Filmszemle zárás

• február
• 10

Hétfőn lenéztünk Kántordoktorral és Viktorral a Filmszemle záró estéjére, ahol a magyar film ünnepének díjkiosztására került sor. Közel negyven díjat, életműdíjakat és legjobbaknak járó elismerést adták át. A negyedik sorban sikerül a forgatókönyvíró kollégákkal helyet találnunk (a harmadikban Demszky ült, az ötödikben Hiller doktor). Eltréfálkoztunk a díjkiosztó alatt, mert ahogy láttam, érzéseink kettősek voltak: egyrészt a magyar filmszakma tart valahonnan valahová, ami lehet akár jó is, ugyanakkor a csökkenő nézőszám és a melegítőben átvett díjak mintha jeleznének valamit, amire figyelni kellene… (Ahogy Herendi Gábor megjegyezte a színpadon zakójában: kicsit túlöltözött a díjkiosztóhoz.)

Az estét fogadás követte, ami megint jelzett valamit, leginkább azt, hogy a Sportmax épülete kevésbé alkalmas a Filmszemle zárására, mint a Millenáris (a MOM mozija a Filmszemlére detto). Összefutottam a Millenáris programigazgatójával (az Átjáró fesztiválok alatt ez sokkal gyakrabban megesett): ez nem az ő döntésük volt. Akárkié is: nem jött be.

Na mindegy, vissza a fogadáshoz: jó forgatókönyvíró nem hagyja magát a helyszín által befolyásolni (mondjuk, szerintem, a rossz forgatókönyvíró se). Elborozgattunk és beszélgettünk: gratuláltam pár díjazottnak, találkoztam a Tűzvonalban Pircsijével (Hábermann Livi - édes, mint mindig), fogyókúrás tanácsokat kaptam egy Dél-Afrikában modellkedő sráctól (szerepel a Stricik című rövidfilmben), dumáltam az Intim fejlövés rendezőjével, Szajki Péterrel, és egy veszprémi színész és zenés sráccal - Vastag Csabi - sikerült kitalálni egy új filmet is. (Az első fotón Laska Pál, a versenyben levő Bunkerember írója, a másodikon Kovács M. András, aki a Szinglik éjszakája könyvön dolgozott.)

Remek este volt, még úgy is, hogy aztán elsétáltunk az afterparti miatt egészen a Moszkváig, aztán visszataxiztunk a Sportmaxhoz. Mea culpa… mondom és szórom a fejemre a szmogtól koszos budapesti havat… Mindenkitől bocs, aki engem követett.

Nem mellékesen, a buli után szinte rögtön munka. Egyrészt úgy se csinálja meg senki, másrészt ötletek jönnek számtalan egy ilyen estén. Közben persze megvágtam Az elnök embereinek a negyedik évad huszadik részét, ahol az egyik kedvenc jelenetsorom, a tojásállításos látható. Forgatókönyvírói bravúr, elegáns megoldások, úriasan finom poénok, és akkor nem beszéltem egyéb szakmai profizmusról. Jaj, ha egyszer ide eljut a magyar sorozatfilm-gyártás, komolyan, aranyos pezsgőt bontok…

Alább beollózom a részletet, ne csak én élvezzem.

Find more videos like this on SFport.net

A behavazott Veszprém

• február
• 9

A hétvégén megtörtént Veszprémmel az, ami múlt hétvégén Budapesttel: egy másfél-két napos havazás beterítette a várost, és minden hófehér lett. Nappal az ember csak örül vagy nem örül a hónak, ám az éjszakai fények között felfedezi, mennyire gyönyörű is egy behavazott város (a telefonos fotó szombat este készült, s ami nem látszik: hóesésben).

Szombat este a Fekete Péter nevű zenés színházi előadás után álltam az éjszakai Veszprém közepében, és elgondolkodtam azon, hogy hogyan eshetett meg, hogy pár éve kiszerettem ebből a városból. De lehet, hogy csak itt nőttem fel, eltöltöttem majdnem negyed évszázadot, és hirtelen sok lett belőle. Van ez így… napról napra ugyanazt nézed, utcáról utcára ugyanazokat a távokat járod, ismersz minden szegletet, sok embert, és aztán elég egy rossz életszakasz, hogy mindez hirtelen több legyen a kelleténél…

Ma már alig ismerem a várost. Na, nem az utcákat, hanem az embereket és a hangulatot. Kiestem a történésekből, új a buszmenetrend (nekem, különben már évtizedes), új a Pannon Várszínház, újak a szórakozóhelyek. Megint rá tudok csodálkozni Veszprémre… régen volt, amikor eljöttem onnan. Szombat este, vasárnap hajnalban rájöttem, hogy tulajdonképpen mindig is szerettem, csak… csak egy időre el kellett menekülnöm.

