Rossz befejezés – a mi világunk
Posted by sheenard on jan 9, 2012 in Filmek | 20 comments
Vasárnap úgy döntöttem, hogy ránézek a Gergőtől kapott Once Upon a Time sorozatra, pontosabban szólva az első epizódra, de aztán az lett belőle, hogy ledaráltam mind a hét részt, és szentségeltem, hogy hol a nyolcadik. Amennyire kis naivnak tűnt az első percekben az alapelképzelés, mármint hogy a mesevilág szereplői – Csipkerózsika, Hófehérke, Pinokkió, Rumpelstiltskin, gonosz mostohák, boszorkányok, törpék és mindenki más – köztünk élnek, annyira remekül összeállt a sorozat egy egésszé. Egy logikus, finom kezekkel felépített egésszé. Nem lehet nem beleszeretni.
Az alapsztori egyszerű: miután Hófehérkét életre keltette a Herceg csókja, hetedhét világra szóló lakodalmat csaptak. Ám Hófehérke mostohaanyja, a gonosz, tükrös-trükkös boszorkány nem tudott régi sérelmei felett úrrá lenni, ezért a mesevilág összes lakóját átemelte egy olyan világba, ahol a sztoriknak általában nem jó a befejezése, a jó nem biztos, hogy győzedelmeskedik, a rossz pedig tort ül ellenségei sírján – azaz a mi világunkba. A történések véletlenszerűségei miatt azonban egyvalaki megmenekült az átoktól, ez pedig Hófehérke gyermeke. Jóslat mondja ki, hogy majd ez a gyermek fogja megmenteni a mesehősöket, és az egész a 28. születésnapján fog kezdődni.
Emma Swan történetesen 28 éves, és magányosan ünnepli születésnapját, amikor betoppan egy tízéves fiú hozzá, hogy ő bizony nem más, mint az egy évtizede örökbe adott gyermeke, és most menten el kell jönnie Storybrooke városába, Maine államba, mert ott mindenkit egy durva átok sújt, azt sem tudják, kicsodák. Emma csak azért kel útra, hogy visszavigye a gyermeket a nevelőanyjához, aki történetesen a városka polgármestere. Dehogy akar ő anyuka lenni, a fiúval foglalkozni, de aztán a sors úgy hozza, hogy mégis marad a városban… És ettől a döntésétől aztán nagyon sok minden megváltozik ott.
A valódi világunkban lineáris eseménysort a mesevilág egymásba kapcsolódó, időben ugráló történései váltják. A kapcsolódási pontok remekek, a mesehősök világa, sorsa nem egyszerre tárul fel, hanem apró részletekben, amikor már azt hittük, ismerünk valakit, megtudunk róla valami megdöbbentőt. Zseniálisan adagolt az információ, mindig hoz valami újat és meglepőt. Ez különösen érdekessé teszi a sorozatot, és képes arra, hogy az egyszeri nézőből függőt varázsoljon. Néha nem mindig ragaszkodnak az eredeti mesékhez, ami egyszer-egyszer még meghökkentőbb, de nem zavaró, mert belesimul a sorozat fonalába.
A szereplők remek érzékkel lettek kiválasztva. Emma Swant leginkább a House MD-ből ismert Jennifer Morrison alakítja szőkén és keményen. Anyja, Hófehérke (és Ms Blanchard), szerepében a kicsit furcsa fülekkel rendelkező Ginnifer Goodwin látható. Rá most figyeltem fel először: sem az Ed, sem a Big Love sorozat, amikben eddig komolyabb szerepet játszott, nem kerültek a figyelmem középpontjába. A kicsit spanyolos gonosz királynő (és Regina Mills), Lana Parrilla, ismerősebb volt: a 24 negyedik napjából, de emellett látható a Lostban is pár rész erejéig. A tízéves Henry-t Jared Gilmore személyesíti meg, ügyes és tehetséges srác. És a legnagyobb keverőgép, a gonosz zseniális megformálója Robert Carlyle – ha az SGU-t valaki végig bírta szenvedni, hát Rumpelstiltskinben (és Mr. Goldban) ráismerhetett dr Rusra.
A mesevilág színei, beállítottsága néha a Disney-animációkat idézik, könnyű velük azonosulni. Pár háttér vagy legendás lény kicsit számítógépes játék-szerű (de a jobbik fajtából), ám ez bőven elnézhető, legfeljebb a kukacoskodók elégedetlenkedhetnek. A készítők remek ritmusban építették fel az epizódokat, mindenkinek megvan a célja, a helye, és nagyon is emberek: még a gonosz királynő szeméből is látunk könnyeket kicsordulni. Ugyanakkor néhol különösen kegyetlen a sztori, az írók nem féltek az erőteljesebb fordulatoktól, ahogy a mesék sem mindig finomkodnak. Szerencsére azonban nem vitték túlzásba, gyerekekkel is nézhető a sorozat.
Rákukkantottam az imdb.com-ra, és örömmel láttam, hogy huszonkét epizód már biztos az Once Upon a Time-ból. Ezért sajnálom csak, hogy most vasárnap időt szántam rá: egyszerre kellene megnézni az egészet, de most már úgy sem tudom kivárni, így marad a heti egy függőségi alkalom. Mire kitavaszodik, többet megtudunk mesehőseink mindennapi életéről, és talán közelebb jutunk a jó győzelméhez. Bár nem tudom, lehet, hogy inkább egy második évadot kívánnék magunknak, na de ennyire ne szaladjunk előre.
És még egyszer: nagyon jó sorozat, az ABC most tisztességesen belecsapott a lecsóba, csak ajánlani tudom. Én tízből tízet adok neki: aki nem hiszi, járjon utána.
