Elindult az élet a Szakosztályban

Hétvégén megvolt a nyárbúcsúztató bográcsozás a Kiscelli parkban, és rögtön el is kezdődött az őszi idény: rá pár napra az Írószövetség SF Irodalmi Szakosztálya is “feltámadt” és belevágott a munkába. Szerdán elfogadtuk a Szervezeti és Működési Szabályzatunkat, ami hamarosan kikerül a honlapra is. Elfogadtuk a jövő májusig tartó időszakra a rendezvénytervet is, havi egy alkalommal, a hónap elején szerdánként (általában első szerdán) tehát ismét találkozunk a Bajza utca 18. alatti épületben a félemeleten.

Először október 5-én, a téma Ursula K. LeGuin munkássága lesz, több előadóval, több szempontból megvilágítva. A későbbiek során kitérünk a magyar SF jövőképére, az évadban két alkalommal, előbb – még ősszel – a két világháború közötti időszak műveit elemezve, majd valamikor jövő tavasszal az 50-es, 60-as éveket megnézve. De lesznek könyvbemutatók, beszélgetés a műfordításokról és egy egész napos rendezvény is. A rendezvények természetesen nyíltak – bárkit szívesen látunk.



8 Comments

  1. kösz, nyugtáztam :-) … a többi majd kiderül :-)

  2. Hát persze vannak itt még kérdések… Például az Írószövetségtől is zároltak pénzeket, lehet, hogy se villany, se fűtés jövőre. A félemeleti büfé/étterem már bezárt…

  3. hm… értem én, hogy k.vetési hiány meg megszorítás… :-P
    egyszer végiggondoltam, hogy hogyan is lesz a kiégett 60Ft-os villanykörtéből a reális 60Ft helyett valós 15ezer Ft-os összköltség :-(
    na ezen kéne változtatni, akkor nem lenne ekkora hiány és nem kéne elvonni ennyi pénzt (amit amúgy utána máshol a fent vázolt szerintem pazarló – szerintük takarékos – módon használnak majd fel)…

  4. Jut eszembe :)

    Az Írószövetségbe kikerült egy molinó, amin kint van az Írószövetség új szlogenje, amitől én, mint író azonnal frászt kaptam. Így szól: “Ne írd le az irodalmat!”

  5. Ideje volt már feltámadni :)

  6. No, megint itt a gond a 220 km-rel… :)
    Egyszer pedig szeretném a szentélyt látni, ahol nagy írók vannak együtt, és jelen…
    Arról nem is beszélve, hogy pont az egyik nagy-nagy kedvencem, Medvécske lesz a téma… :)

  7. Anyagi bajok vannak? Fura. Van egy jó helyen lévő épület. Ha olcsón kiadják a termet, már abból elég bevétel lenne.

    Amúgy érdekes volt az est. Kár, hogy nem volt idő egy kis vitára. :) Utána beültünk kajálni egy Bécsiszeletbe.

    Sándor, neked meg jobbulást, mondták, halófélben vagy. :)

  8. Ott voltam, érdekes volt. :-) Sajnáltam, hogy 8kor ki lettünk dobva épület zárás nyomán… (amúgy lehet hogy nem, de én komolyan vettem és távoztam)
    kíváncsi leszek az előadás sorozat többi darabjára is! :-)

Leave a Reply