Semmi sem örök. Ott lenni vagy távol… Budapesten születtem (nem voltam könnyű szülés, édesanyám a megmondhatója), de Veszprémet tekintem szülővárosomnak.

Látogatásom a filmszemlén

• február
• 6

Az utóbbi pár napban a munka mellett lazításképpen (no meg mert érdekelt) ellátogattam a filmszemlére. Először a megnyitóra, ahol a tömeg akkora volt, hogy levegőt alig lehetett venni. A magyar filmes szakma ünnepét Jancsó Miklós Oda az igazság című filmjével indították, amire beültem, ám fél óra elteltével kijöttem róla - illik vagy sem. A filmet egy asztali kólázásra cseréltem le egy kellemes társasággal, többek között Labancz Lillával. Szóval ott voltam, buliztunk a végén, és nem, nem találkoztam Mesterházyval.

A Magyar Forgatókönyv Börze kiválasztott hat pályaművének bemutatója volt a másik alkalom, amelyre volt időm elmenni. A börzén a forgatókönyvírók bemutatják műveiket, hat leendő magyar filmet. A zsűri tagjai a végén hirdetnek egy győztest. Idén közel ötven mű érkezett be és az előválogatás során a Fade In tagjai választották ki az utolsó körben szereplőket.

A nyertes egy ötvenhatos film lett, amely tény - volt ilyen érzésem -, mármint, hogy ötvenhatos témájú, még Fazekas Mátét, a forgatókönyvírót is zavarta, aki előadta a történetet. Hm. Ami nekem tetszett, az a Varázskesztyű című könyv bemutatója volt. A film egy árvaházban élő roma fiúról szólna, aki bokszol. Összetett történet, némi misztikus motívummal, amit én a végén kihasználnék… mármint ha én lennék az író… Egyébként a Varázskesztyű írójával még a Szegedi Fantasztikus Táborban találkoztam vagy tíz éve. Kis-Szabó Márk a Hasfalmetszőket hozta akkor oda Dunaújvárosból. Kicsi a világ…

Érdekes volt a felhozatal egyébként: volt ott egy második világháborús film (Keserves álmok), egy háromszereplős szerelmi valami (Szerelmesek), egy nyers humorral operáló filmvígjáték (Forog) egy forgatásról és egy holokauszttagadással foglalkozó dráma (Az eskü). Sikertémák vagy korszellem?

Mindeközben megy a filmszemle… nézzetek magyar filmeket.

Időhiány - időgép kerestetik

• február
• 2

Azt hiszem, a megszokottnál kicsit ritkábban blogolok… persze ennek is megvan az oka. Számtalan dolgot ki szerettem volna írni magamból, kezdve attól, hogy a fiam megírta első meséjét két elefántról (én ugyanebben a koromban írtam a rókáról és a nyúlról), egészen addig, hogy egy ismerősöm ötven évesen kiköltözik Vietnamba - amiért is minden elismerésem… változtatni az életünkön sosem könnyű. Ám hirtelen oly csekély lett a szabadidőm, hogy a pizzafutár már haver, és amikor lazítani akarok, nem Az elnök embereit nézem, mert nem bírok koncentrálni… az agyatlan akciófilmek kora jött el, illetve a romantikus vígjátékoké… O tempora, o… izé, nem mores, hanem leterheltség… (Hogy mondják latinul?)

Szóval kissé visszafogom magam a blogolás terén, és bejelentem, hogy dolgozom. A mindennapok szörnyűsége csapott le rám: a munka. Ha sikerül kidumálnom magam a titoktartási szerződésből, majd írok róla… Ha nem, akkor majd a következő regényről írok - jön a Dreamworld újabb fejezete, Steve és a háború története…

Két össze nem függő hír

• január
• 22

Hír: “Campbell-cerkófmajmokat megfigyelve kiderült, hogy a hívójeleket más hangokkal kombinálva saját nyelvet használnak. A kutatók szerint a faj olyat tud, amit még a csimpánzok sem […] Ezt a szintaxisnak nevezett nyelvi sajátságot eddig kizárólag emberi jellemzőnek vélték. Zuberbühlernek meggyőződése, hogy a cerkófok végződésekkel is ellátják hívószavaikat a jelzésrendszerben - azok jelentése ezáltal más lesz -, a sorrendjüket pedig váltogatják. Ezek a jegyek nagyon hasonlítanak az emberi nyelvben használt rendszerekhez. […] A tudósok elkészítették és tanulmányukban közzétették a cerkófszótárt is.”

Másik hír: „…a brit Sunday Times egy nyelvész segélykiáltását adta hírül. A szakember egyébként a kormány főtanácsadója, aki arról beszélt, hogy az SMS-eken és a cseten nevelkedő angol tinédzserek aktív szókincse nyolcszáz szóra apadt, ami alkalmatlanná teszi őket a társadalmi érintkezésre és a munkavállalásra.”

