Szombati sci-fi nap

Tulajdonképpen első volt a sorban, olyan szempontból, hogy az SFportal és az Avana közösen még nem szervezett együtt SF-rendezvényt. Persze, jelen voltunk Salgótarjánban az elmúlt években, a HungaroConokon, és az Avana is ki-kitett egy-egy asztalt, ha éppen mi hoztunk össze egy-egy találkozót, de közös szervezésre még nem volt példa. A helyszín is új volt (ugye próbálkoztunk a MOM Parkban, a Hiltonban, az Aranytízben, a Millenárison), most a Budapest Jazz Club adódott, és nem is kellett csalódni benne, mint technikailag, mind adottságait tekintve megfelelt.


Find more photos like this on SFport.net

Rövid, pörgős előadások és három hosszabb kerekasztal-beszélgetés. Dzséjt szörnykiállítása, a Szíriuszosok játékasztala, és a Trethon Juditról elnevezett Emlékgyűrű átadása. A téma a sci-fi irodalom, díjak, e-bookok. Jómagam arról tartottam előadást, hogyan jussunk el az ötlettől a filmforgatókönyvig. A rendelkezésemre álló húsz perc alatt persze éppen csak címszavakban sikerült végigvenni a dolgot, de talán kezdetnek elég. Ha valaki csak annyit megfogad, hogy minden a karaktereken múlik, és úgy áll neki az írásnak, hogy hiteles személyiséget teremt, már nem beszéltem hiába.

Érdekes volt a kerekasztal-beszélgetésekben, hogy néha nem is a kint ülők, mint inkább a vendégek és hallgatóság között voltak eltérőbbek a vélemények. Az örök téma: a minőségi SF és a középszer. A KIMTE új díja itt is érdekes téma volt, de az is, hogy az államnak szándéka van belemászni az e-book piacba, és nem is akárhogyan – ahogy megtudtuk Lovas Lajostól. Nyilván a nemzeti irodalom megerősítése a cél.

A Trethon Judit Emlékdíjat Judit anyukája és Pusztay Pisti adta át Juhász Viktornak műfordítói tevékenységéért. Mindezek után az este megünnepeltük az SFportal hatodik születésnapját, némi karaoke partival körítve. Külön öröm, hogy új arcokat is láttunk, megismerkedhettem például F. Tóth Benedek bátyjával és Andy Baronnal is személyesen. A közeli Márton-napnak köszönhetően az étlapon liba is volt, meg kellett kóstolni… De az estéről beszéljenek inkább a képek.


Find more photos like this on SFport.net



1 Comment

  1. Szívből örülök, hogy Trethon Judit-ról végre valamit elneveztek. Amikor két éve Petivel felvetettünk hasonlót, persze kaptuk a sok szkeptikus hozzászólást, meg ellenérvet, (meg persze fene tudja, ki mit is gondol erről, mert azért Judit elég jól megosztotta a véleményeket). De nem az a lényeg, hogy ki hozta tető alá, hanem, hogy végre van.

Leave a Reply

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>