Tolvajok városa – város nélkül
Posted by sheenard on nov 2, 2010 in Filmek | 7 commentsBen Géza Affleck (írta, rendezte és a főszerepet játssza) filmjére ültünk be a moziba minap. Az érintettségünk megvolt, hiszen Kamper Gergővel egész jót üvöltöztünk a Tolvajok városa regény fordítása közben (ő fordította, én csak tanácsot adtam). Talán még emlékeznek páran a kommentelők közül a Jennifer’s Convertible kapcsán kitört vitára, amit kiblogoltam.
A sztori szerint van négy fiatal srác Charlestown-ban, aki a város tradícióit folytatva bankokat rabol (a bevezető szerint a lakosság létszámához viszonyítva az Államokban itt a legsűrűbb a bankrablók száma). Van köztük, aki a kocsikhoz ért, van aki az elektronikához, más az erőszakhoz. A fejes a Ben Affleck játszotta Doug MacRay, akinek az apja is bankrabló volt, és éppen sokszoros életfogytigját üli, a rablások egy része mögött azonban a helyi keresztapa, a “Virágárus” áll.
Főhőseink semmi máshoz nem értenek, ezt viszont tökélyre fejlesztették. Ám egy rablásnál túszot ejtenek, akit aztán elengednek, de a félsz bennük marad, mi van, ha a lány (Claire szerepében Rebecca Hall) tud valamit. Doug megígéri erőszakos haverjának, hogy majd kifürkészi mi a helyzet, de a fürkészés közben szerelmes lesz a lányba. Ez a film egyik konfliktusa. A másik szál az FBI nyomozás, ami elég jól halad, és a nyomozók hamar a bandára bukkannak, csak hogy nincs bizonyítékuk, ezért aztán durvább, azt ne mondjam, tisztességtelenebb eszközökhöz kell nyúlniuk.
Gergő jól ismerte a történetet, és kíváncsi volt, mi maradt meg belőle a filmvásznon. Azt már előtte jelezte (olvasott róla), hogy míg a regény egy jól felépített bankrablással indul, addig a film ezt egy gyorsan elintézi – hiába, a regény és a film dramaturgiája más-más. Figyelmeztettük, hogy ne spoilerezzen, amit megszívlelt (utólag persze kiderült, hogy annyi a különbség a könyv és a mozi között, hogy nem is tudott volna spoilerezni). Én is kíváncsi voltam a Tolvajok városára, mivel pár nappal korábban a Magyar Narancs kritikusa dicsérte a filmet, csak a végéhez csapott hozzá egy kicsit sznobnak tűnő mondatot, ami arra utalt, hogy a történet egy kicsit zavaros.
Előrejelzem: a film remekül meg lett rendezve, jó a ritmusa, jó helyen vannak a hangsúlyok, sodró és izgalmas. Ami probléma van vele, az nem a szereplőkön, a zenén vagy a rendezőn múlt. Leginkább a forgatókönyvön. Százhuszonöt percbe sok minden nem fért bele, leginkább az, hogy miért The Town a film címe, hiszen maga a város nem vett részt a történetben – a kezdő narratíva említi csupán. A főszereplő karakterek – Doug MacRay, Claire és az erőszakos barát, James Coughlin (Jeremy Renner alakításában) – viszonyait jól ábrázolja a film, ám a vérszagot fogott kopóhoz hasonlító FBI-ügynök motivációja hiányzik, akárcsak a rablásban MacRay társainak jelleme. A mozi annyira a főszereplő hármasra koncentrál, hogy elfelejtődnek dolgok, így többek között hiteltelen Coughlin tesójának, Kristinek a tette.
Ezzel együtt azonban nem zavaros – ki kell javítanom a MaNcs kritikusát –, csak itt-ott elnagyolt. A rablásokért, az autós üldözésekért és mert jó a film, érdemes betérni a moziba. Ben Affleck jól rendez.









Na, bakker, te írtad meg előbb. Azért még ma este valszeg jövök én is. Úgyis más lesz, leginkább a film és a könyv különbségeire gyúrok majd.
Ma néztem meg én is. Egész fasza film, kedvem lett elolvasni a könyvet.
Bírom az olyan rendezéseket, amikor odafigyelnek a részletekre. Pl. amikor Ben Affleck padkázott a busszal! És azt a Jeremy Rennert de jól kiválasztották a szerepre!
Nagyon helyes, olvasd is, remek a fordítás például. Nem tudom, mikor jön ki, remélem pár napon, talán egy-két héten belül.
Közbe én is megírtam a filmet különben, leginkább a könyvvel összehasonlítva. Csak kicsit szpojleres, a végét úgy köpöm el, hogy csak akkor látod, ha akarod.
http://hairdryerblues.sfblogs.net/2010/11/03/tolvajok-varosa-a-film/
Olyan remek nem lehet, ha kihagytad belőle az ikeát…
nem nagyon nézek új filmeket mostanság.
Naná, hogy elolvasom, a filmet is miattad néztem meg
Megható, és jól esik, és köszönöm szépen. De tényleg.
Mongyuk azért a filmhez halvány közöm se volt. Nekem meg persze ugyanígy rég tervbe van véve a Kipling, de egyelőre fingom nincs, mikor bírok egyáltalán bármit elolvasni. Most is meg akarok még csinálni vagy négy oldalt lefekvés előtt.
Az “új filmek” az 1980 vagy az 1990 utániakat jelenti?
Hehehe, milyen nyolcvan meg kilencven. Az egyik kedvenc filmem, Peter Jackson King Kongja konkrétan 2005-ös!