Izé… nem ez az evolúció???

Ismerd meg kishazádat - Kaposmérő, avagy miért szálljunk rossz vonatra

• január
• 20

Tegnap egészen addig azt hittem, hogy a nap eseménye a kaposvári SZÜV-tűz, amíg az “Ismerd meg kishazádat” mozgalom keretén belül rossz vonatra nem szálltam - megint. Egészen addig, míg a Kaposmérői állomás kietlen magányában el nem töltöttem másfél órát, úgy véltem (ízlelgettem a szavakat), hogy arról fogok posztolni, hogy bár az elmúlt években sok-sok városban megfordultam, csak Kaposváron láttam tüzet, ott viszont hármat is. Kaposvár tüzes város.

De megint rossz vonatra szálltam, és amíg a kalauz meg nem jelent, addig fel se tűnt, hogy rossz irányba megy a vonat. És itt el kell mondanom, hogy megint csak segítőkész kalauzzal és állomásvezetővel találkoztam: a MÁV-nak ez az oldala emberséges és barátságos (a másik oldal: Gaskó, a törpeterminátor).

Korábban is leszállhattam volna (sőt, leszállhattunk volna, mert velem együtt egy anya és a fia is rossz vonatra szállt), de a kalauz azt tanácsolta, Kaposmérőn tegyem, mert ott van váróterem. Nos van, de a váróteremben se fűtés, se konnektor, csak két szék és egy gerendasor, amely a mennyezetet tartja. Mondjuk elég ahhoz, hogy egy hideg januári napon plusz öt fokkal felmelegítse a várakozókat, de csak ideig-óráig, mert néha jólesik friss levegőt is venni. Ám szerencsém volt, mert a váróterem sincs nyitva mindig, ha hajnalban akadok el itt, didereghetek a padon…

Másfél órás kaposmérői ott-tartózkodásom alatt bepillantást nyerhettem az állomás mindennapi életébe is: hát nem egy stresszes munka, ezt be kell valljam. Persze az állomás forgalma sem az, annak ellenére sem, hogy a község lakosságának munkaképes háromnegyede ingázik. Kaposmérőn 2500 ember lakik, és a Kapos folyó völgyében állítólag már az őskortól éltek. Egy biztos: az ókori kelta telepet megtalálták, amikor téglagyárat építettek fölé több mint száz évvel ezelőtt.

A települést 1872 óta köti össze vasútvonal Dombóvárral és 1906 óta Kaposvárral. Na, ezen utaztam én akkor, amikor nem is kellett volna. De ki bánja?

Térképészet és szemléletváltás

• január
• 13

És még mindig Az elnök emberei sorozat. Jelen esetben a 2. évad 16. epizódja, ahol pár térképész megpróbálja a Fehér Házat meggyőzni arról, hogy nem Európa, Amerika a világ közepe. Szigorúan térképészeti alapon.

Szerintem ez a kis beszélgetés sok mindenre rádöbbentheti a Földjét elhagyó emberiséget. És ehhez még csak be sem kell fizetni a turista-űrrepüléshez szükséges összeget az oroszoknak vagy a Virginnek.

Find more videos like this on SFport.net

Miből van a virsli?

• január
• 12

Szilveszter előtt az egyik kereskedelmi televízióban megszólaltattak egy szakértőt (azt hiszem, szakácsot), hogy hogyan is kell virslit főzni. Eme roppant bonyolult feladat elvégzéséhez egy lábos és némi víz szükségeltetik.  Mint kiderült, a virslit rövid ideig kell főzni forró vízben.

Namost, emlékszem, hogy régebben, még gyermekkoromban (vigyázat, nosztalgiaveszély!) a műbeles virslit úgy főztük, hogy bevágtuk a tetejét és a forró vízben a műanyaghéj egyszerűen levált róla. Ma reggel azonban, amikor ugyanezt próbáltam (komolyan, nosztalgiából nem szedtem le főzés előtt a műanyagot), a műbél nem vált le, hanem a virslivel együtt nyílt szét, mint valami osztriga, és különös szörcsögő hangot adott.

Az addig rendben van, hogy a virslik egy része húst sem lát, egy másik része csak félig hús (egyébként miért az van ráírva, hogy baromfivirsli, ha a fele szója?), és csak a harmadik részét szabadna forgalmazni, de valaki mondja már meg, miből van ma már a műanyag, hogy tisztességesen leázni sem tud?

Két emlékezetvesztés és egy sorozat

• január
• 12

Éppen most, mellettem Pesti Imre a Fidesz “szakpolitikusa” a TV2 nevű csatornán a híradóban a kormányt ostorozza a kórházak anyagi ellehetetlenítése miatt. A beszélgetésből egy dolog maradt ki: emlékezés arra a népszavazásra, ahol az egészségügyi törvényt ultrapopuláris demagógiájával megtorpedózta a Fidesz. Felejtsünk, amikor kell, ez így működik. Valahol hallottam a minap egy jó hasonlatot (másra vonatkoztatva): előbb felszántják a pályát, majd ostorozzák a focistákat, hogy szarul fociznak.