Köszi az ajánlót
végre valami, aminek mind a ketten tízből tízet adunk
Érdekesen hangzik – az utolsó képen az a jól öltözött hölgy nem egy felnőttmeséből jött?
-, majd ránézek valamikor a Torchwood, az Őslények kalandorai, meg a 24 után, amit nem ártana már befejeznem.
dzsejt: az utolsó képen a hölgy Piroska, aki a Nagyi kávézójában dolgozik
Hát… Kár h tudom, h ha neked tetszett, akkor nekem nem tetszene.
Ez a helyes hozzáállás
Neked nem is ajánlom akkor…
Ilona, nyugodtan megnézheted. Nem nagyon emlékszem negatív véleményre azok közül, akik elkezdték nézni.
Ilona, de ez olyan dolog, hogy ha Sándornak is meg nekem is tetszik, akkor azért az egy elég különös együttállása a dolgoknak eleve, szóval van itt a levegőben valami furcsaság. Szóval állja csak neki nyugodtan.
Sheenard, rád meg haragszom.
A múltkor megemlítetted a Supernatural sorozatot, én meg kíváncsiságból belenéztem az első évadba. Most a negyediknél tartok, pedig két novellát is meg kellene írnom mostanság… Tehát a te hibád.
Hogy legyen ellenvélemény is, szerintem borzasztóan klisés és együgyü az egész. A koncepcióban még lenne valami, na de a karakterek… A főhősnő érdektelen, a kissrác idegesítő, a gonosz kacag, stb., a motivációik üresek, dróton rángatottak. A mi világunkbeli jelenetek elképesztően bénán vannak összerakva, és valójában ez rontja el az egészet, mert egyébként valóban van benne jópár jó ötlet.
Ettől még lehetne szórakoztató, de nálam pl. az összhatás sehogysem működik. Mondjuk, lehet, hogy nem a Sírhant művekkel kellett volna párban nézni, mert így túl erős a kontraszt.
Vagyis az Ilona féle szabály nálam is múködik.:)))
Annatar: Köszi.
Hát igen, ha Kampernek is tetszett, az tényleg elgondolkodtató…
Főleg ha Hackettnek nem tetszett.
Majd belenézek Youtube-on, és meglátom, h kapok-e hozzá kedvet.
Számomra abszolut érthetők a történet kliséi; Hófehérke, Hamupipőke etc… történetei alap/őstörténetek a jó és a rossz harcáról, elvágyódásról, szabadságvágyról, szerelemről, bosszúról, magányról, félelemről, életről, elmúlásról, halálról stb…
Archetipusai az erkölcsi, társadalmi normákat tanítják meg a gyermekeknek -ha megengeditek, manapság sok felnőttre is ráférne ez a tanítás-, illetve olyan érzelmi konfliktusokról szólnak, melyek mesében feldolgozva a lelki traumák egészséges feloldását segíthetik, és burkoltan a felnötté válás, szexualitás folyamatát magyarázzák.
Szerintem teljesen érthető, hogy miért érezhetők klisésnek, sablonosnak a Once upon a time epizódjai, ugyanakkor ezzel a sorozattal kapcsolatban, a klisé szó pejoratív tartalma ellen határozottan tiltakozom.
Hogy miért?!
Könyörgöm, ezek a sztorik magának a Klisé ősöreganyjának sminkkészletei. A Grimm mesék eszköztára évszázadokon át minden új és még újabb mese, még újabban pedig dráma, film, forgatókönyv eszköztárává vált.
A Once upon a time nem akar másról szólni, mint ezek az ősi történetek, a mondanivalója ugyanaz, csak picit megcsavarva, modernebb köntösben, -pontosan úgy, ahogy Grimmék is feldolgozták egy sokkal ősibb legendavilág történeteit, és váltak urambocsáss! a teremtés, és az emberi kultúra mítosszá vált őstörténetének modern lenyomataivá-, -, de a lényeg a régi: megmutatni mi a jó, mi a rossz, mi a helyes és mi nem, rávezetni arra, hogyha igazán hiszel valamiben, képes vagy megváltoztatni magad körül mindent, és jóra fordul az életed.
Hiszel benne?!
Ha azt mondod nem, akkor mi értelme van az életednek?!
A klisék, amiket Botond nehezményez egy hihetetlenül régi, évszázadok, ha nem évszázezrek alatt kialakult, modern kifejezéssel élve mémmé vált szimbólumrendszer építőkövei. Megértésükhöz nem kell közös nyelv, de néha még közös kulturális gyökér sem.
Hát ezért bukkannak fel újra és újra.
E mesék kliséi… az élet maga.
Ami, ha cinkus akarnék lenni, a legnagyobb klisé, mégis… a legdrágább kincsünk.
…és ez is, mekkora egy klisé
rhewa: klissé patetikus lett a vége, de nem baj.
Az archetípusok felismerése a legfontosabb… bár hálistennek a sorozat könnyedebben kezeli a Grimm-mesék szereplőit, mint hogy azok nyomasztóan sorsszerűvé váljanak… Illetve azon gondolkodom, vajon a mai világban hány embernek van erre szeme. Szerintem egyre kevesebbnek.
Íróknál viszont kötelező.
Tudom, hogy patetikus lett, ezért van alatta az a nem kicsit szatirikusnak szánt öngúnyszerű izé…
most olvasom, hogy lesz magyarul is, de azt nem tudom, melyik adón meg semmit se
Komolyodik-komorodik…
Ha Piroska lefexik Hófehérkével, megnézem
Piroska mindenkivel lefekszik, csak Hófehérkével és Csipkerózsikával nem
Mivel a Dexter 6 rettenetesen pocsék volt, lehet ennek utánanézek