.
Posted by sheenard, on november 5th, 2009, at 7:45 am. #.
Aha, csak azt mondom, nem érdemes agyvérzést kapni egy idióta mondat miatt.
Zaphira Saige: Akkor lesz normális magyar film, ha te csinálod?
Dícséretes önbizalom.
off. Magyar sci-fi film pl. A feledat, Pirx, Rajnai András kísérletei. Ez mind ígéretes kezdemény volt. Nem kell ide Hollywood. Magyar példa sajnos nincs, de Tarkovszkij után Soderberg féle Solaris. Nem pénz kell, hanem tehetség.
Posted by reve, on november 5th, 2009, at 9:08 am. #.
Ha nem írnál annyit, már rég kész lenne a szócikked…
(Igaz, ameddig tartani tudod a színvonalat, szerintem inkább írj, és előbb-utóbb elkészül a Rólad szóló szócikk is̷ ![]()
Jelenleg az a koncepció, hogy csak a kész, vagy legalábbis vállalható állapotban lévő anyagok kerülnek fel a MASFITT-honlapra. Viszont nehéz olyan embert találni, aki az eddigi teljes életműved egyedül végigolvassa, elkülöníti a tudományos fantasztikumot a tudománytalantól, a fantasztikummentesekről nem is beszélve.
Mindenesetre mind a négy említett szerző “feldolgozás alatt áll” jelenleg is…
Posted by rzs, on november 5th, 2009, at 11:34 am. #.
Fel leszek dolgozva?
Okés… Állok elébe
(Zárójelesen: a felsorolásból is hiányzunk… és nem csak négyen, többen is. És a felsorolásba azért nem nehéz belevenni az embert. De - félreértés ne essék - megtalálhatóak vagyunk sok helyen, tehát nem azért tettem szóvá, csak ha már a MASFITT oldala tényleg a Magyar SF-vel foglalkozik, hát csak illene frissíteni néha.)
Talán nem ez a legmegfelelőbb fórum a felvetésre, és kicsit talán off is, de én azt hiányolom a mai magyar sf irodalomból, hogy nincs egy igazi szakfolyóirata. Márpedig az lenne egy komolyabb intézményrendszer első eleme. Egy olyan magazinra gondolok, amiben tényleg csak magas kvalitású művek jelenhetnének meg. És kizárólag magyar szerzők tollából. Külföldi regényekről recenziók lennének benne, és helyet kaphatnának a diskurzusok is. Ahogy én látom mindig csak online vitatkoztok, vagy szűk körben, én, aki csak olvasom az sf-et, nem is tudom, vannak-e egyáltalán szakmai viták. Tudom, hogy gondolni kell a marketingre is, és nyílván több embert érdekelnek a galaktikás sorozatajánlók meg játékkritikák, de ha ennyi a magyar sf, akkor kiteszitek magatokat a kritikáknak.
Devastor: tökéletesen igazad van. Az igény és a szándék is megvan egy minimum félévente megjelenő szakmai kiadvány megszerkesztéséhez, de meg kellene találni a szellemiség mellé a dolog finanszírozóját is. Egyszer pályáztunk az NKA-nál, elutasítást kaptunk… Keresni kell…
Amikor ilyen Valuska-féle dilettáns és sznob puffogásról szerzek tudomást, azon kezdek gondolkodni, hogy mikor teszünk jót magunknak, a sci-fi irodalomnak, az SF-érdekeltségűeknek stb: akkor, ha megpöcköljük a Valuskák orrát, vagy ha felidézzük A nyolc boldogságot: “Boldogok a lelki szegények, …”
OFF:
Édes Sándorom, nyugodj meg, lesz (van), aki Téged “feldolgozzon”.
Szerintem Te is ismersz ilyet.
Posted by Angela J. Benett, on november 6th, 2009, at 1:41 pm. #.
Ismerek hát.. gyerekkoromban a sarki hentes nagyon különös tekintettel élezte a kését, amikor elmentem a bolt előtt…
Mivel lnpeters blogján nem kaptam választ, ezért itt is felteszem az én pofonegyszerű kérdésemet:
“ha ennyire kiakadtatok, akkor mért nem ír vlki ennek a csókának, hogy “figyejjémá’, hülyeségeket beszélsz, há nézzé’ má’ széjjel!” Na? ”
Ami meg az 1-et illeti: ha ez nem sci-fi akkor nemtom mi az. És nem is szar, ahogy egyes vélemények beállítják. Nem tökéletes, de kezdetnek nem rossz, sőt.
Posted by acélpatkány, on november 6th, 2009, at 3:49 pm. #.
Off
Igaz, illene.
Előbb-utóbb fogjuk is.
Általában azon megy a vita, néha késhegyig (pedig nem kellene), hogy hogyan/merre/ki.
Lista-szinten persze, hogy bárki tudna még 50-100 nevet mondani.
De minek írjunk névsort, ameddig nincs mögötte tartalom?
Mások szerint: miért ne?
De már így is túl sok belső információt adtam ki.
Átmegyek offlineba.
ON
Magyarországon egyébként mindenki arról mond véleményt, amiről épp kedve van, és nem arról, amihez ért… Nem, nincs jól ez így. Megváltozik valaha? Alig hiszem…
Posted by rzs, on november 6th, 2009, at 4:07 pm. #.
//Az internetes “részvételi demokráciának” a lényege, hogy akkor is nyilváníthat véleményt valaki, ha alapvetően kutli… //
de azért csak kéne szólni ennek a V(g)aluska gyereknek, hogy ugyan vegye már észre magán a kutliság tüneteit
Hm. Freevo véleménye kicsit más a filmről:
http://delta.blog.hu/2009/11/11/pater_sparrow_1_film_kritika
[…] Tehát: először is nem volt semmilyen “nagy esés”. Másodszor: én nem érzem ezt a helyet magasnak, vagyok, ahol vagyok, én nagyon az út elejének érzem - földszínen. Harmadrészt az eredeti blogbejegyzésemből kiderül (olvasni is tudni kell), hogy nem hiúságból mondtam, amit mondtam, hanem mert a jelen SF élete nem igazán van fent a neten - hacsak nem rosszindulatú megjegyzések formájában - ezért is fontos egy hivatalos honlap. […]
Posted by SHEENARD MONDJA… » Pál a Korinthusbeliekhez, on november 22nd, 2009, at 5:25 pm. #.
nem is hanytam be
csak tettem egy visszafogott megjegyzest
Posted by Brod2, on november 4th, 2009, at 10:26 am. #.