Másik idegességem, hogy a VDSzSz törpeterminátora, az igazi politikai minoritás, Gaskó bejelentette, hogy a vasúton szolidaritássztrájk lesz. Mármint a BKV mellett. Azon töprengek, ez vajon hányadik, mondvacsinált okból bejelentett vasutassztrájk. Mondvacsinált, mondom, merthogy az előző okok már mind elfelejtődtek, amiért is sztrájkoltak. De most van új… új kamu-ok, mert Gaskó politikai pályához ez szükséges.

Az elnök emberei című sorozatot nézem - némely részt másodjára, némelyiket harmadjára, negyedjére. Nem csak az lenne jó, ha az USÁ-t így vezetnék, de ha itthon megfogadnának belőle a politikusaink pár dolgot, nos, az is jó lenne. A gyűlölet, a kivonulások, a kompromisszumokra való képtelenség, a nemtelen támadások… mind-mind a vesztünk felé visznek. Íme egy nyúlfarknyi részlet Az elnök emberei (The West Wing) második évad tizenegyedik részéből:

Find more videos like this on SFport.net

Kesudiós-kókuszos csirke és malacsült pároltkáposztával

• január
• 5

Sűrű volt az évvége, sűrűbb, mint a karácsony, ha az asztalra elém tett étkeket tekintem. A Lucullus baráti társaság feje, Túró, ugyanis nem átallott december 30-ára egy nepáli vacsorát meghirdetni, amit még se hagyhat ki az ember, pedig jól tudja, hogy a szilveszter és persze az új év eleje is kemény lesz. Nosza hát, Gergővel, Magdival és Manóval beneveztünk erre a körre is.

A vacsora a Himalaya étterem melletti Maharaja étteremben volt: errefelé már jártunk egyszer, akkor a trinidadi és tobagói konyha ízeit kóstoltuk meg. Kellemes meglepetés volt, hogy egy asztalhoz kerültünk Lőrincz L. Lászlóval és kedves feleségével, Zsuzsával, illetve akadt egy új asztaltársunk is Dóri személyében, aki mellé Gergő persze rögtön odatelepedett.

Elsőként egy leves érkezett ki, egyszerű étel, a tészta is benne főtt, ezért aztán Gergő vele kapcsán a “menza” kifejezést használta többször is. Én feltételezem, hogy Nepálban nem általánosan elterjedt a Michelin csillagos háztartás, úgy hogy szerintem rendben volt a leves, nem vártam többet, csak azt, hogy finom legyen. Ebben pedig nem volt hiba.

Find more photos like this on SFport.net

Tésztabatyuk jöttek eztán két mártással, majd a főfogások: kesudiós-kókuszos csirke és zöldséges gombóc csípős szószban. A csípős szószt szeretem, de én inkább a csirkehúsnál maradtam: abból legalább háromszor szedtem. Mellé hagymás házikenyeret (onion kulcha) és színes pirított baszmati rizst kaptunk, amit zöldségekkel, gyümölccsel és kesudióval dobtak fel (kathmandu tarkari pulao). Gyorsan jött a desszert: házi joghurt cukorral, kókuszreszelékkel és fahéjjal (shikrani).

Kellemes este volt, jó társaságban. Csak azt a vajas teát tudnám feledni. Só nélkül talán jobb lett volna, elmegy a fahéj és a gyömbér, de sóval??? Nem ízlett a mangós vodka sem, valahogy mintha a nepáli italoknak nem én lennék a célközönsége.

Másnap szilveszter a Trombitásban magyaros tállal, hagymás burgonyával, malacsülttel és párolt káposztával, lencsegulyással és rétessel. Elég kemény váltás volt, de persze szilveszterkor más a lényeg, akkor a bulihangulat sokat számít.

Find more photos like this on SFport.net

A társaság a szokásos volt, a szokásos utolsó pillanatos lemondásokkal. Akadt, aki azért nem jött, mert szakított a barátjával, és akadt, aki azért nem jött, mert megint összejött a barátnőjével. A fene se érti, ki miért nem bulizik akkor, amikor kifejezetten arra szolgál az este. Idén nem karaokéztunk, viszont volt tánc, és konfetti, meg szerpentin meg - elég meggondolatlanul - vittem olyan habfújó flakont. Manó hozott lézerfényt, pókert, társasjátékokat, de ebből csak a lézerfény került elő a csomagból, aki nem táncolt vagy evett-ivott, az beszélgetett.

Szóval ennyi történt évvégén… aki nem hiszi, nézzen utána a fényképeken.